„Adja meg nektek … hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva … megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.” (Ef 3,17.19)

Nem merünk hinni abban az elképesztő igazságban, hogy Isten élhet bennünk, sőt maga akar odaköltözni. A szemlélődésből kiinduló reménysugár nem azt közli velünk, hogy az Istent körülvevő nyelvi dzsungelből és problémákból megtaláljuk a kivezető utat, hanem hogy – ha megértjük, ha nem – Isten szeret minket, felajánlja magát nekünk, bennünk lakozik, hív minket, megvált minket, és megadja azt a tudást és fényt, ami felülmúl mindent, amiről ezideig olvastunk, hallottunk.

Az elmélkedés megerősít minket abban, hogy ha bátran behatolunk szívünk belső csendjébe és magányába, és megosztjuk azt felebarátainkkal, akik rajtunk keresztül és velünk együtt keresik Istent, akkor képesek leszünk arra, hogy meglássuk azt, ami a szavakon és magyarázatokon túl van, mert lehetetlen elmagyarázni: ez a szívünknek, Isten Lelkének és a legbensőbb énünknek mélységes egyesülése, miáltal valójában egy lélek leszünk Istennel.

(Thomas Merton)

Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk.” (1Jn 4,12–13)

Az imádságban felfedezhetjük, hogy minél közelebb kerülünk Istenhez, annál közelebb kerülünk felebarátainkhoz. Isten nem a mi különbejáratú Istenünk. Ugyanaz az Isten lakozik a többi ember bensőjében, aki a miénkben is. Amiképp felismerjük saját szívünkben Isten jelenlétét, ugyanúgy felismerjük jelenlétét mások szívében is, mert Isten, aki minket választott lakhelyéül, ad szemet, hogy meglássuk őt másokban is.

Amikor imádkozunk, egyre jobban érezzük, hogy tagjai vagyunk egy nagy emberi családnak, amelyet Isten tart össze, aki arra teremtett minket, hogy részesedjünk az isteni fényből. Ennek az emberi összetartozásnak az elismerése nélkül nem magyarázhatjuk meg azt, amit egymásért teszünk annak alapján, hogy kik vagyunk valójában. Testvérek vagyunk, nem versenytársak. Ugyanannak az egy Istennek vagyunk gyermekei, nem különböző istenek párthívei.

Az imádság, vagyis hallgatni annak a szavára, aki „szeretteim”-nek hív minket, tudatosítja bennünk, hogy az ő szavai senkit sem zárnak ki. Ahol vagyok, ott lakozik bennem Isten, és ahol ő velem van, ott mindenki felebarátom. Istenhez közel kerülni és felebarátainkkal összetartozni, két elválaszthatatlan arculata annak, amit így fejezünk ki: Isten bennem vett ki lakhelyet.

(Henri Nouwen)

Istenünk, te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk, hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!” (Zsolt 42,12)

Létezik egy csöndes énünk, melynek jelenléte éppen azért nem hagy nyugodni minket, mert néma: nem lehet róla beszélni, némaságra van ítélve. Ha szavakba próbáljuk foglalni, akkor szembefordulunk vele és bizonyos értelemben el is pusztítjuk.

Mai kultúránk megtesz mindent, hogy ne kelljen ezzel a néma bensőnkkel szembenézni. Valami állandó féléberségben élünk, figyelünk hangokra, zenére, a forgalom zajára, vagy a körülöttünk hallható általános lármára. Elmerülünk a zaj és szavak áradatában, ebben a félelmetesen hömpölygő közegben, amelyben tudatunk felhígul: az eszünk csak félig jár, felületesen reagálunk, de azért nagyjából „ott vagyunk”. Nem vagyunk teljesen jelen, de nem is vagyunk távol, nem vonulunk egészen vissza, de nem is állunk teljesen rendelkezésre. Lebegünk az általános zajban, felfordulásban, zűrzavarban, mely megfojtja a benső énünk mély, titkos, állhatatos kívánságait.

A benső énünket némaságban kell elfogadnunk. Ezért kell a csendhez pártolnunk. A csendben megismerjük és elfogadjuk a távolságot létünk el nem ismert mélységei és a valóság hamis felszíne között. Rájövünk, hogy el kell fogadnunk magunkat ahhoz, hogy nemcsak a kedvesség álarcában, hanem valódi elkötelezettséggel és szeretettel közelíthessünk másokhoz.

(Thomas Merton)

Urunk, Istenünk, hallgasd meg kegyesen néped kérő imáját. Örvendezve várjuk Egyszülöttedet, aki emberi testben eljött közénk. Add, hogy amikor dicsőségben újra eljön, elnyerjük tőle az örök élet jutalmát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?” (Mt 25,44)

Az első lépés az életszentség elnyerésére a szentté válás akarása. Erős és megingathatatlan akarattal szeretjük Istent, Istent választjuk, sietünk felé, elérjük őt és birtokoljuk. Igen gyakran az alázatosság, a bizalom, az elhagyatottság kifogására hivatkozva elfelejtjük az akaraterőnket elővenni. „Akarom” vagy „nem akarom” – minden ezektől a szavaktól függ. És bele kell adnunk minden energiánkat az „akarom”-ba. Meg kell fizetnünk a szentté válás árát, az ár pedig lemondás, kísértés, harc, üldöztetés és mindenféle áldozatvállalás. Csak a magunk feláldozásával szerethetjük Istent. Krisztus szeretete kell, hogy legyen a minket összekötő kapocs.

Az erős hit szemére van szükségünk, hogy meglássuk Krisztust a beteg testben és a piszkos ruhában, mely alatt ő, az emberek között a legcsodálatosabb rejtőzik. Krisztus kezeire van szükségünk, hogy megérintsük azokat a fájdalomban szenvedő testeket. Milyen tisztának kell lennie a kezünknek, ha Krisztus Testét érintjük, mint ahogy a pap érinti az oltáron a kenyér színe alatt. Micsoda szeretettel, áhítattal, hittel emeli föl a szentostyát! Ugyanazzal az érzéssel, odaadással kell nekünk is felemelnünk a betegek és szegények testét.

(Teréz anya)

Istenünk, az angyali üdvözletkor a te végtelen, örök Igédet úgy fogadta a Szeplőtelen Szűz, mint Isten szent temploma, melyet elárasztott a Szentlélek fénye. Engedd, kérünk, hogy példáját követve alázattal vállaljuk szent akaratod teljesítését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el.” (Kiv 3,2)

A sötétség és a csend védelme különösen fontos a léleknek, mely lángra kap Isten tüzétől. Egy óriási szeretet nyomásától, vagy egy konfliktus sötétségében, mely hősies, teljes önmegtagadást követel, vagy egy hirtelen, földöntúli öröm extázisában a lélek túllép önmagán. Szemtől szembe kerül Krisztussal.

Mint egy sötét villámlásban, mint a szakadék feletti mennydörgésben „felnyílik a szeme, felismeri őt, és ő azonnal eltűnik a szeme elől”. Ez a pillanatnyi felismerés nem valamilyen teremtmény munkájának eredménye, vagy egy lélekben kialakult kép.

Annak a tűznek a lángja ez, mely akkor csap föl, amikor lelkünk Istennel találkozik. Egy csodálatos másodpercben, mely nem az idő, hanem az örökkévalóság része, az egész lelket megigézi és megvilágosítja a borzasztó sötétség, mely az Isten világossága.

(Thomas Merton)

Istenünk, a te dicsőséged ragyogó fénye áradt ránk, amikor Fiad e világra született a Szent Szűztől. Segíts, kérünk, hogy a megtestesülés nagy titkát mindig teljes hittel valljuk, és áldozatos odaadással ünnepeljük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.” (1Pét 4,13)

Az öröm nem egyszerűen vérmérséklet kérdése. Amikor az Urat és felebarátainkat szolgáljuk, nehéz mindig örülni. Ezért kell az örvendező hozzáállást elsajátítanunk és növelnünk szívünkben.

Az öröm imádság, az öröm erő, az öröm szeretet; az öröm a szeretet hálója, melyet kivetünk másokra. Isten azt szereti, aki örömmel ad. Az adja a legtöbbet, aki örömmel ad. Ha munkádban nehézségekkel találod szembe magad, de azokat örömmel és mosollyal fogadod – ebben is, mint ahogy más tevékenységeidben – az emberek meglátják jóságodat és dicsőíteni fogják az Atyát. A hála legjobb kifejezése, ha örömmel fogadsz el mindent. Az örvendező szív természetes következménye a szeretetben égő szívnek.

Meg kell találnunk Istent, akit nem lehet zajban és nyugtalanságban megtalálni. Isten a szív csendjében szól hozzánk. Csendre van szükségünk, hogy Istennel egyedül legyünk, szóljunk hozzá, hallgassunk rá, szavait latolgassuk a szívünk mélyén. Egyedül kell lennünk Istennel, hogy megújuljunk és átalakuljunk. A csendben másképp látjuk életünket. Benne eltelünk isteni kegyelemmel, és segítségével mindent örömmel teszünk.

(Teréz anya)

Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van!” (Fil 4,4–5)

Ma „Gaudete” vasárnapja van, az öröm napja. Ez adja meg az advent igazi jellegzetességét. Az öröm időszaka más, mint a nagyböjt, ami a bűnbánat ideje. Az advent tele van várakozással, az öröm érzete mindent felülmúl.

Előre örülünk az Úr eljövetelének. A várakozásunk örömmel tölt el, ez az öröm pedig arra ösztönöz minket, hogy adjunk másoknak. Az igazi öröm mindig osztozni akar. Az öröm természete a másokhoz fordulás és a kapott ajándék megosztása.

Az advent valóban az örömteli várakozás és az örömteli adás időszaka. Mennyire átjárja ez az érzés az egész társadalmat! A karácsony előtti boldog időszakot nem csak a keresztények élik át, hanem a társadalom minden tagja is. Ha olyan országba kerülünk, például Japánba, ahol az advent és karácsony nem általánosan elfogadott ünnep, akkor megérezzük ennek az örömteli várakozásnak fájdalmas hiányát.

(Henri Nouwen)

Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl.” (Jn 1,4–5)

A katolikusok Mária-tiszteletének valódi jelentőségét a megtestesülés fényében látjuk. Az egyház hite szerint, aki a legközelebb állt Jézushoz ebben a misztériumban, az részesedik benne a legjobban.

Szűz Mária ment volt minden önzéstől és bűntől, olyan tiszta volt, mint az ablaküveg, melynek egyetlen feladata a Nap fényének átengedése. Ha örömmel tölt el a fény, közvetve a tiszta ablakot dicsérjük. Természetesen azt is mondhatnánk, hogy az ablak nem is szükséges. Ez igaz. Mégis, amikor az Isten Fia feladja fenséges hatalmát, gyermekké lesz, és egy emberi anya szerető gondoskodására bízza magát, bizonyos értelemben újra Máriára irányítja figyelmünket.

A Fény az ablakra akar emlékeztetni minket, mert hálás a Szűzanyának, és mert végtelenül gyengéd szeretetet érez iránta. Óriási kegyelem és kiváltság számunkra, ha megkér, hogy osztozzunk ebben a szeretetben. Ennek a kiváltságnak az egyik legfontosabb vetülete, hogy megérezteti velünk Isten szeretetének és teremtményei iránti tiszteletének misztériumát.

(Thomas Merton)

Mindenható Istenünk, ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye, hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége, és a világosság fiainak találjon minket hozzánk érkező Egyszülötted. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz

December 15 - Advent 2. hetének szombatja
Istenünk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk, hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

advent-2.jpg

Válasz

„Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát!” (Mt 10,29–31)

Add magad teljesen Istennek, aki nagy dolgokat fog véghezvinni veled, feltéve hogy jobban bízol az ő szeretetében, mint a saját gyöngeségedben. Ha valóban teljesen Istenhez tartozunk, rá kell hagyatkoznunk és bíznunk benne. Sose szabad a jövőtől félnünk. Nincs rá okunk. Isten velünk lesz.

Türelmetlenül várjuk a paradicsomot, pedig hatalmunkban van már itt és most élvezni. Az isteni boldogság azt jelenti, hogy úgy szeretünk, ahogy ő szeret, úgy segítünk másokon, ahogy ő segít, úgy adunk, ahogy ő ad, úgy szolgálunk, ahogy ő szolgál. Ne hidd, hogy a felebarátodnak tett kis jócselekedetnek nincs nagy értéke. Isten nem azt nézi, mennyit teszünk, hanem milyen szeretettel tesszük azt, amit teszünk.

Ne a saját dicsőségünket keressük, hanem mindenért Istennek adjunk mélységes hálát. Ugyanakkor semmilyen kudarc ne kedvetlenítsen el, ha megtettük a tőlünk telhetőt. Isten csak a bennünk megnyilvánuló szeretetet látja. Nem kérdezi hány könyvet olvastunk, milyen csodákat műveltünk, hanem megtettük-e a tőlünk telhető legtöbbet, hogy kiérdemeljük a szeretetét. Jól imádkoztunk? Jól aludtunk? Jól ettünk? Semmi sem kicsiny Isten előtt.

(Teréz anya)

Istenünk, lelkesítsd szívünket egyszülött Fiad útjának előkészítésére, hogy a vele való találkozás által megtisztult lélekkel szolgáljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

0advent.jpg

Válasz