A lengyel Niedziela képes hetilapban február 21-én jelent meg egy riport, amelyben a százéves Ariberta ferences nővér (Iride Burzio) elmeséli az életét, benne azt a több mint hat évtizedet, melyet a pápák raktárosaként és ruhatárosaként szolgált, XII. Piusztól egészen XVI. Benedekig.

A 20. század elején a Vatikánban gobelin-restaurátorműhelyt hoztak létre, amelyet 1926-ban rábíztak a Szűz Máriáról nevezett ferences missziós nővérekre. A rend tagjai eleinte bejártak a Vatikánba, de 1930 nyarán XI. Piusz pápa kérésére hét nővér a Vatikánba költözött, és a Szent Anna-plébániatemplom mögötti épületben alakítottak ki egy kis kolostort számukra. A pápa 1931. február 6-án meg is látogatta őket, megcsodálta a műhelyüket és ügyességüket.

XII. Piusz pápasága során a világháború után, 1945-ben egy új fiatal ferences nővér érkezett hozzájuk, Iride Burzio, Ariberta nővér. Az Apostoli Palota földszintjén a pápa magánraktárában kezdte meg szolgálatát, majd tovább folytatta tevékenységét XXIII. János, VI. Pál, I. és főleg II. János Pál pápasága alatt, akinek 27 éven át szolgált; még XVI. Benedek pápa első két évében is aktív volt, egészen 2007-ig, amikor 88 éves korában visszavonult, de búcsúzásakor személyesen köszönthette még Benedek pápát. 62 évet töltött egyhuzamban a pápák szolgálatában, ami önmagában szép világrekord. „Nyugdíjba” vonulásakor rendje Velence-közeli házába, Borgo Saccóba költözött, ahol most nővértársai köszöntötték századik születésnapján.

A lengyel Niedziela hetilap újságírója a vatikáni kezdetekről kérdezte először, a beszélgetés részletét közöljük.

– Alig múltam 23 éves a noviciátusom után, amikor a rendem a Vatikánba küldött, hogy az ottani közösségünkben dolgozzam. XII. Piusz pápa ideje volt ez, amikor Pasqualina Lehnert nővér volt a titkárnője. Én a pápa raktárában dolgoztam, ami Pasqualina nővér idejében valóságos karitászközpont lett. A háború utáni években nagyon sok szegény ember kopogtatott a Szentatya ajtaján. Sok jótevő pedig a pápára hagyott egy sereg adományt, ami aztán a szegényekhez került.

– XXIII. Jánosra hogy emlékezik vissza?

– XXIII. János pápa rögtön megválasztása után találkozott a vatikáni alkalmazottakkal. Amikor megtudta, milyen keveset keresnek az alkalmazottak, azonnal felemelte a fizetésüket. Bennünket arra kért, hogy ruhákból és élelmiszerből készítsünk csomagokat azoknak a családoknak, ahol négynél több gyermeket neveltek.

– Egyszer azt mondta VI. Pálról, hogy ő a kedvenc pápája. Miért?

– Azért, mert az én kislánykoromban ő volt a püspök Milánóban. Aztán itt a raktárban dolgozva még jobban megismertem. Nagyon finom, tapintatos ember volt. Egyszer meghívott bennünket egy szentmisére a magánkápolnájába, és így köszönte meg azt a miseruhát, amelyet papszentelése 50. évfordulójára készítettünk. (Ezt a báránymotívumos miseruhát használta II. János Pál pápa szolgálata kezdetén). Egyenként, személyesen köszöntött bennünket, és azt kérte, hogy továbbra is csak az Úrra gondoljunk, anélkül hogy túlterhelnénk magunkat a munkával.

– Akkoriban önök készítették a raktárban a pápa miseruháit is?

– Igen, sok más munkánk mellett az volt a dolgunk, hogy méretre készítsük a Szentatya liturgikus ruháit. Kézzel varrtuk, hímeztük, némelyik egészen mestermunka! Emlékszem, a híres Lello Scorzelli szobrász készített rajzokat nekünk, és azok mintájára készítettük a miseruhákat II. János Pál számára is.

– Ön 27 éven át szolgált II. János Pál pápának, aki oly sokat utazott és milliókat vonzott a Vatikánba…

– Nagyon sok embert fogadott, és a hívek rengeteg ajándékot hoztak neki, főként a szerdai általános kihallgatásra: gyerekrajzoktól kezdve kamionnyi kalácsig a szegények számára vagy takarók százaitól kezdve az egészen értékes ajándékokig, melyek a Vatikáni Múzeumba kerültek. A mi feladatunk volt – a pápa és az államtitkárság titkáraival egységben –, hogy rendszerezzük és szortírozzuk ezeket az ajándékokat.

– A pápai utak kapcsán mi volt a teendőjük?

– Az egyik legkényesebb feladat éppen az ajándékcsomagok elkészítése volt; két rendtársammal együtt foglalkoztunk vele. Ahová utazott, mindig sok rózsafüzért, pápamedált vagy drága kelyheket, miseruhákat csomagoltunk be, amelyeket aztán a pápa a helyszínen odaajándékozott.

– És az utolsó évek XVI. Benedek pápával…?

– Igen, ő az utolsó pápa, akit még személyesen ismertem. A vatikáni szolgálatom végén, 2007 októberében kihallgatáson fogadott azokkal a lengyel nővérekkel együtt, akik 2001 óta velem dolgoztak a raktárban. Azóta is abban a kiváltságban részesülök, hogy a titkárán és egy neki segítő nővéren keresztül kapcsolatban maradhatok vele.

– Ön betöltötte a századik életévét…

– Mindenekelőtt az Urat dicsérem, aki mindig megsegített engem az életemben. Most már csak arra az életre gondolok, ami mellette, vele lesz.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír