Az az ember ki nyitott szemmel jár, lépten nyomon felfedezi önmagában és maga körül a szépet, a tiszta harmóniát, a takaros rendet, az egymást kiegészítő dolgok arányos pontosságát, és mindez, a szépre hangolt lényét boldogsággal tölti el, gyönyörködteti.

Kora tavasszal csodálkozzunk rá a kis törékeny hóvirágra! Parányi lándzsácska levele, a nap hívogató, egyre nyíltabb flörtölésére, válaszul átdöfi az avart, de ha kell, hegykén nekimegy a visszahúzódó hófoltoknak is, csak azért, hogy a kék égre tárja hófehér szirmait!

Engem csodálattal tölt el ez a törékeny szépség, mely a lombtalan erdőt beragyogó tavaszban, az ébredő fény hívására incselkedve megszületik! Szendén lehajtja fejét, dacol a faggyal, végtelenül egyszerű, fehér és zöld ruhája visszafogott, de mégis a hosszú télbe belefáradt szemem szinte issza a belőle áradó gyönyörűséget! És ez csak a kezdet, az ébredő természet csodálatos szimfóniájának a nyitánya!

Figyelő szemmel, rácsodálkozva a tavasz és a nyár egymást kergető napjai varázslatára, a szebbnél szebb virágokra, melyek varázslatos gyorsasággal zamatos gyümölcsökké érnek a sárguló őszi lombok között, nyitott szemmel, szívvel, megtapasztalhatod lépten nyomon Isten drága ajándékát, a szépségben gyönyörködő ember tiszta örömét!

Előttem van a piski kertben egy hatalmas magnólia fa, ahogy egy kis tó csillogó vizére hajolva, a létében gyönyörködik, tavaszi nászruhát ölt, egymást érik a tenyérnyi fehérbe hajló csodás lila virágjai! Ez a fa számomra a gyönyörűség kimerevített vízesése, évente visszatérek hozzá, s eddig bárkinek mutattam, nem tudott betelni a szépségével!

A felsorolást évekig folytathatnánk, hisz nem csak a nyíló virágok képesek csodás színes szirmaikkal, leveleikkel elkápráztatni, hanem mindaz mi van és él! Szépek a gyümölcsük alatt roskadozó fák, a csipkés szélű levelek közé bújt vérpiros cseresznyétől roskadozó ágak, látványuk nem csak egy édesszájú gyermeket képes elvarázsolni, hanem mindannyiunk figyelmét, mind mágnes, erőszakosan magára vonja!

Milyen csodálatosak a kék eget büszkén hasító madarak, a kíváncsi méltósággal hozzád ballagó cica, ahogy bizalmának jeléül a lábadnak dörgölőzik! Szép az öklömnyi sárga pamacsként totyogó kis kacsa, ahogy hápogva követi bizalommal anyját a tóra, mely nem a mélybe rántja a parányi testet, hanem játszi könnyedséggel fodros hátán ringatja!

Nemcsak az élők, a kibontakozó létezők szépek, hanem mindaz ami van, a végtelen kék égbe nyúló hatalmas hegyek hátára felmászó örökzöld fenyők, s a határtalan rónaságban vöröslő égből visszaköszönő áldott napsugarak, mind mind drágák, csodálatosak, mert a Végtelen Szépség ajándékai! De az is szép, amit az emberi értelem a művészi alkotásokban magából felszínre hoz!

Milyen csodálatos, gyönyörű, a hangversenytermet betöltő félhomályban átadni lelkedet Mozart, Beethoven, vagy más hasonló nagy művész által komponált halhatatlan dallamoknak! Ülsz, és mind hópelyhek hullanak szívedbe a szebbnél szebb akkordok, nézed a művészt, ahogy a szellem lovát megülve vágtatni kezd, mindent ledöntő vihar erejével egy új, tisztább, szentebb síkra emeli létedet, puszta szépségével feltépi benned is a teremteni akarás alvó kútjait! S milyen gyönyörködtető szépségű tud lenni egy egy halhatatlan vers, mely a maga tömörségében, néhány szóban egy világot képes ledönteni és teremteni, szépségre éhes lelkedet egy életre betölteni!

A szépségre való nyitottság, a gyönyörködni tudás, Isten egyik legdrágább ajándéka, melyet tanulnunk kell, s mely nélkül vakon, bambán élhetünk, de létünk szegény és primitív lesz! Indulj el nyitott szemmel és itt is, ott is csodálkozz rá a világra, gyönyörködj a szépben, lásd meg Isten drága ajándékaiban a harmóniát, vedd észre a színek, a formák, a hangok öblén megbúvó szépséget, mely végtelen finomsággal megtisztít, s egyben felemel teremtő Istened karjai közé!

Szeretettel,

Csaba t.