65 éve, 1950. június 18-án hurcolta el az államhatalom az orsolyita apácákat a győri zárdából. A győri orsolyiták kiterjedt tevékenységére, meghurcoltatásukra és a rendszerváltozás utáni újrakezdésre Péter Tamás írásával emlékezünk, mely a Győri Egyházmegye honlapján jelent meg.

A Szent Orsolya Rend 1726. július 13-án nyitotta meg rendházát Győrött. Ez volt a mai Magyarország területének első orsolyita alapítású intézménye. Alapítónője Neupauer Anna bécsi nemesasszony, Neupauer Ignác császári és királyi tanácsos özvegye volt. A győri orsolyita nővérek az alábbi iskolatípusokat működtették Győrött az 1948-as államosításig:

 – Elemi Népiskola (1726),
 – Kisdedóvó (1880),
 – Polgári Leányiskola (1898),
 – Varrótanfolyam (1898),
 – Internátus (1908),
 – Nőipariskola (1922),
 – Szent Orsolya Rendi Tanítóképző (1926),
 – Ipari Leányközépiskola (1940),
 – Menyasszonyképző

Az intézmények meghatározó jellemzője elsősorban a vallásos és erkölcsös nevelés volt. A tanulók egészséges neveléséhez a sportkör, valamint a kézimunka-, ének-, zene- és táncoktatás, a hangverseny- és múzeumlátogatások is mind-mind hozzátartoztak.

Szent Angéla nem írt soha külön pedagógiai munkát, mégis megvoltak a maga önálló és meghatározott elvei. Ezen elvek alapozzák meg az orsolyita nevelés szellemét, melyek több száz éve helytállnak: „Igyekeznetek kell minden erőtöket és tehetségeteket felhasználni, hogy kötelességeiteknek megfelelhessetek. Erre mindenekelőtt eltökélt szándék, mindenre kiterjedő akarat szükséges. Arra kérlek benneteket, hogy növendékeitek mindegyikét nagyra becsüljétek, és hogy ne csak elveiket, hanem egyszersmind viszonyaikat, úgyszintén az ő természeti mivoltukat, lelkiállapotukat, indulataikat, szóval mindent, ami lelki gyermekeitekre vonatkozik, szívetekbe bevésve hordozzátok. Ha valamelyik növendéketeket jelentékeny hibája miatt már háromszor-négyszer rendre utasítottátok és jó tanácsaitok eredmény nélkül maradtak, hagyjátok egy ideig magára őt, talán úgy a szeretet megvonása miatt érzett elhagyatottsága önismeretre vezeti, s hibáját belátva önként a javulás útjára lép. Többet elérhettek szeretetreméltósággal, barátsággal, mint kemény dorgálással. Ezt a végső szükség esetére kell fenntartani, s csak kellő helyen és időben a javítandó kedélyállapotához mérten kell alkalmazni. Éljetek úgy és tanítsatok olyan életmódot, hogy az tükörképül szolgáljon leányaitoknak.”

Az orsolyita apácák munkája mindig nagy megbecsülésnek örvendett, és ők a századok folyamán, a nehézségek ellenére több ízben kibővítették iskolájukat, az óvodától a tanítóképzőig minden közbülső osztállyal rendelkeztek.

Az orsolyita kedvesnővérek 1948. június 16-ig, az egyházi iskolák államosításáig megszakítás nélkül dolgoztak a leányifjúság lelki- és szellemi nevelésén Győrött. A növendékek száma 1300 körül volt 1948-ban. A Tanítóképzőt az Állami Tanítóképzőhöz csatolták, a többi iskolatípusban pedig állami oktatásban tevékenykedő tanítók, illetve később szakérettségizettek oktatták a gyerekeket, mivel az apácák nem fogadták el az állami kinevezést. Sorsuk ettől fogva az állandó zaklatás volt. A magyarországi rendtartomány fogadalmat tett Orsolya-nővéreinek száma ekkor 330 volt. Az apácák zárdáikban maradtak minden anyagi forrás nélkül. Megélhetésüket nyelvi és zenei magánórákkal, kertészkedéssel, kézimunkával (varrás, hímzés) biztosították.

A fent említett életvitel két esztendeje után 1950. június 18-án, az éjszaka leple alatt fegyvert fogtak a kedvesnővérekre, a győri Orsolyita Rendház 80 apácáját két leponyvázott teherautón elhurcolták, a zárda üresen maradt. Senki sem tudta, hová viszik őket, végül a Nógrád megyei Szécsénybe kerültek. Szigorú őrizet alatt álltak, s bár az elkövetkező hónapokban fizikai és lelki megpróbáltatások között teltek, az Isten nem hagyta el a buzgón imádkozó és reménykedő nővéreket.

Így vetett véget az államhatalom egy éjszaka alatt 224 év munkájának és egy szent életformának: az 1950-es év sötét vonalként húzódik az Orsolyita Rend története felett. Lezárult a szerzetesnővérek életének egy szakasza, a közösségi élet. Nem mintha az 1950 előtti időszak teljesen gondtalan, kényelmes, megerőltetést nem kívánó élet lett volna! A vezetőknek különösen nem volt könnyű, hiszen felelősséggel tartoztak a közösség fenntartásáért, viszont a rendtársak a közösség oltalmazó, szellemet erősítő, összetartó erőit, szeretetét élvezték felelősségteljes munkájuk elvégzése mellett.

Három hónapnyi szenvedés és rendőrségi zaklatás után, 1950. szeptember 8-án kényszeregyezséget írt alá a püspöki kar és az állam, mely szerint a szerzetesrendeket és közösségeket betiltották. E rendelkezés miatt 2300 férfi és 8000 női szerzetes vesztette el otthonát. Megtiltották számukra a közösségi életet, a szerzetesi ruha viselését, a hitoktatást, egyesületek szervezését és a szerzetesjelöltekkel való rendelkezést. E kényszeregyezség kapcsán az állam három férfi szerzetesrend (bencések, ferencesek, piaristák) és egy apácaközösség (Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek) működését engedélyezte, valamint nyolc egyházi gimnázium továbbra is működhetett, az imént említett szerzetesrendek fenntartásában.

Az orsolyita apácák megpróbáltak beilleszkedni a polgári élet keretei közé. A nővérek lassan szétszóródtak, hogy valami megélhetés után nézzenek. Egyesek munkát kaptak üzemekben, gyárakban, mások a templomokban mint kántorok vagy sekrestyések dolgoztak. De voltak, akik takarítottak, bolti eladók lettek, patikában dolgoztak. S mint mikor az Úr szétszórta a választott népet, ők is kénytelenek voltak szétszórtan élni tovább, de közben folytatták, amit az Teremtő rájuk bízott: munkahelyekre, családokba kerülve élték az evangéliumot. Ezt a nehéz időszakot megkönnyítette, hogy Győrött több kedvesnővér is letelepedett a szétszóratás után, így lehetőség adódott a találkozásra. Ilyenkor a főnöknő felolvasta a vidéken, illetve külföldön élők leveleit, megbeszélték az egyház ügyeit és imádkoztak. Ezt persze a hatalom nem hagyhatta sokáig, 1967-ben a házkutatások és állandó rendőri zaklatások véget vetettek egy időre a találkozóknak.

1993. július 15-én, 43 évi száműzetés után az akkor 267 éves rendház visszakerült az Orsolyita Rend tulajdonába. A még élő és mozogni tudó nővérek az ország egész területéről újból elfoglalhatták jogos otthonukat, templomukat. A rendszerváltással az Orsolyita Rend visszakapta az elemi iskolát az internátus épületével együtt. Az iskolát a nővérek, koruknál fogva működtetni nem tudták, de a győri püspökség segítségével 1993 őszén megnyitotta kapuit a Prohászka Ottokár Római Katolikus Általános Iskola, valamint a nővérek vezetésével megnyílt a Szent Orsolya Lánykollégium is. A rendház felszentelésére 1993. október 21-én, Szent Orsolya liturgikus emléknapján került sor. Te Deum Laudamus! 

Fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír