Augusztus 19. és 25. között tartják a „Népek közötti barátságért” megrendezett nemzetközi találkozót, a 37. Rimini Meetinget. Az esemény második napjáról Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be szerkesztőségünknek.

Néhány a 37. Rimini Meeting második napjának gazdag programjából:

Monica Maggioni a RAI olasz televíziótársaság elnöke „A háború szakaszai a béke útjai” címmel három beszélgetést vezetett, kapcsolódva Ferenc pápa megfogalmazásához, amely szerint részletekben a harmadik világháborút éljük.

A fejlődés, mint forrás témában az ENI energiavállalat elnöke, Claudio Descalzi volt az első vendég, Brian Grim professzor, a vallásszabadsággal foglalkozó amerikai alapítvány elnöke a vallásszabadságról beszélt, Paolo Magri, a Nemzetközi Politikatudományi Intézet igazgatója pedig az utolsó 15 év nemzetközi politikájáról, amelyben egyetlen biztos pont van, hogy semmi sem biztos.

A végső kérdés: teljesen elvesztettük a kontrollt az események fölött? Vannak problémák, amelyekkel együtt kell élni, mert nincs rájuk megoldás? Nem, csak esetleg nem olyan megoldás létezik, amit mi megszoktunk. A helyzet újfajta erőfeszítést vár el tőlünk, elsősorban a dolgok megértésében. A problémák óriásiak, de éppen azért minden erőnkkel kérni kell, hogy találjunk megoldást. Ha a hagyományos vertikális módon nem lehet előre jutni, akkor meg kell próbálni horizontálisan, a személyek kapcsolatrendszere által. Mert az, hogy „Te érték vagy számomra” a megoldás része arra a válságra, amelyben vagyunk – mondta a RAI elnöknője.

Az Olasz Köztársaság kikiáltásának 70. évfordulója kapcsán nemcsak siker-témák vannak napirenden, így például „Itália különös demográfiája: van jövő a számunkra?” címmel tartottak beszélgetést Olaszország társadalmi-szociális kérdéseiről. A társadalmi látlelet aggodalomra ad okot. Az elöregedés, a kevés gyermek, a hiányzó családtámogatás a szociálpolitika részéről és a társadalom jövője szempontjából meghatározó fiatalok támogatásának hiánya aggasztó jelenségek, amihez még hozzá kell venni a migráció kérdését. 2015-ben olyan mértékű népességcsökkenés volt megfigyelhető Olaszországban – mondta az előadó –, ami az I. világháború óta nem volt tapasztalható. A társadalom elöregedéshez tartozik az „elfiataltalonodás”, hiszen nemcsak hogy kevesebb a fiatal, de a 18-30 év közötti lakosság körében nagyon magas azok száma, akik az úgynevezett NEET (Not in Education, Employment, or Training) nemzedékhez tartoznak, akik nem vesznek részt oktatásban, munkában vagy képzésben, akik lényegében nem is akarnak sem tanulni, sem dolgozni. Jelenleg 3,5 millió ezen fiatalok száma, akik így a szociális rendszer peremére sodródnak, és nincs konkrét élettervük. A szakemberek – más országokhoz hasonlóan – a munkafeltételek és a családpolitika javításában látják a megoldást, s a problémát mindennél sürgetőbbnek nevezik.

„A városok nem pusztulhatnak el!” volt egy másik a beszélgetésnek a címe, ami Isten szolgája Giorgio La Pira Firenze korábbi polgármestere, a Casa Famiglia nevű keresztény szervezet alapítójának volt a mondata. Tőle származik „A városok egysége a békéért” kezdeményezés még 1955-ből, amelynek célja, hogy a városok legyenek az új viszonyítási pontok a nemzetközi politikában. A város az a konkrét hely, ahol az emberek élnek, ahol az ént nevelni lehet, ahol személyes találkozások történnek. Ahol a „Te érték vagy számomra” meg tud valósulni. A város az otthonok összessége, ahol ki-ki megtanul kapcsolatban élni, a közös otthon. A város, mint az emberi élet, a személyek közötti találkozás helye kiemelten fontos. Polgárai között szerves módon alakul ki a testvéri, baráti kapcsolat. A városban van hely az imádságra, a szeretetre, a munkára, a gondolkodni tanulásra – az iskola –, a gyógyulásra – a kórház. 

A város az a hely, ahol korunk politikai, gazdasági, szociális, technikai, kulturális, vallási problémái elemi és emberi módon kerülnek a figyelem középpontjába, s annak látszanak, amik: problémáknak, amelyek nem maradhatnak megoldatlanul. La Pira már akkor tudta, hogy a városoknak milyen nagy súlya és jelentősége van. Mára – 2015-ben – valósult meg, hogy a világon több ember él városokban, mint városon kívül. A problémákat ezen a ponton lehet és kell megoldani, nem állami, nemzetközi vagy globális szinten. A társadalmak szíve a város – idézték fel La Pira gondolatait, aki a Meeting egyik szellemi atyja volt.

A városok számára azonban veszély, hogy meghalnak. Az 50-es években, a hidegháború idején a bombák veszélyeztették a létüket, ma az emberek elszigetelődése, a tudatlanság, a történelem és a hagyományok figyelmen kívül hagyása.

La Pira jelenlegi utódjának, Dario Nardellának 2015 novemberében sikerült megvalósítani a régi tervet, hogy meghívja a világ városainak polgármestereit Firenzébe egy találkozóra, amelynek mottója a következő volt: „Egység a különbözőségben”. 56 város vezetői vett részt ezen az összejövetelen, Magyarországot Eger és Pécs képviselte.

Lampedusa polgármestere, Giusi Nicolini megrázó tanúságtételt adott arról, hogy a város miként lett sokak – eddig több, mint 250.000 ember – számára az újjászületés helye az emberi találkozások által, amelyeket meghatározott a „Te érték vagy számomra” szellemű hozzáállás.

Gultan Kisanak, a törökországi Diyarbakir kurd polgármesterasszonya elmondta: Kobaneban összesen 300.000 menekültnek adtak helyet, majd az iraki és szíriai terror elől menekülők közül további 40.000 embernek nyitották meg a kaput. Nem veszítjük el a reményt – mondta –, olyan jövőt akarunk, amely mindenkinek jobb. Városokat, ahol a különböző vallású és nemzetiségű emberek békében élhetnek egymással.

A vendégek egyetértettek abban, hogy a városok, mint az emberi élet, a személyek közötti találkozás helye kiemelten fontosak. Ami ma veszélyezteti az emberiséget, az az erőszak, a terrorizmus és a műveletlenség.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja már több városban teljesített diplomáciai küldetést, amely úgymond pusztulásra volt ítélve. De erősebbek voltak az erőszaknál, a szörnyűségeknél, amelyek akkor megállíthatatlannak tűntek. Megosztotta személyes élményét, amikor Dubrovnik végső, 9 órás ostroma után a város romokban állt, füstölgött, de négy nap után a főterén rögtönzött koncertet adtak. Az üzenet egyértelmű: bombázhattok amennyit akartok, de az élni akarásunkat, a kultúránkat, az értékrendünket nem tudjátok megsemmisíteni. S nézzétek meg ma Dubrovnikot! – mondta a diplomata.

Aleppo csodás város volt, még ma is az, pedig romokban áll. Megérdemli, hogy megmeneküljön, és Szíria is hasonlóképp. Minden, akár egynapos tűzszünetnek is értelme van – életeket menthet és gyengíti az erőszak spirálját.

Staffan de Mistura hangsúlyozta: ami fontos, a hit – a hit önmagunkban, de főleg a bizalom a másikban. Nem vagyunk lehetetlen, reménytelen eset, mint ahogy Szíria sem az – nem szabad feladni!

Hatalmas érdeklődés fogadta a gravitációs hullámokról szóló előadást. Amint Marco Bersanelli asztrofizikus bevezetőjében kiemelte: nemcsak az év, hanem az évszázad egyik legnagyobb meglepetése mutatkozik be két olasz szakember segítségével. A LIGO (Laser Interferometer Gravitational-wave Observatory) munkatársa a felfedezés egyik főszereplője Laura Cadonati és Roberto Battiston, az olasz űrügynökség elnöke voltak a Meeting vendégei.

Laura Cadonati elmondta, olyan hirtelen mutattak eredményt a műszerek – azok után, hogy a detektorok érzékenységét jelentősen megnövelték –, hogy ez váratlanul érte őket, nem voltak egészen felkészülve.

A LIGO mindkét gravitációshullám-detektora ugyanabban az időpontban ugyanazt a jelet érzékelte, először 2015 szeptemberében, majd decemberben, s legutóbb 2016. február 11-én. A két fekete lyuk 1,3 milliárd évvel ezelőtt történt összeütközése eddig a legnagyobb energiájú észlelt esemény a csillagászat történetében. Ez mutatta meg, hogy a gravitációnak is hullámjellege van, ahogyan azt Einstein feltételezte.

Cadonati bemutatta a két fekete lyuknak az ütközését kísérő hangot, illetve az észlelt hullámoknak a hallható tartományba konvertált formáját, amelyek egy-egy rövid és halk füttyszóhoz, majd tompa puffanáshoz hasonlítanak.
Elhangzott: mostantól másképp kell néznünk, hallgatnunk a valóságot! A természet nemcsak azért lepett meg bennünket, mert olyat mutatott meg, ami új, eddig rejtve volt, hanem azért, mert egy 100 éves várakozás előzte meg, hiszen Einstein mindezt szinte napra pontosan száz évvel ezelőtt leírta, de elmélete most nyert bizonyítást. Sokszor az lep meg igazán, amire sokat kell várni

Valóban egy – izgalmas és drámai – párbeszéd ez a természettel. A kutatók vágyakozó kíváncsisága által bejárt út vezet el az élethez, a valóság jobb megismeréséhez. A tudósok kérdezik a természetet, amikor kutatnak, de utána meg kell hallgatni a választ. Amikor pedig sikerül tetten érni a szinte felfoghatatlan valóságot, akkor olyan, mintha megérintenénk egy tényt, adottságot, ami létezik, tőlünk függetlenül és még mielőttünk. Számunkra az adatik, hogy felismerjük és befogadjuk.

Bersanelli idézte Subrahmanyan Chandrasekhar Nobel-díjas, indiai származású amerikai asztrofizikust: „Különös módon, bármely új tényt felfedezek, vagy új elmélet bebizonyítok, nem olyan, mintha az én felfedezésem lenne, hanem sokkal inkább egy dolog, ami öröktől fogva létezik, csak nekem adatott meg a szerencse, hogy rábukkanjak.” Ez a találkozás a valósággal, nem megoldás, nem magyaráz meg mindent, hanem újabb kérdéseket vet fel. Ez egy új kezdet, az ablak éppen ki lett csak tárva. Valami új jelent meg, a valóság egy ponton élőnek mutatta magát. Ez nekünk a vigasz, a szépség és a hála érzését adja.

Magyar Kurír