Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki. Az Úr közel van! (Fil 4,5) – A karácsonyra felkészítő adventi időszak énekeinek visszatérő témája a mennyország megnyílása. Ezek az énekszövegek az emberiség vágyakozását foglalják szavakba, azt a reményünket, hogy a végtelenre tágul véges életünk. Határtalanná válik mindaz, ami ebben az életben csak emberpróbáló nehézségek árán és töredékesen megy végbe. Azonban Jézus Krisztus születése minden várakozásunkat, vágyakozásunkat felülmúlta. A betlehemi Gyermekben személyesen megjelent közöttünk Isten Fia. Őt akarjuk megtalálni a karácsonyi ünneplésünkben.

A betlehemi éj angyala egy újszülött Kisded keresésére biztatta a pásztorokat, akik a megígért, és századok óta várt Messiást ismerhették fel a jászolban fekvő, bepólyált gyermekben. Ez az ártatlan gyermek közénk jövetelével, majd nyilvános működésével, szenvedésével, halálával és végül megdicsőülésével hirdeti: Isten, aki felfoghatatlan, mérhetetlen, hatalmas és végtelen, egy lett közülünk, mert emberszerető.

Az angyal örömhírmondó szolgálatát nekünk kell ellátnunk. Karácsony örömhírét, hogy Isten ember lett, nekünk kell továbbadni minden rendelkezésünkre álló, igaz célt szolgáló eszközzel. Legyünk mi is emberszeretőek, ennek legfontosabb megnyilvánulása az embertársaink, a rászorulók, a szegények iránti jóságunk.

Ferenc pápa egyik beszédében kifejtette, hogy a szegénységből gazdagság fakad, vagyis kölcsönös cseréről van szó. Ez a „szegénység teológiájának” alapja. Jézus Krisztus, „aki gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk” (2Kor 8,9). A mennyből leereszkedett, hogy mi felemelkedhessünk, vagyis Isten életében részesedjünk.

A karácsony ez a megdöbbenés! Az Isten, akinek semmi és senki nem hiányzik a boldogságához, mégis eljön értünk, értem, személyesen mindannyiunkért, hogy keressen és megtaláljon, mert szeret. A betlehemi egyszerűségből igazi gazdagságot tanulhatunk. A Szent Család szeretetteljes harmóniája minden család számára valódi boldogság – még a legszerényebb körülmények között is.

Így érthetjük meg az első boldogmondás jelentését: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”(Mt 5,3) Szegénynek lenni annyit jelent: hagyjuk, hogy Krisztus igazi, örök értékekben gazdaggá tegyen. Általában mindenki szegénynek tartja magát, vagy legalábbis nem elég gazdagnak, de ha körül nézünk, láthatjuk, vannak körülöttünk szegényebbek is, mint mi vagyunk. Nemcsak fölfelé kell tekinteni a „tornasorban”, hanem lefelé is, de nem lenézően, hanem felemelően.

Erre rádöbbenve tudunk mi is segíteni másokon. Amikor a rászorulókat, a szegényeket segítjük, nem jótékonykodni akarunk, hanem jók akarunk lenni. A jótékonykodás középpontja a jótékonykodó, a jóság középpontja maga az Isten, és az, kivel jót teszünk. Isten szeretetével akarunk szeretni, „megdöbbenteni” másokat.

A keresztény szegénység nem azt jelenti, hogy adok a szegénynek az enyémből, a feleslegemből, hanem ha kell, a szükségesből is, mert tudom, hogy maga a jóság, ami motivál, igazán gazdaggá tesz. Kalkuttai Szent Teréz anyát kérdezte egy gazdag ember, hogy mennyi adományt adjon? – Hát annyit, hogy egy kicsit fájjon! – hangzott a válasz. Valóban az igazi szeretet áldozattal jár, ahogy Jézus élete példájából látjuk.

Jézus élete, tanítása evangélium, ami azt jelenti: örömhír. Nyilvános működésének kezdetén a mennyek országának eljövetelét ekképpen fejezte ki: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot” (Mt 11,4-5).

Jézus ebben a felsorolásban a szegényekről nem úgy szól, mint ahogyan az logikusan következne (süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegények meggazdagodnak...), hanem azt mondja: a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy az örömhír minden előzetes feltétel teljesítése nélkül is örömhír, és mindenkinek szól: a vaknak, látónak, sántának, sportolónak, szegénynek és gazdagnak, élőnek és halottnak egyaránt. Ha az Isten szeretetét feltételhez kötnénk, szánalomra méltó lenne a mi hitünk, istenkapcsolatunk. Istent nem azért szeretjük, mert teljesíti a kéréseinket, vagy mert segít rajtunk, hanem azért, mert Ő a szeretet forrása, és ebbe a forrásba, szeretet-áramba kapcsolódunk bele mi is. A szeretet az a végtelen érték, amely mindannyiunk számára örömhír. Isten szeret bennünket, belőle merítünk, és adunk másoknak. Ő az élet teljességét ajándékozza mindenkinek, aki hisz benne, odafordul hozzá és befogadja a szeretetét.

Jézus Krisztus világra jövetelével szól hozzánk, és szíven talál az üzenetével. Ő nem kérés-teljesítő automata, hanem az élet teljességének ajándékozója. Ehhez az kell, hogy megnyissuk a szívünket és rádöbbenjünk arra, hogy minden élethelyzetben tudunk másokért tenni valamit. Az örömhír mindenkire érvényes.

A közelmúltban fejeződött be a Katolikus Karitász „Egymillió csillag a szegényekért” című országos szolidaritási akciója. „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem a jövőt” – mondta Mindszenty József bíboros. Ha lesz egymillió ember, aki évről évre a jóságával, szeretetével, konkrét segítségével megajándékozza a másikat, meggyújtja hitének fényét és beragyogja a bűn sötétségével terhelt világot, akkor nem kell féltenünk a magyar jövőt.

Ezzel az igazi örömmel kívánok minden kedves olvasónak áldott karácsonyt és szeretetteljes, boldog új esztendőt!

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Forrás és fotó: Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír