Nagyböjtben érdemes elgondolkodnunk a böjt lelki és erkölcsi értékein. Mit jelent a böjt a mai ember számára, hogyan tudja annak mélyebb értelmét újra felfedezni, hétköznapjaiban megélni? Beran Ferenc gondolatait az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapján tették közzé.

Ha a Szentírást olvassuk, érdekes jelenséget fedezhetünk fel a böjtről. Azok az emberek, akik Istennel találkozni akartak, a találkozás előtt nagyon sokszor böjtöltek. Néhány példa erre: az Ószövetségben Mózes negyven napig böjtölt a Sínai-hegyen, mielőtt találkozott az Úrral, és a törvényt megkapta. Dániel próféta három napig böjtölt, azért hogy Istentől magyarázatot kapjon az álmára, és annak üzenetét továbbadja. Ha az Újszövetséget nézzük, abban is sok példát találhatunk a böjtre: Lukács evangélista szerint Anna próféta asszony böjtölt, mielőtt felismerte Isten küldöttét, és a szinoptikus evangéliumokból azt is tudjuk, hogy maga Jézus is böjtölt, amikor megkezdte messiási működést. Miért böjtöltek ezek az emberek, és miért böjtölt Jézus? Nem azért, hogy sanyargassák önmagukat, hanem azért, hogy érzékenyebbé váljanak Isten szavának befogadására.

A tapasztalata ugyanis az, hogy ha az ember böjtöl, tehát ha kevesebbet eszik, kevesebbet beszél, megválogatja azt, hogy mivel foglalkozik, érzékenyebbé válik a mélyebb dolgokra. Jobban oda tud figyelni Isten szavára, és jobban oda tud figyelni az emberek gondjaira is. Ha azonban állandóan teleeszi magát, ha állandóan beszél, ha állandó zajban él, ezekre a néha nem harsány, de nagyon fontos jelzésekre már nem tud odafigyelni. Az is mondhatnánk, hogy a böjt a szív látását, hallását érzékenyebbé teszi. A böjt lényege tehát nem az önsanyargatás, hanem szívünknek érzékenyebbé tétele Isten és környezetünk szavára, jelzéseire.

Érdekes odafigyelnünk arra, hogy mit mond a böjt közösségi hatásáról, elsősorban a békéről Nagy Szent Vazul, az első szerzetesrend megalapítója: „Ha a népek, amikor vitás kérdéseiket rendezik, elfogadnák a böjt tanácsát, többé semmi nem akadályozhatná meg, hogy tökéletes béke uralkodjék a világon; a népek nem kelnének föl többé egymás ellen, a hadseregek sem szabdalnák egymást. Nem leselkednének útonállók a félreeső utakon, a városokban nem volna többé jelentgetés, és a tengeren nem lennének kalózok. Ha egész életünket a böjt szabályozná, nem volna ennyi nyögés és sóhajtozás. A böjt mindenkit megtanítana arra, hogy hagyjon föl a pénz és a fölösleges dolgok szeretetével – és általában az ellenségeskedésre való hajlammal.”

Mit üzen számunkra a görög egyházatya? A böjt valóban a közösség javát szolgálja? A böjtölés közben valóban jobban odafigyelünk egymásra? Fölfedezzük azt, hogy a másiknak milyen gondja és problémája van? Képesek vagyunk arra, hogy odamenjünk a másikhoz, és bocsánatot kérjünk tőle? Böjtölés közben legyőzzük-e előítéleteinket? A böjtölés közben adakozóbbak vagyunk másokkal? Összefoglalva: a böjt gazdagodásunkat és közösségeink gazdagodását szolgálja?

Sajnos sokszor úgy böjtölünk, hogy nem válik a javunkra. Nem eszünk, és ingerültté válunk, másokat megsértünk. Nem leszünk tőle gazdagabbak. Alig várjuk, hogy befejeződjön, és szaladunk a jégszekrényhez, hogy kivegyünk belőle valamit. Az egyik ismerősöm mesélte, hogy tavaly megvárta, hogy éjfélt üssön az óra, és gyorsan evett valami finomat. Akkor megkönnyebbült. Vagy úgy végzünk önmegtagadásokat, hogy abból sportot csinálunk, vagy úgy, hogy mások előtt kérkedünk? – Ahogy tették a farizeusok az evangéliumban. Nem vált a javukra. Gőgösök lettek, és a nép is elfordult tőlük. Nem is kapnak érte jutalmat a mennyei Atyától.

Ezek a tapasztalatok arra figyelmeztetnek minket: úgy böjtöljünk, hogy ne magunkra, éhségünkre, hanem Istenre és egymásra figyeljünk. Mélyüljön el az imaéletünk, mélyüljenek el emberi kapcsolataink. A nagyböjt valóban lelki gazdagodásunkat szolgálja.

Beran Ferenc

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír