Charpentier Te Deumának rézfúvós együttes intonálta hangjaira vonultak be január 27-én, szombaton a lelkészek a Miskolci Egyetem aulájába, ahol immár több éve megrendezik az ökumenikus imahét fő összejövetelét, amelyen a négy történelmi egyház püspökei hirdetik az igét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Orosz Atanáz, a miskolci görögkatolikus egyházmegye püspöke és Ternyák Csaba egri érsek vállalta, hogy együtt imádkozik a miskolci és környékbeli papsággal és a nagy számban megjelent hívekkel. Az idei találkozó szervezői az egyetemi lelkészség római katolikus vezetői voltak. Skublics Máté atya köszöntőjében arról is szót ejtett, hogy a karibi térség keresztényei által összeállított program alapján a nap témája: „A család Isten ajándéka”.

A Szentlélek segítségül hívása után először Csomós József református püspök olvasta fel 2Móz 2,1–10 versét, melyhez gondolatait kötötte. Mózes a rabszolgaság idején született Egyiptomban. Ebben a történetben azt halljuk, hogy születik egy gyermek, s mai szóhasználattal azt mondhatnánk, szerencséje volt, hogy mikor kitették őt a (mózes)kosárban, éppen arra járt a fáraó leánya. Pedig ennek semmi köze a szerencséhez. Isten által elkészített és jóváhagyott fordulat következett be – hangoztatta a református püspök, aki felhívta a figyelmet, hogy a „meglátta” szó számtalan helyen szerepel a Bibliában. Ez nem csupán azt jelenti, hogy észrevette, hanem azt, hogy amit látott, az tudatosult benne. A gondviselés nem véletlenek sorozata és nem szerencse. A gondviselés az Úr jelenlétének a bizonyítéka – mondta Csomós József.

Fabiny Tamás evangélikus püspök a 127. (126.) zsoltár alapján mondta el beszédét. „Hallgassatok az Úr szavára, és szabaddá lesztek!” Az emberi életben sokszor érezzük, hogy haszontalan valami – mondta, kiemelve, hogy ezen a héten nem csak imádkozhattak közösen, hanem tanulmányozhatták is egymás Szentírásait, hiszen a különböző felekezetek más és más fordításokat használnak. Fabiny Tamás hangsúlyozta, Isten világa a mennyei értékekre fordítja a figyelmet. A haszontalanság, a hiábavalóság gondolata után az emberben megjelenik a remény. Megszületik a gyermek, Isten ajándéka, egy új élet, egy új reménység, hogy ne hasztalan fáradozás legyen, ami az életben van – szögezte le az evangélikus püspök.

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke Szent Pál apostolnak a Zsidókhoz írt levele 11,23–24 verse alapján mondta el szentbeszédét. „Hallgassatok az Úr szavára, és szabaddá lesztek! Megismételhetném, amit első igehirdetésünkben hallottunk, hiszen az újszövetségi olvasmány ugyanarról a történetről, ugyanarról az esetről szólt. Mégis, a Krisztus-hit fényében hittek azok a szülők, akik három hónapon át rejtegették a kicsiny Mózest.”

Ezen a héten a szabaddá tevő Isten jobbján elmélkedünk, és a mai napon tudatosítjuk, hogy mielőtt Isten jobbja felhasználta a szabadulás eszközeként Mózest, embereket vett igénybe, hogy az ő életét megmentse. A szabadság megszerzése, visszaszerzése előtt alapvető az élet védelme. Évezredekkel ezelőtt – és ma. Az ősegyház hitvallásában több szerző is határozottan tanúsítja, hogy a Krisztus-hívők sem tekinthetnek másként környezetük rendelkezéseire és az eseményekre, mint annak idején a választott nép kiemelkedő tagjai, akik félték az Istent, és szembeszegültek a fáraó parancsával. Akik Krisztusban hisznek, azok nem engedik megölni a csecsemőket. Szögezzük le, az ősegyház tanúi, s ők hozzáteszik, hogy születésük előtt sem engedik abortusz áldozatává tenni a magzatukat. A Krisztus-hívők ma is egyetértenek ezzel. Pedig széllel szemben, árral szemben kell képviselniük Isten igazságát.

Az Egyház ezt soha nem engedte, Isten népe soha nem engedheti és nem tűrheti – folytatta a miskolci főpásztor. Még akkor sem, ha egyfajta világméretű összeesküvés alakul ki, ahol a szavak csengése is mássá változik, egyfajta teher megszakításának, egyfajta tehertől való megszabadításnak nevezik azt a szörnyű gyilkosságot, amelyet egyébként minden jó érzésű ember elutasítana. Még akkor sem, ha tudományra, és annak legújabb vívmányaira hivatkoznak e világ fáraói, akik őssejtekkel való kísérletezés ürügyén szeretnék ipari célokra felhasználni az anyaméhből kiemelt és más célra felhasználható magzatokat. Isten választott népe a szabadság kútjaként az élet megőrzését választotta. Isten rendelkezése alapján a mai napig kitartunk az emberi élet feltétlen tisztelete mellett, fogantatásának pillanatától egészen a természetes haláláig.

Orosz Atanáz püspök egy személyes kérését is megosztotta a jelenlévőkkel: „Imádkozzunk ezen az estén azért a kisfiúért, aki leányanyától ma született városunkban. Imádkozzunk azokért az újszülöttekért, akik emberi szempontból esélytelenül és mégis a gondviselő Isten kezéből születtek és jöttek e világra. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy az ő életük emberhez méltó, a mi legszebb elképzelésünknek is megfelelő lehessen.”

Ternyák Csaba egri érsek Mt 2,13–15 alapján elmélkedett. Krisztus hűséges követőiként mindannyian nyitottak vagyunk az ő szándékának megértésére – kezdte beszédét. – Mégis, vannak közöttünk, itt az aulában is, olyan testvérek, akik sajátos életkörülményeik és élethelyzetük miatt valószínűleg fokozottabban érzékenyek az ökumené kérdései iránt, mint általában a keresztények. Azokra a házaspárokra és azokra a családokra gondolok, amelyek otthonaikban napról napra gyakorolják a másik felekezet tiszteletét, megbecsülését és szeretetét, hiszen sok olyan család van, amelyikben a férj és a feleség, az egyik gyermek, a másik gyermek, a nagypapa vagy nagymama egy tőlük különböző felekezethez tartozik, egy másik közösségbe jár, egy másik gyülekezethez tartozik. Ha most az kérném, emeljék fel kezüket azok, akiknek családjában van más felekezetű keresztény testvér, azt hiszem, nagyon sok kéz emelkedne magasba. Tegyük meg… Azt hiszem, többen vagyunk, akik felemeltük kezünket, mint azok, akik nem. Ez egy újabb lendületet, egy belső személyes elköteleződést is ad mindannyiunknak ahhoz, hogy Jézusnak az utolsó vacsorán elmondott szavát, vágyát, fohászát, kérését az Atyához mi is komolyan vegyük, és hogy a mindennapok gyakorlataiba is próbáljuk átültetni.

A Karib-térségben élő testvéreink, akik az idei hét imafüzetét előkészítették, a mai napnak ezt a címet adták: Építs családot, otthon és az egyházban. Mert mi, mint egyház is, egy család vagyunk. Jó azt is tudatosítanunk, amire közép-amerikai testvéreink az imahét mottójával emlékeztetnek bennünket, hogy ebben az építésben nem vagyunk egyedül. Nemcsak egymásra számíthatunk, hanem Isten hatalmas jobbja is segít bennünket. Örömmel üdvözöljük azokat a világi kezdeményezéseket, amelyek az idei esztendőt a család évének nyilvánították. Egyházaink mindegyike, ki-ki a maga rítusában és stílusában, szívesen karolja fel ezt a kezdeményezést. Az Egri Főegyházmegyében plébániai és espereskerületi szinten családtalálkozókat tartunk az idei év során, azért, hogy megerősítsük a családközösségeket – osztotta meg az érsek. – Az a cél, hogy a találkozókon családjaink egymást jobban megismerjék, megosszák közösségi, gyermeknevelési és a hétköznapi élet számos területét érintő tapasztalataikat.

Az evangéliumi szakasz a Szent Családra irányítja figyelmünket, mégpedig egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, amikor életveszély leselkedett rájuk és menekülniük kellett. Jézus, Mária és József is menekültként érkeztek Egyiptomba, ahol befogadták őket. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: Egyiptomból hívtam ki az én Fiamat. A veszély valójában a gyermekre és anyjára leselkedett, akiket az Úr Józsefre bízott. A családnak és különösen az édesapának ma is központi, semmi mással nem helyettesíthető szerepe van a gyermekek és a család védelmében. Szent József védelmező, előrelátó szeretete lehet a példa mindannyiunk számára, akikre a gyermekek és az ifjúság nevelését bízták.

Ezután a miskolci Hassler Énekegyüttes Sándor Zoltán vezetésével előadta azt a gitáros éneket, amelyet szintén a karibi keresztények küldtek az imahétre. A közös Hitvallás, majd a Miatyánk elimádkozása után a négy püspök áldásával zárult az imahét istentisztelete a Miskolci Egyetemen.

Szöveg: Gróf Lajos

Fotó: Fojtán László

Magyar Kurír