1. Nem szorul bizonygatásra: nagyon hangos világban élünk. Zajos maga a környezetünk: az autóáradat, a riasztók hangja, a repülők, a szomszéd ajtajának rendszeres becsapása, stb. Ezt a zajt tovább növel(het)jük mi magunk is: állandó beszéd; akkor is megy a televízió, miközben étkezünk; tömegközlekedési eszközön vagy utcán akaratlanul halljuk mások telefonbeszélgetését, stb.

Talán sokan észre sem veszik, hogy milyen jótékony lenne egy kis csend.
– Mindenekelőtt kell maga a csend, a szó szoros értelmében: ne halljam a riasztót, a zajos szomszédot, a kabóca-koncertet, ne kelljen senki üres fecsegését hallgatnom órákig… Szükség van a csendre.
– A csend, ugyanakkor, nem a zaj puszta hiányát jelenti, hanem annál többet: azt, hogy a szemetet kizárva, azzal foglalkozunk, ami igazán fontos – életünk értékeivel, hiteles eszményeinkkel. Ehhez belső csendre van szükségünk. Ahogy az üvöltő riasztó hangjától nem hallani a madárcsicsergést, úgy lelkem sem hallja meg Isten hangját, ha „teletömöm” magamat a világ zajával.

2. A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus „magához hívta tanítványait” és kettesével tanító körútra küldte őket. A mai evangéliumi szakasz arról számol be, hogy a tanítványok visszaérkezve elmondják tapasztalataikat. Hogy milyen élményekről számolnak be, az nem derül ki, de Jézus egy csendes helyre vezeti tanítványait, mert evésre sem jutott idejük. Az élet nem csak munkából áll, szükség van a pihenésre. Viszont Jézus nem időtöltésre s lötyögni küldi őket, hanem velük együtt félrevonul megpihenni. Lényeges mindkét elem: megpihenni, Jézussal. A Teremtés művének hat napra való felosztásával a Szentírás is ezt az isteni parancsot tanítja: „Hat napon dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek napja van” (Kiv 20,9).

3. A vasárnap a pihenés és az összeszedettség ideje. Elsősorban a szentmise által szenteljük meg a vasárnapot. De az egész napunkat igyekezzünk úgy megtervezni, hogy az kikapcsolódás legyen, kizökkenés a taposómalomból. Vajon hányan cselekszünk valóban így? Vagy majd hétfőn „pihenjük ki” magunkat a munkahelyen, mert hétvégén túlhajszoltuk magunkat?

Nem arról van szó, hogy ne végezzük el munkánkat, ha történetesen épp vasárnap kell azt megcsinálnunk. De arról igen, hogy a vasárnapunk ne legyen olyan, mint a többi nap. Születésnapom közeledtével egyik munkatársam megkérdezte, hogyan ünnepelek: esetleg kirándulás, mozi, vacsora barátokkal? Válaszomat meg sem várva tette hozzá: „végül is mindegy, hogyan, de úgy csináld, hogy ez a nap ne legyen olyan mint a többi”.

Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy életünkben legyenek olyan napok, amelyek eltérnek a szokványostól. Olyanok, amikor leállítjuk a motort, kihúzzuk a falból a dugaszt. És ez nem csak a vasárnapra érvényes. Rendszeres belső nyugalomra, elmélyedésre van szükségünk. Nem válhatunk a fogyasztói társadalom részeivé, ahol valaki csak annyit ér, amennyit termel, amennyit dolgozik, amennyi hasznot hoz. Az biztos, hogy nem attól vagyok értékes, ha egyre nagyobb a teljesítményem.

Jézust nagy tömeg vette körül egyfolytában, és ha ezen múlott volna, akkor reggeltől estig taníthatott meg gyógyíthatott volna. Viszont a Szentírás tanúsága szerint gyakran találjuk visszavonulva, magányosan vagy tanítványaival, imádkozva vagy egyszerűen pihenve. Jézus legyen ebben is példaképünk!

Kovács Gergely/Magyar Kurír