José Tolentino a szomjúság témakörét tartva szem előtt elmélkedett az Egyház útjáról, amelynek mindig figyelmes tekintettel kell lennie a bennünket körülvevő világ valóságára. A szónok arra hívott, hogy az Egyház sajátos figyelemmel keresse a testvéreket, főként a világ szegényei és utolsói között, de közben soha ne válassza el a spirituális szomjat a fizikai szomjúságtól. A központot és a perifériát megkülönböztető szempontok egyike az ivóvízhez jutás lehetősége, mely minden ember elidegeníthetetlen joga. Ahogy a Laudato si’ pápai enciklika és sok nemzetközi szervezet is leszögezi, a világon jelenleg kétmilliárd ember nem jut hozzá ivóvízhez. Amíg a gazdag országok elherdálják az erőforrásaikat, addig a szegények nyomorúságban élnek – utalt a szociológiai olvasatra a portugál pap költő. 

Az Egyház ne féljen prófétai szerepet magára vállalni, és bátran „tegye ujját a sebhelyekbe”. Nem tehát mást, mindenképpen a perifériák felé kell fordulnia. Krisztus tanítványának meggyőződéssel kell vallani, hogy Jézus maga a periféria embere – hangoztatta Ferenc pápa kedvenc gondolatát a szónok. Jézus Krisztus maga nem volt római polgár, és nem is tartozott korának elit zsidó köreihez: Júdea peremvidékén született, Izrael és a római birodalom perifériáján. És a periférián fordul a betegekhez, a megszállottakhoz, a szegényekhez, az idegenekhez és a bűnösökhöz.

A periféria a keresztény ember DNS-lánca – emelte ki a pap költő –, nélkülözhetetlen kulcs a spirituális és személyes értelmezés számára. A periféria marad minden korban az a hely a keresztény értelmezés számára, ahol Jézussal találkozni lehet – vélte José Tolentino.

A kereszténység természeténél fogva periférikus valóság. Ezt konkrétan lehet látni a városok központjaiban, melyek napjainkban a bürokrácia és a kereskedelem központjaivá váltak, egy elmúlt kor vitrinjévé lettek a turisták számára, miközben a keresztény szándék a perifériákon valósul meg. Ezeken a helyeken sokszor nincs téglából emelt templom, hanem minden csak átmeneti és kezdetleges. Az Egyház számára a periféria távlat, és nem probléma; a perifériára kimehet, hogy önmagára találjon – mondta Tolentino atya.

A perifériák választása a találkozás helyeként nem egyedül szeretetből fakadó kötelesség, hanem történelmi és földrajzi mozgósítás, mely lehetővé teszi a találkozást azzal, ami a kereszténység volt, és ami most, napjainkban. Az Egyház perifériája is szomjas, és meg is kell hallgatni – nyomatékosította a lelkigyakorlat vezetője, majd Aranyszájú Szent Jánosra, Konstantinápoly főpüspökére hivatkozott, aki szerint az Egyháznak el kell kerülnie azt a szörnyűséges szakadást, mely elkülöníti az oltár szentségét az embertestvér szentségétől.

Az egzisztenciális perifériák azonban nem csak gazdasági jellegűek, hiszen közöttünk éppen úgy vannak távolságok, melyeket szintén át kell ölelnünk – tágított a horizonton a portugál szónok. Éppen ezért kell átölelni az emberiséget, és ha nem is tudjuk letörölni a felebarát könnyét, legalább egy zsebkendőt nyújthatunk feléje. A perifériák ugyanis nem csak fizikai helyek, hanem létezésünk benső pontjai is, a lélek olyan elemei, amit szintén gondoznunk kell – zárta kilencedik elmélkedését Josè Tolentino Mendonça.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír