Ferenc pápa június 6-án papokkal, szerzetesekkel is találkozott Szarajevóban. Hárman közülük tanúságot tettek arról, hogyan kínozták meg őket a háború alatt, és hogyan bocsátottak meg kínzóiknak. A pápa előre megírt beszédét félretéve fordult hozzájuk – az Avvenire és a Vatican.va híradása.

A szarajevói székesegyházban megrendezett találkozón egy pap, egy szerzetes és egy szerzetes nővér beszélt a délszláv háború idején megélt szenvedéseiről, a pápa és háromszáz társuk jelenlétében.

Zvonimir Matijević Banja Luka-i pap elmondta, hogy sokan menekülésre buzdították a háború idején, de ő nem akarta magukra hagyni híveit. Egyházmegyéje papjai közül sokan így tettek, közülük nyolcat meggyilkoltak, illetve belehaltak a kínzásokba. 1992. április 12-én, virágvasárnap a szentmise után katonák jöttek érte, és a horvátországi Knin városába vitték, ahol úgy megverték, hogy az eszméletét is elveszítette. Arra akarták rávenni, hogy mondja el a televízióban: háborús bűnös ő maga és vele együtt minden pap. Ő azonban úgy döntött, inkább meghal, minthogy ezt megtegye. Többször megverték, végül félholtan kórházba szállították, ahol sebészeti úton vérrögöket operáltak ki belőle, vérátömlesztést kapott, így élte túl a bántalmazásokat. Sclerosis multiplexben szenved, amit a verések következményének tartanak. Tanúságtétele után Ferenc pápa hosszan megölelte Zvonimir atyát, és lehajolt, hogy kezet csókoljon neki.

Jozo Puškarić ferences szerzetest 1992. május 14-én szerb katonák hurcolták el plébániai otthonából, és egyházközsége több tagjával együtt koncentrációs táborba vitték. Négy hónapig tartották ott: ez a százhúsz nap olyan volt számára, mintha százhúsz év lett volna – emlékezett. Embertelen körülmények között tartották fogva őket, éheztek, szomjaztak, nem tudtak mosdani, borotválkozni. Ütötték, rúgták őket, három bordája eltörött.

Ljubica Šekerija, az Isteni Szeretet Leányai Társulat tagja a délszláv háború idején Bosznia középső részén, Travnikban élt, ahol egyre több, a közel-keleti arab országokból érkező fegyveres katona jelent meg a háborús években. 1993. október 5-én hurcolták el Vinko atyával, a helyi plébánossal és a Caritas három tagjával együtt egy furgonban. A katonák azt követelték Vinko atyától, hogy tapossa meg a nővér rózsafüzérét, miközben kardot szegeztek a torkának. Ljubica azt mondta akkor: „Vinko atya, engedje, hogy megöljenek, de az Isten szerelméért, ne tapossa meg a szent tárgyat.” Számos hasonló megpróbáltatás érte, megalázták, inzultálták, megverték, Vinko atya a nehéz pillanatokban mindig azt mondta nekik: „Ne féljetek, mindenkit feloldoztam. Készen vagyunk arra, hogy békében haljunk meg.”

Az egyik éjszakán puskacsövet szegeztek a homlokának, és egy hang azt parancsolta, térjen át az iszlámra, az egyetlen igaz vallásra. Ő megijedt, csendben maradt. Azt hitte, megölik, de nem ez történt, és végül egy másik katonának köszönhetően megszabadult.

Mindhárom tanúságtevő köszönetet mondott a pápának a látogatásáért, és kifejezték örömüket, amiért hisz a megbocsátás erejében és abban, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött.

A tanúságtételeket követően Ferenc pápa így szólt: „Ők az életet mondták el, a tapasztalataikról szóltak…” – erre nem válaszolhatott papírból, ezért átadta előre megírt beszédét a város érsekének.

A tanúságtételek önmagukért beszélnek. Ez népetek emlékezete. Annak a népnek, amely elveszíti emlékezetét, nincs jövője – figyelmeztetett, majd hozzátette, hogy velük együtt nagyon sokan éltek meg hasonló szenvedést a háború idején.

Kedves testvéreim, nincs jogotok elfelejteni a történeteteket! Nem azért, hogy bosszút álljatok, hanem hogy békét teremtsetek – hangsúlyozta Ferenc pápa. A jelenlévőknek elmondta: vérükben, hivatásukban benne van ennek a három mártírnak a vére, a hivatása és sok más szerzetes, pap, szeminarista vére, hivatása. Szent Pál szavaira emlékeztetett, aki a Zsidókhoz írt levélben arra figyelmezet: nem szabad megfeledkezni elődeinkről, akik megmutatták, hogyan kell megélni a hitet. Nem szabad megfeledkezni Jézus Krisztusról, az első mártírról, akinek ők a nyomában jártak – tette hozzá.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a tanúságtételek során megragadta, milyen sokszor hangzott el a megbocsátás szó. Az Úr szolgálatában nincs szükség olyan emberre, aki nem tud megbocsátani – tette hozzá. Nem olyan nehéz megbocsátani valakinek, aki csúnyát mondott neked, akivel veszekedtél, vagy annak a nővértársnak, aki féltékeny rád. De nehéz megbocsátani annak, aki megütött, megkínzott, megtaposott, puskával fenyegetett, hogy megöl. Ők megtették, és hirdetik, hogy meg kell tenni! – buzdított a pápa.

Emlékeztetett rá, hogy sokszor megfeledkezünk elődeink szenvedéséről, pedig százhúsz nap egy koncentrációs táborban valóban másképp számít: minden óra, minden perc kínszenvedés, összezárva, piszkosan, élelem, víz nélkül, melegben és hidegben. Felidézte a hallgatóságának, hogy sokszor már amiatt is panaszkodnak, ha fáj a foguk, tévékészüléket szeretnének a szobájukba, vagy nem volt jó az ebéd. „Kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg elődeitek szenvedéseiről! Gondoljatok arra, mennyit szenvedtek ezek az emberek, gondoljatok arra a hat liter vérre, amit az atyának kapnia kellett, hogy túlélje! Éljetek olyan életet, amely méltó Jézus Krisztus keresztjéhez!” – kérte Ferenc pápa a papoktól és szerzetesektől.

A világias papok, püspökök, szerzetesek, szeminaristák olyanok, mint egy karikatúra, és erre nincs szükség! Nem hordozzák a mártírok emlékezetét. Megfeledkeztek a keresztre feszített Jézus Krisztusról, aki az egyetlen dicsőségünk – tette hozzá.

Felidézte a szerzetes nővér elbeszéléséből azt a jelentet, amikor egy muzulmán asszony körtét vitt neki – túllépett a vallási különbözőségeken, és szeretett. Hitt Istenben, és jót tett – méltatta a pápa a gesztust.

Ferenc pápa emlékeztette hallgatóit a család fontosságára, és kérte őket, imádkozzanak a családért, hogy sok gyermekéletet teremjenek, és legyenek közöttük hivatások is.

Végül emlékeztetett arra, mennyi kegyetlenség van ma is a világban. „Tegyétek a kegyetlenség ellentétét – kérte tőlük –, legyetek gyengédek, testvériesek és megbocsátóak. Hordozzák Krisztus keresztjét.”

Fotó: Vatikáni Rádió, Oslobodjenje.ba

Magyar Kurír

(tzs)