A halál nem lehet mindennek a vége, hiszen Isten szeret minket! A szeretet öröklétet akar. A szerető Isten örökkévalóságot teremt a halandó embernek: nem engedi, hogy a sírba vesszünk. Ezért az egész életet átjáró húsvéti öröm a keresztények alapállapota. Sok minden nehéz és komor ma is, de él Jézus, Isten szeret minket! Reményben élünk!

SZENTMISEKOMMENTÁR


Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A húsvéti öröm előíze az örökké tartó boldogságnak. Örvendezünk, mert gondviselő Istenünk életre hívott bennünket. Megment a bűn és a halál pusztításától. Fia feltámadása erősíti reményünket.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az élet gondjai, mulandósága láttán megkísért bennünket a kétségbeesés. Isten nem engedi, hogy meginogjunk. Igéje, tanítása világosságot gyújt, és utat mutat.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat Isten és ember találkozása. Elismerjük, hogy mindenestül Isten tulajdona, birtoka vagyunk. Ennek záloga az áldozati ajándék. A szentmisében az Istenember adja kezünkbe önmagát. Jézust ajánljuk fel áldozati ajándékul. Isten elfogadja. Áldozati asztalához hív. Az áldozati lakoma eledele Krisztus teste.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten kezében vagyunk. Egészen ismer: utjainkat, vágyainkat, titkos gondolatainkat. Imánkat hallgatva, kérésünket elfogadva, számunkra mindig a legjobb megoldást valósítja meg. Napjainkban mi is törekedjünk Isten megismerésére, ahogyan képességeinktől és kegyelmétől a legjobban telik.


ELMÉLKEDÉS


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany


O: Jézus Krisztusban beteljesedik a próféták jövendölése: szenvedése és halála bizonyítja, hogy Isten a rosszat is jóra változtatja.
S: Krisztusnak, a szeplőtelen Báránynak drága vére váltott meg minket.
E: Jézust a kenyértörés, vagyis a szentáldozás ismerteti meg velünk igazán.

A halál nem lehet mindennek a vége, hiszen Isten szeret minket! A szeretet öröklétet akar. A szerető Isten örökkévalóságot teremt a halandó embernek: nem engedi, hogy a sírba vesszünk. Ezért az egész életet átjáró húsvéti öröm a keresztények alapállapota. Sok minden nehéz és komor ma is, de él Jézus, Isten szeret minket! Reményben élünk!

Első olvasmányhoz / ApCsel 2,14.22-28
Péter pünkösdi beszédének központja Jézus halála és föltámadása. A föltámadást nemcsak szemtanúk igazolják, olyanok, akik látták Őt; Péter írással is bizonyít: a 16. zsoltárt (8-11) idézi Jézusról. Ez a zsoltár oly ember bizakodó imája, ki veszélyben látja az életét. De mint a többi zsoltár, ez is csak Krisztusban kapta meg teljes értelmét: Isten a Hozzája hű lelket nem engedi át a romlásnak, a halált legyőzi az élet. Mi is elimádkozhatjuk ezt a zsoltárt mint a föltámadásba vetett hitünk, reményünk, valamint az Istennel való örök közösségünk kifejezését. (2,22-24: Jn 3,2; ApCsel 10,38; Lk 24,19-20.26; ApCsel 3,15 # 2,25-28: Zsolt 16,8-11)

Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),1-2 és 5.7-8.9-10.11
A bizalom imája

Szentleckéhez / 1Pt 1,17-21
Keresztségünk óta Istent Atyánknak hívjuk. De mégse feledjük, hogy Ő a szentséges Isten, aki szentségre hív minket (1Pt 1,16; 3Mz 19,2). Szentségre kötelez minket Jézusnak, a húsvéti Báránynak föláldozása is. -- Az 1,20-21 vers vallomás Krisztusról, Isten Fiáról, ki mindenkor Istennél volt. Ő tette láthatóvá nekünk Isten belső lényét. Most elhihetjük, hogy Isten szeret bennünket. (1,17-19: Mt 6,9; Lk 11,2; 5Mz 10,17; Róm 6,11; 1Kor 6,20; Zsid 9,12 # 1,20-21: Ef 1,4; Gal 4,4; Róm 5,1-2; 8,11-12)

Evangéliumhoz / Lk 24,13-35
A Föltámadt oly prófétaként jelenik meg a tanítványok előtt, aki ismeri és hatalommal magyarázza az Írásokat. A vacsoránál látják a kenyértörés mozdulatát. Oly ismerős ez! És mennyit mond ez nekik most! Él Ő, Jézus, a megfeszített, az eltemetett! Itt van, keresi őket, újjászületik az elveszett közösség. Ebből a vacsorából erőt merítve el tudnak indulni és égő szívvel tanúskodni: Jézus föltámadt, Jézus él! (Mk 16,12-13; 1Kor 15,3-5)

Szentségre várva
Isten nem kényszeríti ránk magát. De ha kérjük Őt, fölfedi titkát nekünk. Fiában láthatjuk Őt: benne teremt minket újjá. "Jöjj, jöjj, Uram Jézus!"

Elmélkedés
Húsvéti himnusz (Chorus Novae Jerusalem)
Új Jeruzsálem kórusa,
újabb mézédes himnuszba,
üld bölcs örömmel e napot,
rád húsvétünnep virradott!

Krisztus győzhetetlen Oroszlán,
fölkél a sárkányt taposván,
és zengő hangja széthatol,
régholtakat hív föld alól.

Kit elnyelt: -- átkozott pokol
zsákmányt felad és meghódol.
Kiszabadulnak börtönből
S mind Jézus után özönöl.

Az Úr diadalt, fényest ül,
a tárt világ jut részeül:
föld, csillag, Nap, sarkok honát!
egy s mind övé a Fényország.

Dalok hódolva hangozzák
Királyunk! S kérjük, katonák:
dicső Várába fölvegyen,
"sorozzon" ő be kegyesen.

Határ-nemlátó öröklét
zeng Atyának, a dicsőség,
és hála zengi hű dalát
Fiú- s Léleknek egyaránt.
(Fulbert)

+

Maradj velünk
"Nem ezeket kellet-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté mind, amik az írásban felőle szóltanak." Isten Messiását másképp gondolta el, mint ti; szóval: Isten gondolatai nem a ti gondolataitok. Az ő alakján oly vonások is vannak, melyeket ti szívesen feledtek, az önmegtagadás és a szenvedés; de hát nem nektek van igazatok, hanem neki. Hányszor leledzünk mi is e hibában! Azt gondoljuk, hogy az evangélium csak vigaszt helyez kilátásba s áldozatot nem kér. Ha Jézus a szenvedés útján ment be dicsőségébe, nem kell-e nekem is ez úton, az ő útján járnom? Tépjük már egyszer szét az öntudatlanság káprázatát; állj lábaidra -- mondja a próféta -- s beszélj s tégy, mint férfias lélekhez illik!

"És elérkezének a helységhez, ahová mennek vala és ő tovább látszék tartani. De kényszeríték őt mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök." Jézus úgy tett, mintha tovább akart volna menni, pedig szíve vonzotta, hogy őket a legnagyobb kegyelemben részesítse; kívánta mindazonáltal, hogy ez a nagy kegyelem alázatos kérelemnek legyen a jutalma; akarta, hogy kérjék: Maradj velünk!

Üdvözítőnk vágya, hogy velünk lehessen s lelkünkben lakozhassék. El akar minket halmozni kegyelmének áldásaival, de kívánja, hogy kérjük a kegyelmet s forró imáinkkal tartóztassuk őt magunknál. Sokszor azért vagyunk levertek, mert nem iparkodunk eléggé buzgón imáinkkal Jézust magunknál tartóztatni. Ne viseltessünk csak passzíve; tegyünk! Vizsgáljuk meg magunkat, vajon van-e forró óhajunk az Üdvözítő kegyelme után? Ha azt találnók, hogy nincs, kérjük buzgón; kérjük, hogy maradjon mindig velünk, kivált amidőn a kísértések felhői tornyosulnak fejünk fölött, mikor a kétely és a szenvedés éjszakája borul reánk, de legfőképpen halálunk óráján. "Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap." (Prohászka: ÖM, 7:370; 124)


EGYÉB



Prédikáció az Atya évében
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége




Lk 24, 13-35
Amikor a kenyeret megtörte, felismerték Jézust.

Vajon ki határozza meg mi lesz egy könyvnek a tartalma? Hát, persze, az író. És a szótárnak milyen szó magyarázata elfogadható - azt ki határozza meg? Nép-használat, tudósok. Szóval van egy tekintély, aki majd megmondja mi valaminek a megfelelő mércéje. (Más példákat is lehet hozni.)

Mi okozza a csalódást bennünk? Az, amikor valami, vagy valaki eltér a mércétől. Ha kevesebbnek tűnik, vagy kevesebbet ad, mint amit mi elképzeltük. Ez mind rendben van, amikor mi vagyunk valaminek a mérvadója. De itt egy rendkívüli dolog történt. Első az, hogy Isten ember lett, aztán az, hogy Jézus, Isten Fia, meghalt a keresztfán, és a harmadik az, hogy feltámadt. Jézus eljövetelét alig tudták felfogadni. Az élete, pedig sokaknak csalódást okozott. Többet vártak el tőle, mint Messiástól. Vajon miért? Milyen jogon csalódtak Jézusban, mint Messiásban? Kihez tudták őt hasonlítani? Volt más? Ha nem, akkor csak Jézus tudta meghatározni, mi a Messiás értelme. De az emberek nem így - nem egy szenvedő, meghalt Messiásról álmodoztak. A feltámadáshoz nem is jutottak el.

Csalódott, szomorú emberek bandukolnak egy úton. Elindultak Isten hívására, aztán minden balul ütött ki! És most visszafordultak: tényleg lehetetlen a csoda, nem lehet kitörni a hétköznapokból, a messiási várakozás illúziónak bizonyult. Mennek vissza, haza. Ekkor szegődik melléjük valaki, akiről sokáig nem derül ki, kicsoda is valójában. Bár lángol a szívük szavai hallatán, de túl nagy még a csalódottságuk. És Jézus magyaráz, nagyon türelmesen, hosszasan, kilométereken át magyaráz. Biztosak lehetünk benne, hogy ugyanezt velünk is megteszi. Melengeti didergő szívünket, hitünket élesztgeti isteni szavával. Mellénk is mellénk szegődött, és kísér, hosszú kilométereken át: egész életünkön. Időnként felismerjük őt, mint az emmausziak, a kenyértörésben. De legtöbbször furcsa vándorként követ, velünk zarándokol. Megszólít egy-egy ember szavával, tetteivel, választ vár, de ha szomorúan bandukolunk, még vigasztalni is megvigasztal. Néha meg belső hangként halljuk szavát, és jól tesszük, ha figyelünk rá. Hangja átforrósítja szívünket, unalmas hétköznapjainkból nehéz, de csodálatos kalanddá változtatja életünket. Ha belebocsátkozunk ebbe a kalandba, lassan kibontakozik szemünk előtt a titok, és részesei lehetünk Isten életének: ez a feltámadás.

Az a kérdés még marad, hogy megengeded-e Jézusnak, hogy Ő határozza meg mi az új élet, mit lehet tőle elvárni, vagy te fogod neki megmondani?

Kat.r.hu