A halál nem lehet mindennek a vége, hiszen Isten szeret minket! A szeretet öröklétet akar. A szerető Isten örökkévalóságot teremt a halandó embernek: nem engedi, hogy a sírba vesszünk. Ezért az egész életet átjáró húsvéti öröm a keresztények alapállapota. Sok minden nehéz és komor ma is, de él Jézus, Isten szeret minket! Reményben élünk!


SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya




Ma a feltámadt Jézus a jó Pásztor alakjában lép elénk. Magáról mondta, hogy életét adja juhaiért. Nyáját táplálja, gondozza, vezeti a teljes boldogság felé. Bűnbánó imádságunk eltévedt lelkünket visszavezeti pásztorához.



ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN:

Öröm tölti el lelkünket, mert mi is a jó Pásztor tulajdona vagyunk. Ismer bennünket. Nekünk is ismernünk kell őt, hogy követhessük. A szentírás könyveiben Isten ismerteti meg magát hívő népével.



ELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN:

A kísértő, mint ragadozó vad jelenik meg a mai szimbólum képeiben. Krisztus szembeszállt vele. Életét adta a lelkekért: Ő az engesztelő áldozat a világ bűneiért, de hálaáldozat is, mert általa köszönjük meg Istennek, hogy Benne Szabadítót küldött nekünk.



ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN:

A jó Pásztor szól azokról a bárányokról, akik még távol járnak. Egy akol és egy pásztor: ez Jézus óhaja. Teljesüléséért imádkozni és fáradozni kell. Várjuk az örök élet örömeit. Ennek előízét érezteti meg velünk húsvét 4. Vasárnapjának szentmiséje.



ELMÉLKEDÉS

Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany


O: Jézus halálának mi is okozói voltunk; méltán kérdezhetjük: "Mit tegyünk hát...?"
S: Tegyünk jót, és türelmesen viseljük el a szenvedést!
E: Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.

"Felnőtt" keresztények vagyunk; azt akarjuk, hogy meggyőzzenek előbb. Kétségbe vonjuk a "tekintélyt", nem követjük azt, aki érvekkel nem győz meg. S ezt épp Jézus iskolájában tanultuk. Ő int olyanoktól, akik igényt tartanak a vezetésre: Vizsgáljátok a hangot! - mondja Ő - Figyeljétek csengését és szavait. - Keresztségben a Lelket fogadtuk. Valaki meghalt értünk: a Jó Pásztor! És él! Ahol az Ő hangját halljuk, fölfigyelünk. Ha Ő jár előttünk, megnyugodva követjük.

Első olvasmányhoz / ApCsel 2,14.36-41
Péter pünkösdi beszéde missziós térítő szentbeszéd, az első, melyet ismerünk az Újszövetségben. -- Jézus megalázkodásával az "Isten-Szolgájáról" való jövendölések beteljesültek (ApCsel 2,22-24). De föltámadását is megjósolta az Írás (2,24-31), és az apostolok a tanúi, hogy Isten föltámasztotta Jézust. Jézus él, Ő a fönséges Úr: ez a döntő kijelentés. Mindenkinek, aki Őt hallja, állást kell foglalnia. Saját népének, elsősorban Izraelnek! Annak a népnek is, mely megfeszítette Jézust, üdvöt hirdet: neki és mindeneknek, kiket az Úr távolból hív üdvözítő közelségébe. (2,36: ApCsel 5,30-31; Fil 2,11 # 2,37-38: Lk 3,10; ApCsel 3,19 # 2,39: Iz 57,19; Ef 2,17-18)

Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6
Az Úr az én Pásztorom

Szentleckéhez / 1Pt 2,20-25
A mai szakasz Péternek a rabszolgákhoz szóló intése, de érvényes minden keresztényre. Szenvedésével Krisztus a türelem nagy példáját adta mindnyájunknak. Mindnyájunkért meghalt: itt oly ünnepélyes nyelven jelenti ki ezt, amely az izajási Szenvedő Isten-Szolga énekére hasonlít. A záró mondatban ehhez járul, a tévelygő bárány kapcsán, a Jó Pásztor képe, aki jól ismeri nyáját, és minden egyes rábízottal törődik. "Őhozzá fordultatok": megtérésben és keresztségben. Ez határozza meg további utunkat: az Út, melyen pásztorunk elől ment halálon át az életbe. (2,21: Jn 13,15; Mt 16,24 # 2,22-25: Iz 53,5-12; Ez 34,5-6; Mt 9,36)

Evangéliumhoz / Jn 10,1-10
"Talán mi is vakok vagyunk?" -- kérdezte kihívóan az egyik farizeus (Jn 9,40). Ehhez intézte Jézus a Jó Pásztor példabeszédet (Jn 10). Az 1--5. vers parabola, amely még nem érthető, ezért magyarázat követi (7-18): Jézus maga a kapu, Ő a pásztor; a Jó Pásztor. Pásztor és nyáj érthető kép oly pásztornépnél, melyhez szól, "uralkodó és népe", vagy "tanító és tanítványai" értelemben. Isten is népe pásztoraként szerepel (Zsolt 95,7;78,70-72). A mi szakaszunkban a pásztor és a kapu képe egybefolyik, de ez nem zavaró. A mondanivaló világos: Jézuson kívül nincs kinyilatkoztatás, nincs üdvözítő igazság, nincs út az üdvösségre. Erős állítás ez! Ahol csak élet van, Őrajta keresztül jön, és Isten igazsága az Ő szaván keresztül jut el az emberekhez. Aki egy közösségben, az Egyházban vagy csak általában az emberek közt vezetőül, szabadítóul föllép: az Ő szolgálatában, a Jó Pásztor "joghatósága" alatt áll. (10,1-6: Ez 34; Jn 10,27 # 10,7-10: Jer 23,1-2; Jn 14,6)

Szentségre várva
"Ő a kapu, ki az Atyához visz; e kapun át vonultak Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták és az apostolok, e kapun keresztül vonul az egész Egyház" (Antiókiai Szent Ignác levele, Kr.u. 107). Belépek, a Jó Pásztor karjaiba futok.

Elmélkedés
"Én vagyok a Jó Pásztor". És miért jó pásztor, rögtön rámutat. "Ő az életét adja övéiért." Ő tehát a Jó Pásztor. De mi akkor Péter? Ugye az is "jó pásztor", az is életét adta juhaiért? Mi Pál és a többi apostol? A következő korok boldog vértanú püspökei? Ez a mi Szent Cipriánunk? A mi vértanú püspökünk? Ugye, hogy jó pásztorok, dehogy is olyan béresek, akik "elvették földi jutalmunkat". Nemcsak mert vérüket ontották, hanem mert a juhaikért ontották! Nem rangért, dicsőségért -- szeretetből éltek, és haltak. -- Feleljen az Úr: Micsoda Péter? Pásztor-e, jó vagy rossz? "Mondá neki Jézus: Szeretsz-e engem?" és ő felelt: Te tudod, hogy szeretlek! "Legeltesd tehát juhaimat." Te, te Uram, magad, kérdéssel és szavad pecsétjével tetted a Téged szeretőt pásztoroddá, kire nyájadat bíztad.

Miért hát, Uram, hogy a sok pásztorodnak egyetlen Jó Pásztort rendelsz? Miért, ha csak nem azért, hogy az egy főben az egységet tanítsad? "Én vagyok a Jó Pásztor", mind a többi jó pásztor Hozzám tartozik, a Test tagjai. Egy a Fő, egy a Pásztor, egy Krisztus. Ő a pásztorok Pásztora, és azok a Pásztor pásztorai, a juhokkal együtt övéi. -- "Egyetlen vagyok," -- mondja -- "mind ők velem egységben egyek. És aki Rajtam kívül legeltet, Én ellenem pásztorkodik: és aki nem gyűjti Velem a nyájat, az szétszórja!" -- Mily helyesen fordul ehhez a pásztorok Pásztorához az Ő szerelmese és jegyese (az Egyház, a lélek), a Szép, -- de aki Őáltala lett széppé, előtte vétkeiben csúf volt, most az Ő kegyelmében ragyogó, -- méltán szól Hozzá ez szeretve és lángolón: "Hol legeltetsz" (Én 1,7)... Meghallják a szavát, akik szeretik a Krisztust. "Hol legeltetsz? Hol delelsz a nyájjal?" Mi ez a "dél"? Nagy buzgóság heve és nagy ragyogás! Mondd tehát nekem, kik a Te bölcseid, a lángoló lelkűek, a tanokkal tündöklők!? (Szent Ágoston: 138. beszéd).

+

Bölcsességről, hogyha szólunk, Krisztust mondjuk mindenképp. Az erényről szólva, Krisztust mondja burkolt-nyílt beszéd. Igazságost mondunk, s Krisztust mondja vele ajakunk. Békét mondva, Krisztust mondunk. "Igazság és élet" -- mondjuk --, és "megváltás"-Krisztust mondtunk -- mindig Őróla vallunk. (Szent Ambrus)

+

Jó Pásztorhoz

Pásztor, kinek szerelmes pásztori danája
szívem fölverte kábult mély álmából!
ki faragtad botod az "átkos fából",
melyen hatalmas két karod soká volt tárva:
Vigy irgalommal folyton csorduló forráshoz!
Hisz Pásztorom vagy, ki terelgetsz, Őr a nyájba!
Meghallom szódat, meglátom majd nemsokára:
Hegyekbe jön szépséges Lábad, s békét rám hoz *...

Halld Pásztorom! ki szereted nyájad halálig,
mosd skarlát bűneim le!... Hiszen örömet lelsz
a tévedt bárányodnak visszatért sírásán.
Óh visszavágy! e tört lélek karodba vágyik.
Jöjj Pásztorom! (De szegény lélek, kit is kérlelsz?)
A lába leszögzett! S Ő vár, hogy jön-e kósza bárány...

(Lope de Vega)
(* Róm 10,15: Mily szépek a békehirdetők lábai a hegyekben.)

+

Mert gyakran, amint olvastátok, a leggyarlóbb az, kit az Isteni Fönség kegyekben részesít: amelyeket -- úgy vélem -- föl nem cserélnek ezek mindama szilárdsággal, mely jut másoknak, kik szárazságban helytállnak, haladnak. Mi bizony jobb szeretjük az édességet Urunk keresztjinél! (Nagy Szent Teréz)


EGYÉB  

Prédikáció az Atya évében
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége



Jn 10, 1-10
Én vagyok a juhok kapuja.

Ha most a kezemben volna a bizonyítványod, vagy a múlt évi munkád kiértékelése, boldogan hallanád, vagy menedéket keresnél valahol? És ha az életed miden kiemelkedő erénye és hibája lenne leírva, és az lenne most a kezemben, ki az közülünk, aki azt mondaná, nyugodtan olvasd fel mindenki hallatára - hiszen rólam csak jót lehet mondani?! Azt hiszem, mindannyiunknak lenne mitől félnünk - csak egy picit, és menedéket keresnénk valahol. Csak hová menekülhetünk? Mi mögé bújhatunk? Mi fog minket eltakarni, megvédeni, még önvádjainktól is? Létezik számunkra ilyen kapu, ahová bebújhatunk? A zarándok is ezt keresi, csak nem a menekülés szempontjából, hanem azért, mert fáradt. Szóval a fáradtság vagy menedék hely szempontjából fontos számunkra egy hely. Fontos a kérdés! Van is válasz!

Útja végén a zarándok egy kapuhoz ér, és boldog, hogy megérkezett. De vajon akkor mekkorára fokozódik öröme, ha kiderül, hogy ez a kapu nem is valami, hanem VALAKI! "Én vagyok az ajtó.... az út..., a világosság..., az igazi szőlőtő... - Jézus gyönyörű képekben tárja föl önmagát nekünk. De minden képe mögött ott a titok is: egész életünk is kevés, hogy mind megértsük. A népmesékben is gyakran hallhatunk rejtélyes hetedik vagy századik ajtóról, ami mögött kincs vagy éppen emberpróbáló feladat várja a hőst. Isten nem akarja, hogy középszerű légy! Mint a mesében a legkisebb lesz a győztes, Jézus ajtaján átlépve is kincs és feladat vár: a mi sorsunk beletorkollhat Isten életébe.

De a mesék hőseinek általában egyedül kell megküzdeniük a próbákkal, vagy legfeljebb hűséges állatok segítik őket. Az Atya gyöngédsége azonban sosem hagy magunkra minket: ha hűségesen vállaljuk a csatákat, és azon az ajtón járunk ki-be, aki maga Jézus, bizony csak észrevesszük, hogy maga Isten küzd együtt velünk.



Életige 1999. április
"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelot talál." (Jn 10,9)

Akik hallgatták Jézust, azokhoz közel állt a kapu hasonlata, mivel már az Ószövetség is többször használta: például Jákob álmának leírásakor, vagy az Isten előtt oly kedves Jeruzsálem ősi kapuit említve.

Jézus azonban főként a 118. zsoltár versének szavait érzi magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: "Ez az Úrhoz vezeto kapu, az igazak ezen mennek át". Ő az üdvösség kapuja, mely az isteni javakat bőségesen termő legelőkre vezet. Ő az egyetlen közvetítő, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. "Ő az Atya kapuja - mondja Antiochiai Szent Ignác - melyen Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad".

"Én vagyok a kapu..."

Igen, a kapu-hasonlat visszhangra talált a zsidók szívében, akik - átlépve a Szent Város és a Templom kapuját - az egység és a béke légkörét tapasztalták, a prófétáknak pedig az Új Jeruzsálemet juttatta eszébe, melynek kapuja nyitott minden nemzet felé. Jézus az isteni ígéretek beteljesítőjeként jelenik meg, aki választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von vissza. A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló kép, amit Jézus használ: "Én vagyok az út (…) Senki sem juthat el az Atyához, csak általam". Tehát Ő valóban út, kitárt kapu az Atya felé: magához Istenhez vezet.

"Én vagyok a kapu..."

De milyen konkrét jelentése van életünkben ennek az igének? Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözo szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól vett idézet, de mi most a "szűk kapuról" szóló részre hivatkozunk. Ez az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre. Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább arra, hogy mit kell tennünk.

S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott, kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tűnik, hogy az Ég kapuja bezárult előtte; ezáltal lesz Ő az Ég kapuja mindannyiunk számára. Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait az Atyával. Ő az az űr (az az ajtónyílás), mely által az ember kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.

Ő tehát a szűk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.

"Én vagyok a kapu..."

Jézus, elhagyatottságában, az Atyához vezető úttá vált számunkra. Ő már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk rajta. Hogyan? Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is. Igen, Ő jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Ő egy-egy arca. Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és másokéban, a körülöttünk élő emberiség gyötrelmeiben. Ő az, mivel magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem"; elég, ha teszünk valami konkrétat azért, hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s felfedezzük az élet új teljességét