„A főpapi viselet részei és használata a liturgiában” címmel tartott előadást Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) igazgatója a Budapest Vári-Nagyboldogasszony Főplébánia épületében 2016. január 19-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az előadás a Budavári Nagyboldogasszony-templom Egyházművészeti Gyűjteményének Az egyházi textilek típusai és használatuk címmel szervezett előadás-sorozata keretében hangzott el.

Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója a főpapi öltözékekről beszélt az érdeklődőknek. Előadása elején kifejtette, miért jó e tudásanyag birtokába jutni: hasznos ismeret a liturgiatörténettel foglalkozóknak; a levéltárosoknak, többek között a középkori oklevelekben használt kifejezések megértéséhez; az ikonográfia művelőinek is segít egy-egy portré, illetve más típusú kép értelmezésében.

A paramentika témakörébe tartoznak ezek az ismeretek, vagyis a liturgika öltözékes részéhez; a nyilvános istentiszteletek alkalmával és egyéb alkalmakkor viselt öltözetet is részletekbe menő előírások szabták meg. Szintén a témához tartozik az insigniológia, vagyis a megkülönböztető jelvények szakterülete.

Varga Lajos bemutatta a főpapi öltözékekről szóló alapvető szakirodalmi munkákat, ilyen Radó Polikárp bencés szerzetes 1966-os műve, azEnchiridion Liturgicum; az insigniák használata terén pedig a Pontificale Romanum (főpapi szertartáskönyv), valamint a Ceremoniale Episcoporum(püspöki szertartáskönyv); emellett kánonjogi ismeretek is szükségesek a téma kutatásához.

Míg az Ószövetség idején elkülönült a pap öltözete, a korai kereszténység idején a pap finomabb ruhát öltött, de ezt leszámítva öltözéke megegyezett a többi jelenlévő öltözékével. Róma városában a 7. századtól volt különvestimenta liturgica, de I. István pápa már a 3. században elrendelte, hogy a papok és diakónusok a szent ruhákat csak a templomban használják.

Az érseki (metropolitai) öltözék római eredetű megkülönböztető jele apallium nevű gyapjúszalag a négy fekete kereszttel, melyet a 6. századtól használnak főpapok, metropoliták és néhány püspök. Anyaga az Ágnes napján megáldott két bárány gyapjából készül; a kész palliumokat Szent Péter és Pál apostolok vigíliáján szenteli meg a pápa, majd ráhelyezik Szent Péter confessiójára, vagyis a sírját és a fölé épített oltárt összekötő építményre. A Szent Péter utódja iránti hűség szimbólumát a metropolitának a konszekrációja utáni három hónapon belül kérnie kell a pápától, annak feladása előtt nem gyakorolhat bizonyos jogokat. A pallium olyannyira személyhez kötődő tárgy, hogy ha birtokosa meghal, vele kell eltemetni.

A számos témát érintő előadás során szó esett többek között a mitra, a püspöksüveg történetéről és használatáról is, mely a palliumhoz, az érseki kereszthez, a pásztorbothoz hasonlóan az insigniák, a „hivatali jelvények” közé tartozik. A mitra általunk ismert formája a 13–14. század táján alakult ki; magassága jelentősen növekedett az idők folyamán. A drágaköves mitra preciosa és az aranyhímzéses mitra használatát is szigorúan szabályozták; a szentmise könyörgései közben például nem volt szabad viselni. A magyarországi anyagban különleges szépségű a győri mitra preciosa – hívta fel rá a figyelmet Varga Lajos.

Az insignia területéről kiemelhetjük a pásztorbotot (virga, baculus pastoralis), mely végződhet visszagörbülő, illetve gömb alakban; mai formája a 11. század táján alakult ki. A Krisztustól kapott papi hatalmat, a tanítói tekintélyt fejezi ki szimbolikus formában; a lustát ösztökéli, a gyengét kormányozza, az eltévedteket összegyűjti birtokosa. Az aranyozott vagy ezüstözött fémből, illetve nemes fafajtából készült pásztorbotot a bíborosok szinte bárhol használhatják, az érsekek a saját provinciájukban, a püspökök saját egyházmegyéjükben.

A gyűrű a 7. századtól püspöki jelvény; a 11. században vált az eljegyzés szimbólumává. Nem tartozik a liturgikus gyűrűk közé a pápa halászgyűrűje, melyet X. Leó óta a pápa halálakor jelen lévő kardinálisoknak össze kell törniük, a visszaélések elkerülésére (XVI. Benedek halászgyűrűjének a sorsáról a cikk alatti keretes részben található további információ – a szerk.)

Az előadó kitért a mellkeresztre, valamint a járulékos főpapi öltözetekre, köztük a cappa magnára, a mozzettára és a mantellettára is. A régi szokás szerint a püspöknek egyházmegyéjében rochettumban és mozzettában kellett járnia, még otthonában is; egyházmegyéjén kívül pedig rochettumban és mantellettában; hozzájuk pedig birétum dukált a fejfedők közül.

Varga Lajos a pileólus (kis kerek, a fej felső részét fedő papi sapka) tárgyalásánál kiemelte annak Erdélyben használt elnevezését: soli Deo gloria– „egyedül Istené a dicsőség” – mert a pileólust még a király vagy császár előtt sem vették le; majd rátért a pápa liturgikus öltözékeire, a püspökök által viselt paramentumokra és a karingek fajtáira; végül megemlítette a rationale nevű, már csak néhol viselt ruhadarabot (melltáskát), mely az ószövetségi főpap öltözékére vezethető vissza.

Fotó: Lambert Attila, OKGYK

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír