José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap költő február 19-én, hétfőn délelőtt tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának második elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.

A szónok emlékeztetett, hogy Jézus utolsó szavai, amelyeket kinyilatkoztat, a Jelenések könyve tanúsága szerint a szomjúságról szólnak: „Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,17) Csak az Isten tudja ezt a végidőkig megmaradó istenszomjat betölteni, mely vágyakozás az istengyermeki élet bőségére és ingyenességére. Jézus megígéri e vágy betöltését, ugyanakkor jelzi betöltetlenségünket és azt, hogy még csak épülőfélben vagyunk. Saját erőnkből soha nem tudjuk beteljesíteni vágyainkat, azt csak úgy kaphatjuk meg. Jézus tudatában van a bennünket fékező akadályoknak, melyek késleltetnek minket: nagyon közel vagyunk a forráshoz, és mégis nagyon távol vagyunk tőle. A vágyban és a szomjban két ellentétes erő mozgat bennünket – emelte ki Tolentino atya –, a vonzás és a távolság. A kérdés az, hogy miként tudjuk felismerni a szomjunkat.

A Biblia, Saint-Exupery A kis hercege, Ionescu drámái a belülről megtapasztalt szomj kapcsán mind jelzik fizikai szükségleteinket és korlátainkat is. A szomjúság kimeríti az embert, akár a végletekig, ami aztán elégedetlenségbe, a szeretet megfogyatkozásába csap át, és a helyes megkülönböztetés híján a fogyasztás örvényébe taszít. Napjainkban sokat beszélnek a bevásárlóközpontokban tapasztalt fogyasztói magatartásról, de van egyfajta konzumszemlélet a lelki életben is. Egyik megértése segítheti a másikét.

Ez az olthatatlan szomj a mai világban a szeretet megfogyatkozásához vezet, és elidegenedésként mutatkozik meg, s éppen a helyes megkülönböztetésre való képtelenségben ölt testet. A kirakatok kínálkozó tárgyai nem tudják kielégíteni, sőt csak fokozzák ezt a szomjat, miközben Jézus továbbra is hív minket: „Aki szomjazik, jöjjön!” Ehhez azonban le kell lassítani lépteinket, tudatosítani kell valós igényeinket: Üljünk le hit asztalához – ajánlotta a szónok –, nem anyagi vagy gazdasági érdekekből, hanem az élet miatt. A kapcsolatok, az elfogadás, a szeretet iránti szomj mindannyiunk velünk született öröksége.

Ne fokozzuk le szomjúságainkat egzisztenciális szükségleteinkre, de ne is meneküljünk előlük, mintha nem tudnának semmit sem felfedni az Istennel való kapcsolatainkról. Hiszen épp az ellenkezője igaz. Szánjunk rá időt, és imádkozzunk! A szomjúság olyan velünk született örökség, amit hivatásunk megismerni és meghálálni. Ez gyermekkorunktól fogva elkísér bennünket, és be-betör felnőtt életünk egy-egy szakaszába is. A szomjúság a fazekas háza, amelyben Isten megformál bennünket, a szomjúság Isten alakító tenyere és bőre, mely megérint minket, éppen ezért helyezzük szomjunkat magába az Istenbe – zárta elmélkedését a lelkigyakorlat vezetője.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír