A program a plébániatemplomban kezdődött, ahol Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági bizottságának elnöke tartott előadást a fiataloknak keresztény hitünk megéléséről, jelenvalóvá tételéről a világban.

Az ilyen találkozókon nem az a fontos, hogy püspökökkel, papokkal találkozhattok, még csak nem is az, hogy egymással találkozhattok, hanem sokkal inkább az, hogy együtt Krisztussal találkozhatunk valamennyien, s lelkiekben gazdagodhatunk, magunkkal vihetjük az együttlét üzenetét a hétköznapokba is, mondta bevezetőjében a püspök.  Sajnos sokan megelégszenek azzal, hogy a kötelező vallásgyakorlás követelményeit teljesítik; a szentmise hallgatást, az évenkénti legalább egyszeri gyónást, áldozást, vagyis az Egyházunk által előírt szabályokat megtartják, s aztán vasárnaponként a szentáldozat után úgy zajlik tovább életük, mintha semmi közük nem volna Krisztushoz, mutatott rá. Lelki, szellemi, testi életünk azonban nem választható szét. A keresztény ember attól igazán keresztény, ha jelen van az életében mindenütt Jézus. Szokták mondani, hogy a hit magánügy, de helyesebb, ha úgy fogalmazunk: a hit személyes közügy. Mert ha hétköznapjaink is Isten jelenlétében zajlanak, az meglátszik rajtunk, s hatással van a környezetünkre.

Ha nem hazudunk, a szeretet mozgat minket cselekedeteinkben, a Tízparancsolat szerint élünk, az hatással van környezetünkre, a tágabb társadalomra is. Majd Nemeshegyi Péter jezsuita atyát idézte, aki egyik imádságában a Szentlélek csendes, hétköznapi, nem hivalkodó adományainak, a szeretet különböző változatainak kegyelmi ajándékaira hívja fel a figyelmet. Ezek sorában említi a béketeremtés képességét, az igazság kimondásának művészetét, a meghallgatni tudást, a beleérzés, a gyermeki rácsodálkozás, az Örömhírről való tanúságtevés képességét. Ezen halk, csendes adományokról elmélkedett a püspök, melyeknek gyakorlása mindig hatékonyabb, mint a célok megvalósításáért erővel, erőszakkal vívott küzdelem. Sokan az igazukért harcba szállva a durva eszközöktől sem riadnak vissza például, emelte ki. Pedig a mennyei ítélethirdetésen nem azt fogják megkérdezni, tőlünk, hogy hányszor volt igazunk, és hányszor álltunk ki azért a közösségeinkben, hanem azt, hogy tudtunk-e szeretettel hatni embertársainkra, tudtuk-e szeretni a környezetünkben élőket. Nem azok a boldogok, akiknek igazuk van, fűzte hozzá, hanem akik tudnak békét teremteni, tudnak nagylelkűek lenni. Akik jóvá tudnak szeretni másokat, idézte Böjte Csaba testvért: „senkit sem lehet jóvá pofozni, csak jóvá szeretni”.  Színes történetekkel illusztrálta és világította meg, mennyivel hatékonyabb a szeretet, mint a harag, a keménység, s hogy mennyire fontos az ember saját példája, megélt hite a világban, amellyel vonzóvá teheti Krisztust az emberek közösségeiben.

A találkozó szentmisével folytatódott, melyet Márfi Gyula érsek Palánki Ferenccel, Kovács Mihállyal (egyházmegyei ifjúsági referenssel), Nagy Józseffel, a helybéli plébánossal, és az egyházmegye egybegyűlt papságával koncelebrálva mutatott be. Szentbeszédében a tanúságtétel fontosságáról és a Szentlélek karizmáiról elmélkedett a főpásztor.

A találkozó a plébániai ifjúsági ház udvarán az egyházmegye szentjeiről szóló akadályversennyel folytatódott, majd zenés szentségimádással zárult.

Toldi Éva/Magyar Kurír