Brenner József nagyprépost, Brenner János testvére írásával folytatjuk havonta megjelenő rovatunkat, amellyel Brenner János vértanú május elsején Szombathelyen sorra kerülő boldoggá avatására készülünk.

Édesapám a híres szombathelyi Brenner családból származott. Nagyapám, Brenner Tóbiás polgármester volt, de korábban is Szombathely szolgálatában látott el különböző feladatokat. Édesapám, Brenner József műszaki egyetemet végzett, 1940-től a pécsi iparfelügyelőségen dolgozott, aztán visszahelyezték Szombathelyre. Legkisebbként, tizedik gyerekként született, testvérei közül ő volt a legjámborabb, diákkorától kezdve naponta járt szentmisére és rózsafüzért imádkozott. Édesapám vallásossága meghatározó volt papi hivatásunk szempontjából. A nagymamám is nagyon vallásos volt. Látva legkisebb fia jámborságát, mindenhogyan papnak akarta őt, de édesapámnak nem volt papi hivatása. Édesanyám, Wranovich Julianna felvidéki lány volt, rokonokhoz látogatott Szombathelyre, itt ismerkedett össze édesapámmal. A házasságkötésnél a legfontosabb a párválasztás. Ez nem hirtelen érzelem, felbuzdulás, hanem a társ megismerése, hogy a választottnak milyen a felfogása, vallási nézete, természete. A házasulandóknak meg kell ismerniük egymást. Ők jól választottak. Mindazonáltal jól imádkozott a nagymama is, mert öt unokája pap lett, mi hárman, és még két unokatestvérem.

Szüleim 1926. szeptember 23-án kötöttek házasságot a szombathelyi székesegyházban. Brenner nagymama az őt körülvevő nagycsaládban helyet szorított a fiatal házasoknak is. Ebben a helyzetben mindnyájan bizonyították, hogy „aki jól tud imádkozni, helyesen tud élni” (Kempis). Házasságkötésüket követően közös otthonukban nevelték három fiúgyermeküket, köztük engem is. Édesapám iparfelügyelőként tevékenykedett, s csak szakértelmének köszönhette, hogy három pap gyermeke és napi szentmisehallgatása ellenére a helyén maradhatott. Mindig elvégezte a napi rózsafüzér imádságát, s velünk is gyakran vitázott teológiai kérdésekről. Szüleim – imádságos és szeretetteljes házasságuk gyümölcseként – minden második évben ott térdelhettek az újmisés oltárnál, ahol testvéreimmel együtt álltunk, egymásnak asszisztálva. Biztos vagyok abban, hogy sokat imádkoztak papi életünkért és hűséges hivatásunkért.

Édesanyánk sok mindenen keresztülment. A sors legnagyobb csapása azonban János fia hirtelen, gyötrelmes elvesztése volt. Három évvel később pedig szembesülnie kellett azzal, hogy férje halálos beteg, és már csak fél éve van hátra az életből. Édesapám békével viselte a betegségét.  Szent Ágoston  írja a lelki békességről: „A béke a lélek vidámsága és nyugalma, a szív egyszerűsége, a szeretet köteléke.” Amilyen mély lelki életet élt édesapánk, olyan buzgón készült a Jóistennel való találkozásra is. Édesapám életében betöltötte az Istentől neki szánt hivatást, ami számára a példás családi élet beteljesítését jelentette. Mindhárom gyermeke célba ért. „A nyugodt lélek vidámsága és derűje a szenvedélyek minden zivatarát és viharát elűzi!” – írja Szent Jeromos. Ez a szellemiség jellemezte édesapámat is.

Édesanyánknak nagy volt a hite, Istenbe vetett bizalma, és férjéhez hasonlóan mindig buzgón imádkozott. Nem kapnánk teljes képet a személyiségéről, ha nem emlékeznénk meg jótékonykodásáról. Ismeretes Szent Ágoston mondása: „A szeretetnek az a természete, hogy másokkal megosztva növekszik. Amilyen bőséggel árad ki másokra, olyan mértékben gyarapszik önmagában” (Serm. 206). Édesanyám önzetlen szeretete nagy hatással volt az egész családra. János rövid papi életét kutatva rájöttem, honnan vette a testvérem a példát, amikor olyan, sokgyermekes családokat segített, amelyek fiai anyagi okok miatt nem tudtak volna a papi pályára készülni. De mit is láttunk édesanyámtól? Tízgyermekes családot segített azzal, hogy elvállalta a keresztanyaságot. A „komaasszony” gyakran megjelent nálunk. Mi, fiúk nem lelkesedtünk „a lelki rokonság” megnyilvánulásáért, édesanyánk azonban mindig jóságos maradt. Támogatott egy állásából kidobott pedagógus házaspárt is. Hogy mennyi mindent osztott szét, arról fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy a mi dolgainkat, félretett játékainkat is elosztogatta. Özvegyként ráért mindennap szentmisére járni a ferences templomba. Ezeket az utakat bevásárlással kötötte össze. Még ma is sokan emlegetik a fürge, mindenkivel kedves mamánkat, akinek mindenkihez volt egy kedves szava. Őt 1991-ben, szenteste szólította el a jóságos mennyei Atya.

Brenner József

Fotó: Brennerjános.hu

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. február 18-i számában jelent meg.