José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap költő február 20-én, kedden délelőtt tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának negyedik elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.

Az Isten utáni szomjunkról szóló elmélkedéssorozat negyedik alkalmán José Tolentino a szomjúság haláláról, a lelki restségről és a kiégésről beszélt bibliai példák segítségével, végül pedig Jézus figyelmes és éber szeretetének követését ajánlotta megoldásként.

A restség, a tunyaság, a semmittevés, a mozdulatlanság a szomjúság, azaz az élet utáni vágy ellen dolgozik. Elvész az élet íze, és az ember lassan kezd meghalni – kezdte beszédét Tolentino. – A restség akkor jelentkezik, amikor felhagyunk azzal a vágyakozással, hogy örömet találjunk a találkozásokban, beszélgetésekben, megosztásokban, terveinkben, munkánkban és az imádságban. Megfogyatkozik bennünk az érdeklődés és a kíváncsiság a társaink iránt, nyitottságunk az ismeretlen felé, amikor unottan ismertnek tűnik minden. „Mintha nem is mi élnénk, mintha a restség démona szállna meg” – utalt a szónok a pusztai atyák és a modern egzisztencializmus tapasztalataira.

Jelen korunk ezt a fajta restséget gyógyászati kezelés alá vonta, mintha patologikus esetként egyszerű tablettákkal leküzdhető lenne. Ezzel szemben ez a restség – más néven depressziós állapot – mindenképpen az egész és a teljes ember figyelembevételét igényli. Számos ilyen jelenség mögött az ember magánya húzódik meg, aminek feloldásához egy belső út szükséges.

José Tolentino Calaça de Mendonça korunk egy másik fenyegető veszélyére is figyelmeztetett, amit kiégésnek nevezünk. Ez a helyzet akkor áll elő, amikor elfogy, elemésztődik az életerő. Érzelmi kimerültség lép fel, ami a papokat is éppúgy sújthatja, amikor egyedül maradnak; légüres térbe kerülnek, vagy az alkohol, az internet rabjai lesznek, vagy éppen a túlzott aktivitás mint nem megfelelő tüneti kezelés csapdájába kerülnek.

Tolentino először Jónás próféta példáját említette, aki vonakodott meghallani Isten szavát. Ezzel ellentétben Jákob harcot kezdett Istennel, mert benne volt a vágy az életre, és küzdött is érte. Jónás szeszélyes maradt, és ez kikezdte az Isten iránti vágyat. A szónok végül a gazdag ifjúról beszélt, akinek restségének következményét a szomorúsága tárja fel, mert jobban szerette a gazdagságát, mint az élet egésze iránti nyitottságot.

A helyes magatartáshoz szükség van annak az elemzésére, mi is oltja ki bennünk az élet utáni vágyat. A választ Tolentino Jézus szenvedésében találja meg, aki tud szenvedni azokért is, akik a maguk módján szeretnek. Szava buzdítás is számunkra: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én felüdítelek benneteket. Vegyétek magatokra az igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű” – idézte negyedik nagyböjti elmélkedését zárva José Tolentino Ferenc pápa és a Római Kúria lelkigyakorlatán.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír