A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta, Edith Stein filozófusnő, karmelita apáca szűz és vértanú, Európa Társvédőszentje  1891. október 12-én született Breslauban „zsidó származású porosz állampolgár”-ként. Meghalt 1942. augusztus 9-én,  Auschwitzba.

     Edith Stein 1891-ben született Breslauban ortodox zsidó családban. 1904-ben elhagyta a judaizmust, és ateista lett. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé; a Göttingeni Egyetemen Edmund Husserl asszisztense volt, és nála szerzett diplomát. 1921-ben a kezébe került Avilai Szent Teréz misztikus önéletrajza, amely nagy hatással volt rá. Miután 1922. január 1-jén megkeresztelkedett, lemondott a Husserl melletti asszisztensi állásáról, és a speyeri domonkos nővérek leányiskolájában lett tanár. 1923 és 1933 között tanított, előadásokat tartott. 1934-ben belépett a kölni karmeliták kolostorába, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta.

   A zsidóüldözés kiéleződésekor felkínáltak neki egy menekülési lehetőséget: tanítói állást egy latin-amerikai egyetemen. Alapvetően két okból utasította vissza: az igazságkeresés és a népéhez való hűség miatt. 1939. június 6-án ezt írta: „már mostantól elfogadom azt a halált, amelyet Isten elgondolt számomra, teljes engedelmességben, örömmel átadom magam az Ő szent akaratának”.

   A holland püspöki konferencia 1942. július 20-án nyilvánosan elítélte a náci fajelméletet; az állásfoglalást az ország összes templomában felolvasták. Válaszként 1942. július 26-án Hitler elrendelte Hollandiában is az áttért zsidók letartóztatását. Ekkor hurcolták el Edithet és testvérét, Rosát is. 1942. augusztus 9-én érkezett meg Auschwitzba, ahol még aznap megölték.

   1987. május 1-jén avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa Kölnben. 1998. október 11-én szintén a lengyel pápa avatta szentté, majd 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította Sziénai Szent Katalinnal, Avilai Nagy Szent Terézzel és Szent Brigittával együtt. Tanítását példaként állította a keresztény hívek elé: „A Keresztről nevezett Terézia Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: Ne fogadj el semmit igazságnak, ami szeretet nélkül van! És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami igazság nélkül van!”

   Edith Stein, aki a kereszténységben újra felfedezte zsidó gyökereit, „egy olyan egység példaképe, amely a minden ember szívében ott lévő egyetemes erkölcsi törvényen alapszik. Az európaiaknak véglegesen maguk mögött kell hagyniuk a történelmi rivalizálásokat, amelyek a kontinenset gyakran pusztító háborúk színterévé tették. Egyúttal törekedniük kell arra, hogy megteremtsék a feltételeit a népek közötti nagyobb összetartó erőnek és együttműködésnek. Előttük áll a kihívás, hogy megteremtsék az egység kultúráját és etikáját, amely nélkül bármilyen egységpolitika előbb vagy utóbb zátonyra fut” – írta Szent II. János Pál.

Edith Stein írásaiból:

   „Létezik egy olyan hívás, amely arra ösztönöz, hogy Krisztussal szenvedjünk, és ezért együttműködjünk vele a megváltás művében. Ha az Úrral egyesülten élünk, tagjai vagyunk Krisztus titokzatos Testének: Krisztus tagjaiban tovább folytatja életét s szenved bennük: az Úrral egyesülten viselt szenvedés az Ő szenvedése, bekapcsolódik a megváltás nagy művébe, és ezért termékeny. Ez az az alapelv, amelyre valamennyi szerzetesrend, különösképpen pedig a Kármel élete épül: a szabadon vállalt és örvendező szenvedés által közbenjárni a bűnösökért, és együttműködni az emberiség megváltásában” – írta egyik levelében a szíve mélyén fölismert, majd életre váltott hivatásról.

   „Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg.”

   „A Szent Éjszaka: egy nemzet üdvössége, az ember üdvössége, a te üdvösséged! 
Uram, mi Istenünk, kijelöltél számunkra egy hosszú és sötét, köves és kemény utat. 
Miért a szenvedés, mely rázúdul a világra? 
Miért tűnik úgy, hogy csökken a reménység, amikor a fény kialvóban van? 
Gyakran kevesek erőim, és szinte nem remélem, hogy a fény még felragyoghat. Azonban, amikor a szívem megkövesedett egy mély fájdalomban, íme, segítséget nyújtott számomra egy világosság, egy édes csillag. Hűségesen kísért engem – és én követtem őt, eleinte tétován, aztán mindig biztosabban. Így újra megtaláltam egy kunyhó ajtaját és megláttalak Téged: Szeretet Misztériuma! 
Isten nagysága egy szűk istállóban! 
Az én szívem most jászollá változott, mely Téged vár. 
Tudom, hogy nem kell sokáig várnom. Mert ahol látod a szegénységet, Te ott vagy. Ahol könny van, Te hozod a vigasztalást, ahol reménytelenség és félelem van, ott Te simogatsz szereteteddel, mely enyhülést ad.”

   „Abban a korszakban, amely közvetlenül megelőzte megtérésemet, és még utána is hosszú ideig, azt gondoltam: élni a vallást azt jelenti, hogy elvonatkoztatunk mindattól, ami földi, hogy egyedül Isten dolgainak éljünk. De fokozatosan megértettem, hogy mást kérnek tőlünk ezen a világon, és hogy még a leginkább szemlélődő életben sincs jogunk elvágni a világhoz fűződő kapcsolatot; sőt azt hiszem, hogy minél mélyebben Istenbe vonzódunk, annál inkább ki kell lépnünk önmagunkból, vagyis a világ felé menni, hogy oda elvigyük az isteni életet.” (1928-ban írta Callista Knopf domonkos nővérnek, Szabó Ferenc fordítása)

   „Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából.”

   „A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet… Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: a szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül hogy magam szegényebbé válnék.” (Lukács László fordítása)

   Atyáink Istene, te Szent Terézia Benedikta vértanúdnak megadtad, hogy keresztre feszített Fiadat megismerje és egészen a halálig kövesse. Közbenjárására add, hogy Krisztust minden ember elismerje Üdvözítőjének, és általa eljusson örök színelátásodra. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Magyar Kurír és karmelitakolostor.hu