Erdély mellett az anyaországból, Felvidékről és Kárpátaljáról is sokan érkeztek augusztus 26-án az Úz völgyébe, hogy együtt emlékezzenek azokra a hősökre, vitézekre, akik megvédték e vidéket az I. és II. világháborúban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Ők hallgatnak, hallgatni illik katonasírnak,
halott katonának,
kit még siratnak, talán visszasírnak,
de visszahozni már nem és nem lehet,
ha szikrát vet az emlékezet.
Ha sírjaik fölött most mégis muszáj újra szólni,
antik szavakkal illik háláink leróni:
Dulce et decorum est pro patri mori.”

(Magyari Lajos: Úz-völgyi rekviem)

Az ebből az alkalomból bemutatott ökumenikus istentiszteleten több felekezethez tartozó emlékezők vettek részt. Hutóczky Béla szigetszentmiklósi plébános és  Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi református lelkipásztor mondott beszédet.

Áldozás és úrvacsoraosztás után Gergely András csíkszentmártoni polgármester, a rendezvény szónoka örömmel állapította meg, hogy a 23 éve elvetett mag bőséggel terem, az Úz-völgyi első és második világháborús történések egyre többek szívét érintik meg. A nagyborosnyói Pakucs Etelka könnyek között idézte fel, hogy 63 évvel ezelőtt az úziakkal együtt kellett menekülnie a völgyből, és most, kilencvenévesen eljött búcsút venni e helytől.

A rendezvényen megáldották a – Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – a temető falába elhelyezett, az elhunytak neveit tartalmazó gránittáblákat. Új kopjafát is megáldottak, amelyet az „onokák” emeltek a családi hősök emlékére. 

A kovásznai férfikórus énekelt, majd a csíkszentmártoni fúvószenekar kíséretével zajlott koszorúzás.

Az Úz patak völgyében a 11. századtól kezdve találunk településmaradványokat. A 19. század második felében erdőkitermelő telep jött itt létre. Az Úz völgye térségében az I. világháború során több katonatemető is létesült, a Úz-völgy-fűrésztelepi hadi temető több mint 650, az osztrák–magyar és német haderőkhöz tartozó katona végső nyughelye. 1916 októberében érte el a háború zivatara a völgyet, amikor a 39. kassai hadosztály egységei elindultak, és visszaszorították az ellenséget az úgynevezett ezeréves határig. Több mint másfél éven keresztül volt a Magyaros-tető, a Lápos és az Ojtozi-szoros vidéke harcok helyszíne, sok magyar katona adta itt életét a hazájáért. Az egykori hősökre emlékeztet a sírkertben 1916-ban állított, majd a közelmúltban teljesen felújított első világháborús emlékkereszt.

Az Úz-völgyi település temetőjében, amely egyben katonai temető is, több száz elesett katonát és civil halottat temettek el. Erre hívja fel a figyelmet a bejáratnál álló székelykapu is.

A második világháborúban az 1944. augusztus 26-án kezdődött öszecsapások során a völgyet védő határvadászok folyamatosan harcolva vonultak vissza. A szovjet támadás nagyon súlyos következményekkel járt. Az előre húzódó front nyomán „száz magyar honvéd mint szovjet hadifogoly két hétig temetett! … Magyar, orosz, német katonák, civilek (asszonyok és gyerekek is, akik az Úz-völgyéből menekültek) voltak vegyesen, több mint ezer halott.” (Szöts Dániel veterán visszaemlékezése) Az elesetteket a völgy különböző részein temették el, de a magyar és a német hősi halottak közül sokakat a csíkszentmártoni hadi temetőben helyeztek örök nyugalomra.

A katonáknak állít emléket az 1994-ben elhelyezett sziklatömb, rajta a sepsiszentgyörgyi 11. székely határőr-zászlóalj emléktáblájával.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír