A kis-máriacelli búcsújáróhely története szorosan kapcsolódik a dömölki apátság történetéhez.

Kemenesalja kialudt tűzhányó hegyének, a Sághegynek északkeleti tövében alapították az Árpád-háziak korában, Szűz Mária tiszteletére a dömölki bencés apátságot, hogy benne az istentisztelet és az evangéliumi tanácsok szerint való szerzetesi élet virágozzék.

Sem az apátság alapítóját, sem alapítólevelét nem ismerjük. Első fennmaradt írásos említése 1252-ből való, de ennél nyilván korábbi eredetű. Feltételezhetően II. Béla királyunk alapította, s így keletkezése 1133-ra tehető. Létrehozásának kőbemerevedett koronatanúját, gótikus templomának romjait ma is láthatjuk.

A dömölki kolostor szellemi életének kisugárzását jelzi az is, hogy a hely a XIV. század folyamán egy ideig a közjegyzői tevékenységet folytató hiteles helyek közé tartozott.

A szerzetesek szorgos munkája révén az ősi templom búcsújáróhellyé vált, ahová nem kis számban sereglettek a környező vidék Mária-tisztelői.

1725-ben Sajghó Benedek pannonhalmi főapát Dömölkre látogatott, ahol összeomlott kolostort, felújításra váró templomot és nagy szegénységet talált. Szemléje után a szombathelyi születésű rendtagot, Lancsics Bonifácot jószágkormányzónak küldte ide, aki az itt töltött évei alatt megállította az apátság gazdasági hanyatlását, s ezzel párhuzamosan Dömölk néhai Máriás kegyhely jellegét is igyekezett felújítani. Idejöttének évében - Nagyboldogasszony napjára - zarándoklatra hívta Kemenesvidék papjait és híveit.

Köztudott volt róla, hogy hazánkat Mária országának tartotta, minek legfényesebb bizonyítéka a szinte minden magyar által mindmáig ismert legkedvesebb himnusza. A "Boldogasszony Anyánk..." sorai népénekké váltak, s szájról szájra szálltak. Jó ideig - az 1848/49-es szabadságharcig, de még utána is – nemzeti himnuszként énekelték.

A dömölki apátság újjáélesztése, avagy inkább a kis-máriacelli búcsújáróhely megalapozása a csehországi Klattauban 1692-ben született Koptik Odó nevéhez fűződik, aki 1713-ban lépett a bencés rendbe. Pappá szentelése után a világhírű zarándokhely, az ausztriai Máriacell kegytemplomának gyóntatópapja volt. Munkája közben mélygyökerű Mária-tisztelettel gazdagodott nagy tudású személyisége. Szorgossága és elöljárói bizalma révén a salzburgi egyetem tanára lett, ahol a tanítás mellett könyveket is írt.

Koptik Odó 1739. július 9-én érkezett Dömölkre, ahol három szerzetest és nyomorúságos körülményeket talált. Az ausztriai Máriacellből magával hozta az ottani kegyszobor hiteles másolatát, amelynek a Sághegyen próbált hajlékot biztosítani. Ez a terve azonban sajnos nem sikerült. Végül is az ősi monostor-templomtól keletre, a régi pápai országút mellett épített fel egy fakápolnát és abban helyezte el a kegyszobrot.

A kápolna és a földbe vájt remetekunyhó mellett egy ásványkutat is ásatott Odó apát.

A munka közben a kút szájából egy nagy kő esett a mélyben dolgozó kőműves fejére, ami megsértette a "nyakán a gerincvelőnek kemény és puha hártyáját, és a kőműves mégis meggyógyult."

A következő években - tagadhatatlanul a kútásó csodás gyógyulásának hírére - zarándokok ezrei érkeztek a kegyszobornak otthont adó fakápolnához, ahol - a feljegyzések szerint - további gyógyulások és imameghallgatások történtek.

A csodás gyógyulásokról gróf Zichy Ferenc győri püspök 1745. novemberében kihirdetett határozata így számol be:

"Minthogy a legkegyelmesebb Istennek áldásai a keresztény híveknek többféle ínséget e szent szobornál megszüntették, s körülötte rendkívüli meggyógyulások történtek; mint ezt a tridenti szent gyülekezet parancsa szerint fölállított ítélőszék – kötelességét kellő óvatossággal teljesítvén – valóigaznak találta: mi a szent szobrot kegyelminek nyilvánítjuk, s mint ilyent a keresztény hívek közbuzgó tiszteletére kitétetni rendeljük." .... "Mivel a tiszteletre méltó szobor rendkívüli kegyelmek, gyógyulások és csudáknak fényével tündöklik, s általa a jó Isten az ő mindenhatóságának csudálatos tetteit nyilvánítja ki, mi azt nem csak kegyelminek, hanem csudatevőnek is valljuk, s a hívek buzgó hódolatába ajánljuk."

E határozat az említett időben mintegy 20.000 zarándok előtt lett kihirdetve, s következtében némely évben 50.000 zarándoknál is több járult a csodatévő szoborhoz. Ez idő tájban történt, hogy a szombathelyi hívek a régi fából épült kegykápolnát kőből újjáépíttették, és új oltárt állíttattak bele.

Időközben az új búcsújáróhely szervezőjét, Koptik Odót a zarándokok számának folytonos növekedése és a kápolna kicsinysége arra ösztökélte, hogy új templomot építsen.

Célja megvalósításához elsősorban a pannonhalmi főapát jóindulatát akarta megszerezni, de rajta kívül a magyar főurak, s Róma támogatását is biztosítani akarta. Célja valóra váltása ügyében négy esztendőn át kilincselt az illetékeseknél. Az építést 1747 tavaszán kezdték el.

A következő év őszén pedig már állt az új templom, s benne a kápolna a kegyszobor számára.

1748. szeptember 15-én ünnepélyes keretek között ezrek kíséretével vitték át a kegyszobrot a végleges helyére.