Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita húsvéti szentbeszédében a feltámadás fényéről és a világosság életünket beragyogó voltáról elmélkedik. A beszédet a Hajdúdorogi Metropólia honlapja tette közzé.

Deesis (Krisztus Pantokrátor), Hagia Sophia

A föltámadás lényege az élet, nem csak a halál utáni folytatás. Persze önmagában már az is biztató, hogy a koporsó fedelével nem zárul le az életünk, de korántsem pusztán e távolinak tűnő vigasztalás adja kitörő örömünket húsvét hajnalán.

Győzött az élet, győzött a szeretet, győzött az Isten. Talán tudhattuk volna, minden ember számára nyilvánvaló kellene, hogy legyen az, hogy e nagy küzdelemnek nem is lehet más kimenetele. Mégis keserű kétségbeesés fogta el a tanítványokat, akik azt remélték, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Még a nap is elhomályosodott számukra, és sötétség támadt egészen kilenc óráig. Ebben a kilátástalanságban valóban szétszéledtek, mint a pásztor nélküli juhok. Úgy kellett őket egyenként, kettesével újra összeterelni. Mi is tudhatnánk előre, hogy sohasem hagy magunkra az Úr, mégis olykor elfog bennünket a keserű és sötét kétségbeesés. Talán ilyenkor, a kínszenvedés napjaiban némileg mi is átéljük a Mester elvesztését, az Isten Fia halálát, de abban a tudatban, hogy harmadnapra egészen biztosan föltámad. Ez adhatna világosságot a kisebb-nagyobb sötétségek, a hétköznapi veszteségek homályában, melyek lépten-nyomon elérnek bennünket. Sok kicsi meghalás kíséri életünket, s nem vesszük észre, hogy mindegyikben ott rejtőzik egyszersmind a föltámadás is. A keresztet látjuk, a zavart, a kétséget, a félelmet. A keresztet, mely a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság! Nekünk, meghívottaknak azonban Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. A kereszt nem csupán Krisztus kínszenvedésének és halálának eszköze, számunkra sokkal inkább föltámadásának tündöklő hirdetője.

Mi, magyar görögkatolikusok – lássuk be – igen nagy bizonytalanságot élünk meg ezekben a napokban, 2015 nagyböjtjének a vége felé. Bár látjuk az újat, mégis zavartan állunk eddigi, jól megszokott, száz éves egyházi rendszerünk széthullása, de legalábbis átalakulása láttán. Mi lesz tovább? Hogyan lesz a folytatás? Ezt egyedül az Isten tudja, de ez már önmagában is elég kell, hogy legyen. Nekünk pedig nem kell mást tennünk, mint megtudakolni Tőle: mi a Te akaratod? A Te akaratod a mi feladatunk. Meg kell találnunk az Isten akaratát, hogy meg is valósítsuk azt. Nélküle egy tapodtat sem tehetünk, de Ő sem cselekszik nélkülünk.

A legnagyobb feladat most nem az új egyházkormányzat kiépítése, nem a feladatok átszervezése, nem a közösségek átcsoportosítása. A legnagyobb feladat most a hit. Hinni abban, hogy minden Isten kezében van. Hinni azt, hogy minden tettével az üdvösség felé akar vezetni bennünket. Erősítenünk kell egymást ebben a hitben, hogy az, Aki legyőzte legnagyobb ellenségünket, a bűnt és annak következményét, a halált, életünk minden pontján ugyanúgy segít az üdvösség felé, mint ahogyan nagypéntek kilátástalan sötétségéből átvezetett a föltámadás tündöklésébe.

Ez húsvét üzenete: ma mindenek betelnek világossággal. Már az ünnep első éneke is erre szólít föl: „Jertek, merítsetek fényt, a soha le nem alkonyodó Világosságból!” A körmenet léptei nem állnak meg a templom bejáratához visszaérve. Mi is örvendező léptekkel mehetünk a Világosságba. De nem pusztán a templomba lépünk be, inkább saját életünk szentélyébe, ahol jelen van a Föltámadott. A földíszített, húsvéti fényben ragyogó templom a mi szívünket is beragyogja, a mi életünket is átalakítja. „Halál, hol a te fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed?” Nincs mit félni sem a külső sötétségtől, sem a belső homálytól. Győzött az élet, győzött a szeretet, győzött az Isten.

Adja Isten, hogy erről most már egyetlen nap egyetlen percére se feledkezzünk meg! Amen.

Fotó: amyuthus.worldpress.com

Magyar Kurír