Az esztergomi kincstárban megtalálható legkorábbi ostyatartó eredetileg Ipolyi Arnold gyűjteményéből származik.

A vörösrézből készült alacsony, hengeres testű tároló edénykét kúpalakú fedő zárja, melynek tetején kereszt van. Az edényrészt és a tetejét is ágyazott zománc technikával díszítették. A díszítőmotívum növényi ornamentika: szürkéskék háttér előtt négykaréjos virág és csillag ritmikusan ismétlődő motívumaiból valamint levelekben végződő indákból áll.

Ez a kis ostyatartó edény feltehetően a 13. század második felében készült a franciaországi Limoges városában. Limoges, Aquitánia hercegségének fontos egyházi központja, de ekkor már megközelítőleg egy évszázada fontos ötvösközpont is volt, ahol a 13. század második felében laikus műhelyek készítették a többnyire liturgiában használatos tárgyakat. Így körmeneti és oltárkereszteket, pásztorbotokat, cibóriumokat, kancsókat, tálakat, füstölőket, de nagyobb, a templomok ékességeként elhelyezett műveket is, mint oltárok, ereklyetartók díszeit, borításait. A limoges-i felszerelési tárgyak jellemzője a gazdag zománcdíszítés, amit a bronzból vagy vörösrézből kalapálással formált tárgyon, véséssel képzett mélyedésekbe ágyaztak. (Ezen mélyedésekbe helyezték a különböző fém-oxidokkal kevert zománcmasszát, majd a színek égetési sorrendjének megfelelően kiégették, végül csiszolással egyenlítették ki a felületét.) A Limoges-ban készült liturgikus kellékek Magyarországra feltehetően a tatárjárást követően importcikként kerültek.

Az Oltáriszentség őrzése már korán, az ókeresztény időszakban kialakult, de templomban való őrzése a koraközépkortól vált általánossá. Ebben az időben kisméretű dobozban helyezték el a külön erre a célra épített kis fülkében (pasztofórium), toronyban vagy az oltár fölé függesztett galamb alakú tartóban. A már említett limoges-i műhelyek is készítettek ilyen, a Szentlelket szimbolizáló galamb alakú ostyatartót.

Az ostyatartó edény (pixis) használata a 9. században jelenik meg. Általában kör vagy sokszög alakú, centrális formájú, tetővel ellátott edénykék ezek, melyeket később talppal látták el, ami könnyebbé tette a kezelését. A talppal felszerelt ostyatartót cibóriumnak nevezzük. A legkorábbi cibóriumok a 13. századból származnak. Henger formájú testből, kúp alakú fedélből, egyszerű szárból, bordás nóduszból és karéjos talprészből álló felépítésük nagyon hasonlít a korabeli kelyhekre.

Forrás és fotó: Főszékesegyházi Kincstár Esztergom

Magyar Kurír