Augusztus elsején délben megszólaltak az érsekújvári harangok, jelezve a teljes búcsú elnyerésével járó ünnep kezdetét. Elkezdődött a Porciunkula-ünnep, a ferences templom, a kolostorkert, de a főtéri templom is tele van szentgyónásra várakozókkal. Ahogy Szent Ferencet Porciunkulához, olyan erős ragaszkodás fűzi Mátyusföld, Csallóköz és Zoboralja magyar híveit Érsekújvár ferences templomához, annak főünnepéhez, a Porciunkula-búcsúhoz. Minden évben nagy számban gyűlnek össze a kétnapos ünneplésre, amikor szentgyónás, keresztútjárás, szentmise és szentségimádás, illetve a találkozás, beszélgetés lehetőségét kínáló agapé segíti a lelki megerősödést kereső embereket.

Kovalcsik Cirill OFM, az Érsekújvári Ferencesek Magyar Nyelvű Közösségének lelkipásztora meghívására érkeztünk a búcsúra. A szentendrei Ferences Gimnáziumban is tanító Cirill atya 2001 óta végzi a Nyitra-parti városban azt a szolgálatot, melynek eredménye, hogy a ferences templom magyar nyelvű szentmiséjén ma is tele van a templom, az oltár körül ministránsok sokasága áll, a kórusról szól az ének. Cirill atya előzetesen felkészített a látogatásra; képet adott arról, hogyan élnek ma a 16–17. században alapított, sok viszontagságot átélt város lakói, mik a magyar közösség örömei és gondjai, mik fenyegetik és mik a lehetőségei.

Még álltak a gyóntatófülkék előtt a sorok, mikor öt órakor elkezdődött a közeli, a város egyik ma is álló bástyáján épült kálvárián a keresztút. A bástya magaslatán a három 1770-es években állított kereszt körül, a „szent circuluson”, körjáraton helyezték el az 1920-as években közadakozásból, az oltáregylet kezdeményezésére a stációkat.

A menetet Dobrányi Benedek esztergom-budapesti egyházmegyés papnövendék vezette. A hívek Jézussal járták végig szenvedése útját, imádkozva az együttérzés, megbocsátás, megértés, együtt szenvedés képességéért, hálát adva a megajándékozottságukért, kérve az erőt „igazi” elhatározásokhoz. Végül a szent sírnál felhangzott a teljes búcsú elnyerését kérő ima.

Ennek ajándékát kérte és kapta Szent Ferenc 1216 júliusában III. Honorius pápától. Így indult az augusztus 2-i Porciunkula-búcsú története, mely az egész világon elterjedt a ferences templomokban. Ilyenkor Angyalos Boldogasszonyra tekint a hívő ember, kérve közbenjárását bűnei bocsánatáért, majd nyer feloldozást „minden bűnbánatot tartó, meggyónó ember az elkövetett vétek és a büntetés alól, az égben és a földön”.

A keresztúti imádság után a ferences templomba várták a zarándokokat. A templomon „osztoznak” a magyar és a szlovák nyelvű hívek, ma is felváltva zajlanak a szertartások. Kovalcsik Cirill atya a magyar rendtartomány tagjaként szolgál Érsekújvárban, mellette szlovák ferences testvérek szolgálnak a városban.

Miután befejeződött a szlovák nyelvű szentmise, a magyar hívek foglalták el a padsorokat. Megtelt a templom és a kolostorkert is. „Korábban ennél is többen voltunk” – mondta egy idős asszony Marcelházáról. Most is egy egész busznyi zarándok jött a falujából, mégis szomorú, mert hiányolja a fiatalságot. Erre panaszkodott a zsitvabesenyői Judit is, aki szintén évek óta jár a búcsúra, és kap itt megtartó erőt. Valóban, a padokban ülők többsége nagymamakorú, jelezve nemcsak az ifjabb korosztály megnyerésének általános nehézségét, de a térség egyik legfontosabb gondját, a fiatalok elvándorlását is. A templomban azonban ma még zeng az ének, egy olyan sokaság erejét, bizakodását sugározva, akik őrzik gyökereiket, értékeiket.

A főcelebráns Kovalcsik Cirillt a környékből és a ferences közösségből érkezett paptestvérek vették körül az oltárnál. Egy nagyon fiatal pap, a nagycétényi káplán, Hegyi Péter mondta a homíliát. Az élet semmi mással össze nem mérhető értékéről beszélt. Kiemelte annak fontosságát, hogy a templomi közösségek felmutassák a világnak a család értékét. „A családoknak találkozniuk kell, legyenek közös programok számukra a plébánián, a régióban. Együtt szervezzünk programokat, hogy látható legyen, a család szeretetközösség, az együtt élés működik. Mutassuk meg, hogy a keresztény családok tudnak valamit együtt csinálni, megtalálják egymáshoz az utat, megértik és segítik egymást.”

A liturgia végén Kovalcsik Cirill, kapcsolódva a fiatal paphoz, azzal a megerősítő üzenettel búcsúzott: „Amikor szeretjük gyerekeinket, unokáinkat, azt sugározzuk, milyen jó, mekkora érték, hogy életet adunk.”

A búcsú nem ért még véget. A zarándokokat „szusszanni” hívta Cirill atya a kertbe, ahol az érsekújváriak szeretetvendégséggel várták a sokaságot. Röviddel ezután megkezdődött a templomban a szentségimádás, majd reggel ismét szentmisét mutattak be.

* * *

Egy élő közösség ünnepébe nyertünk betekintést a búcsú alkalmával. „Meg kell küzdeni azért, hogy tele legyen a templom” – mondja Cirill atya, aki fáradhatatlan a szervezésben. Megszólította és ministrálni hívta a templomkapuban a fiúkat, a lányoknak kórust szervezett. Tart katekézist, szervez értelmiségi kört, fiatal családos, imádságos baráti kört, szentségimádást, lelkigyakorlatot, zarándoklatot, kirándulást, nyaralást a Balatonnál, múzeum- és színházlátogatást. A közösség tagjai együtt emlékeznek meg minden jeles ünnepünkről, agapékat tartanak a kolostorkertben. „Mindent felkarolok, ami alkalom, hogy találkozzunk, beszélgessünk.”

„Pax intrantibus – béke a betérőnek” – hirdeti a felirat a kolostor falán, kifejezve azt a szellemiséget, amit Cirill atya a vonzerő zálogának tart. A szerzetes így magyarázta helyzetüket: Ma a 40 ezer lelkes városnak körülbelül a fele magyar, de csak egynegyede, 10 ezer ember vallja magát annak. Hogy miért, annak részben múltbeli, részben jelenbeli okai vannak. A kötelező lakosságcsere, a ki- és betelepítések, a reszlovakizáció, vallásüldözés, majd a jelen – gazdasági, társadalmi és politikai – nehézségei, így a dél-szlovákiai régió hátrányos megkülönböztetése, az elvándorlás, gyökértelenedés, a tudatos nemzetsorvasztó politika, a nemzetiségi diszkrimináció, a pusztító széthúzás a pártokban, intézményekben, szervezetekben, valamint az önfeladás és érdektelenség. „A magyarság életerejét megtörte a múlt, tizedeli a jelen, a magyar közösség, de a hívő közösség is leépül. Az állandó veszekedésből elegük van az embereknek. Arra van szükség, hogy békét sugározzunk, felmutassuk: lehet együtt cselekedni. Ahogy mi tesszük a református testvérekkel.”

Cirill atya a tudatos és következetes építkezés híve. „Az építkezésben nagyon fontos a kiszámíthatóság, az átláthatóság és a közösségben gondolkodás. Együtt megyünk egy cél felé. Elsődleges a szentségek kiszolgáltatása, mindez anyanyelven, ami már önmagában érték.”

A lelkipásztor fáradhatatlan. Szentendre és Érsekújvár között ingázva a közel húsz év alatt 237 ezer kilométert utazott. Minden pénteken megy, és hétfőn reggel már ott van Szentendrén az iskolában. A Porciunkula-búcsún látszik, mennyire szeretik őt a hívek, milyen testvéri a kapcsolatuk.

Elkötelezett munkájának gyümölcse a ministránsközösség – a Felvidék focitornáján játszó kétszáz gyerek körül huszonkettő Cirill atya ministránsa volt –, az énekkaros lányok közössége, a sokkal tudatosabb, hitét komolyan vevő réteg.  „A mag kitart és kihajt, kiemelkedhetnek vezetők. Nekünk az a feladatunk, hogy együttműködve mindazokkal, akikkel tudunk, lelki erőmű legyünk.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír