Keresztelő Szent János vértanúsága
Jer 1,17-19
(...) Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok – mondja az Úr –, hogy megmentselek téged.
Mk 6,17-29
Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: „Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.” Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: „Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!”. Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az így szólt: „Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: „Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.
Heródes ugyan börtönbe vetette Keresztelő Jánost, a valóságban mégis épp ellenkező utat jártak be: Heródes egyre inkább megkötözötté vált, Keresztelő Szent János viszont fokozatosan egyre szabadabb lett. Heródest megkötözte buja szenvedélye, mely testvérétől elcsábított feleségéhez fűzte; megkötözte az a meghasonlottság, hogy bár tisztelte Keresztelő Jánost, szívesen hallgatta is őt, de azt az igazságot, mely rá vonatkozott, nem bírta tőle elviselni; megkötözte felelőtlen esküje, melyet Heródiás lányának tett, s melyet azután szomorúan bár, de teljesített; de még az asztaltársaság véleménye is megkötözte, melyre inkább volt tekintettel, mint jobb meggyőződésére és lelkiismeretének hangjára. A hatalom útja számára tehát nem a szabadság, hanem az egyre nagyobb megkötözöttség útja lett, míg a végén arcát és egyéniségét elveszítve szánalmas bábfigurává vált.
János útja ezzel szemben az egyre nagyobb szabadságra jutás útja volt, mert úgy tudott küldetéséhez hűséges maradni, hogy azt mindig Jézus Krisztushoz igazította, s szükség esetén kész volt az ő világosságánál a maga helyét, feladatát újraértelmezni. Ezért miközben a börtönben is szabad maradt az emberi elvárásoktól, és megőrizte prófétai méltóságát és tekintélyét, korábbi szerepe, és a végidőkről szóló tanítása sem tartotta fogva. Sőt éppen itt, a rá váró vértanúság árnyékában vált szabaddá saját prófétai víziójától is, amikor tanítványaival üzent Jézusnak, s az ő válaszát megértve felismerte, hogy Jézus valóban az, akinek útját egyengette, de nem pontosan olyan, mint amilyennek ő a Messiást elképzelte.
Urunk Jézus, akiről Keresztelő János azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”, add nekünk kegyelmesen, hogy életünkben mi is egyre nagyobb teret engedjünk Neked, s így fokozatosan a Te képmásodra formálódva eljussunk az igazi szabadságra és a mennyei békességre.
Kommentáld!