A szertartással szinte egy időben zajlott az újjáépített Puskás Ferenc Aréna avatóünnepsége, telt ház, 68 ezer néző köszöntötte a pályára lépő magyar és uruguay-i csapatot. Arányaiban ugyanekkora tömeg gyűlt össze a Szent Mihály-templomban. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy egy tűt sem lehetett leejteni. Ugyanazt éreztem, mint mindegyik napon, hogy az Úr itt van közöttünk. Természetesen ez mindig így van, de most ezt érezni lehetett, a békesség és a szeretet betöltötte a szíveket.

A szentmise előtt a házigazda, Hodász András plébániai kormányzója, gitárral a kezében dicsőítő szentségimádást vezetett, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus és a hívők bevonásával. Ezt követően megkezdődött a szentmise, a bevonuló lelkipásztorokat rengeteg ministráns kísérte. A szertartás elején Kuzmányi István diakónus, a templom plébániaközössége képviselő-testületének világi elnöke köszöntötte a megjelenteket, s utalt az alig elkezdődött Magyarország-Uruguay mérkőzésre. Kiemelte: a mai híradások vezető anyaga volt, hogy Magyarország 2022-ig biztosan nem rendez Bajnokok Ligája-döntőt. Ez azonban tévedés, mert Isten szemében ugyanolyan drágák vagyunk, mint a világ legjobban megfizetett futballistái. Kuzmányi István egyúttal nagy szeretettel köszöntötte az Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszus „Bajnokok Ligájának” résztvevői, a megjelent híveket, nagy számú ministránsokat, név szerint megemlítve az eseménysorozatot megálmodó és azt megvalósító angyalföldi atyákat, Erdődi Ferencet, Kálmán Antalt, Monostori Lászlót, Hodász Andrást, Mogda Pétert és Pál Ferit.

A szentmise evangéliuma Lukács evangéliumának az Emberfia eljöveteléről szóló fejezete volt (17,22-37). Homíliájában Pál Feri a fölajánlás szépségéről beszélt, az Eucharisztiával összefüggésben. Fölidézte az ezzel kapcsolatos élményeit, olvasmányait. Elmesélte, hogy a szemináriumba járt, amikor egyszer zarándokok érkeztek hozzájuk, világiak, nők és férfiak vegyesen. Azt kérték, hogy a szentmisén hadd tegyék meg ők a felajánlásaikat. Engedélyt kaptak rá. Ők pedig felajánlották a sáros tornacipőjüket, a metró- és vonatjegyeiket, pólójukat, csupa olyan dolgot, tárgyat helyeztek az oltár elé, amiről a szeminarista Pál Feri soha nem gondolta volna, hogy ez lehetséges. Rádöbbent, milyen jó az, hogy mindnyájan a saját tehetségünk, lehetőségünk szerint tehetjük meg a felajánlásainkat, szolgálhatunk másoknak, Istennek. Ezek a zarándokok azt ajánlották fel teljes bizalommal, ami volt nekik, amivel rendelkeztek.

Egy másik történet szerint a szónok egyszer bement egy múzeumba, teremtett lélek nem volt ott. A teremőr, egy idős bácsi azonban odament hozzá, végigvezette őt, megmutatta a gyűjteményt, végül pedig így búcsúzott el tőle: ajánlom magamat. Ez nagyon nagy dolog, mondta a szónok. Azt jelenti, hogy ami tőlem telik, azt szívesen megteszem. Pál Feri példaként említette az evangéliumból a szegény özvegyasszony két fillérjét, Jézus azt mondta: senki nem adott többet ennél a szegény asszonynál! Ő ugyanis mindenét odaadta, amije van. Az egész megélhetését, semmije nem maradt. Magát adta oda. Milyen gyönyörű és megnyugtató dolog az, ha van egy-két jó barátom, harminc-negyven-ötven, a szegény özvegyasszonyhoz hasonló keresztény testvérem, aki teljes mértékben beveti magát. Mit jelent ez? Azt, hogy készségesen megteszem, felajánlom magam Istennek, embertársaimnak.

Ha valaki fiatal, azt kérdezi, mit várok az élettől, mit várok Istentől? Ha azonban megfordulok, előkerül a mélyebb verzió, és már azt kérdezem: mit vár tőlem az élet, mit vár tőlem Isten? Rálépünk arra az útra, amikor magunkat adjuk, de ilyenkor is elbizonytalanodhatunk, hogy nem tudom megcsinálni, amit meg kellene, túl sokat vár tőlem az Isten! Ilyenkor kell teljesen bevetnünk magunkat. Természetesen számít, hogy mit tett velem az élet. Ám a lényeg mindig az, hogy én mit teszek. Ha ezt felismerem, akkor ráébredhetünk az Eucharisztia csodájára, Jézus vérző sebeiből, amit felajánlott nekünk, élet fakadt! És akkor rácsodálkozhatunk arra is, hogy a mi sebeinkből is élet fakadhat!

A mentálhigiénés szakember elmesélt egy történetet, modern kori példabeszédet, megtörtént. Magyarország, a II. második világháború idején, a naptár 1944-et mutat. Egy tizennyolc éves fiatalember zsidókat ment, zsebében állandóan ott van a hamis papírok igazolásához szükséges pecsét. Az egyik nap sétál az utcán, és látja, hogy az utca másik oldalán egy nyilas kísér egy idős zsidó házaspárt. Tisztában van vele, hogy kivégzésre viszi. Azt is tudja, nem szabad, hogy feltűnően nézze őket, mert akkor a nyilas gyanút fog, magához parancsolja, megmotoztatja, megtalálják nála a pecsétet, és akkor őt is kivégzik. Tudja ezt a fiatalember, mégis, képtelen levenni a tekintetét a zsidó házaspárról. Hogyan menthetném meg őket, egyre csak ez jár az agyában. A nyilasnak valóban feltűnik ez, ráparancsol a fiúra, aki kénytelen engedelmeskedni neki. A nyilas durván viselkedik vele, félő, most már a fiatalember élete is közvetlen veszélyben van. Kétségbeesetten jár az agya, mit tehetne, hogyan menekülhetne el és akkor meglát a közelben egy posztoló rendőrt. Segítséget kér tőle, a rendőr intézkedik, a nyilas elengedi a fiút. Megmenekül, de az öreg zsidó házaspárt elhurcolja a nyilas. A háború után a fiatalember az Egyesült Államokba kerül, híres sebész lesz, újításokat vezet be, melyek révén rengeteg ember életét menti meg. Évtizedek telnek el, az egykori fiatalemberből hetvenéves, világhírű sebész lesz. Egyik alkalommal háború sújtotta területre utazik, sok a sebesült, rajtuk is segít, gyógyítja őket. Amikor vissza akar utazni az Egyesült Államokba, a repülőtéren biztonságiak veszik körbe, felforgatással vádolják, megint veszélyben forog az élete. Ismét meglát egy rendőrt, segítségül hívja, sikerül neki újra túlélnie a vészhelyzetet. Felszáll az Amerikába tartó repülőgépre, és akkor megérti az egész életét. Több mint ötven évig élt azzal a fájdalommal, hogy nem tudta megmenteni az idős zsidó házaspárt. Sebészként azonban emberek tízezreinek az életét mentette meg. A sebeiből felajánlkozott azoknak, akiknek életet adott. Ezért a fölajánlkozás egyben annak a hitnek a kifejezése is, hogy nincs az az élet, ami ne szolgálhatna mások javára, még a sebeinkből is életet adhatunk – mondta befejezésül Pál Feri.

A szentmisét követően Szólj be a papnak! rendezvényt tartottak, faggatni lehet az angyalföldi papokat, majd utána agapé és baráti beszélgetés volt a Vigyázó Miklós közösségi teremben.

Fotó: Ambrus Marcsi/NEK

Bodnár Dániel/Magyar Kurír