A lateráni Szent János-bazilikában tartották a római egyházmegye találkozóját június 16-án, melyen „A szeretet öröme” címmel előadások, kiscsoportos beszélgetések keretében járták körül Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítását. A résztvevőkhöz beszédet intézett a Szentatya.

Családok, katekéták, papok, diakónusok, szerzetesek mintegy tízezer fős közössége várta Ferenc pápát, aki este hét órakor érkezett a székesegyházba és találkozott egyházmegyéje képviselőivel. A pápa először beszédet intézett a római egyházmegyei találkozó tagjaihoz, majd szabadon válaszolt arra a három kérdésre, melyeket előzetesen átadtak neki.

A Szentatya beszéde elején elmondta, nem apostoli buzdítását foglalja össze, hanem a családszinódus néhány kulcsfogalmát szeretné kifejteni, melyek segítik az Amoris laetitia lelkületének mélyebb megértését.

„Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, szent az a hely” (Kiv 3,5) – ezzel a felhívással fordul Isten Mózes felé az égő csipkebokornál – emlékeztetett a pápa. – A szinódus során szükség volt annak meghatározására, hogy milyen témákat érintsenek a tanácskozásokon. Nem arról volt azonban szó, hogy valamilyen szempontot elemezzünk. Családok konkrét arcait tartottuk szem előtt. Megtudtam, hogy a szinódus előtt néhány munkacsoportban a résztvevők, megbeszéléseik megkezdése előtt, megosztották egymással saját családjaik helyzetét. A feladat, vagyis hogy arcot adjunk a témáknak, hogy körvonalazzuk őket, a kölcsönös tisztelet légkörét kívánta meg tőlünk, ami abban segített bennünket, hogy meghallgassuk az Istent arról, amit Ő akar mondani a mi helyzetünkről.

Nem diplomáciai tiszteletről vagy politikai korrektségről van szó, hanem olyan tiszteletről, mely féltésből és becsületes kérdésekből ered és amely az élet tiszteletére és ápolására irányul. Ehhez pedig hit kell, mely nyitott Isten kegyelmének a befogadására – hangsúlyozta a Szentatya.

Mindnyájunknak megvan a maga saját családi tapasztalata. Hálaadásunk néha könnyebben, máskor nehezebben fakad ebből a történetből, de Isten elénk jön, találkozunk vele igéjében, hiszen útitársként jön velünk, a fájdalomban és az ünnep idején is. Mindez azt jelenti, hogy családjaink a plébániáinkon – konkrét arcaikkal és történeteikkel – nem terhet és problémát jelentenek számunkra, hanem lehetőséget – hangsúlyozta Ferenc pápa. – Ezek a lehetőségek missziós kreativitásra indítanak, melyek magukba foglalják az összes helyzetet a római plébániáinkon.

De nem csak erről van szó, mert ez a feladat úgy-ahogy ellátható. A nagyobb kihívás az, hogy az egyes városrészek azon családjaihoz is el kell jutni, akik maguktól nem jönnek. Senkit ne tekintsünk elveszettnek, hanem induljunk a keresésükre. Ehhez persze ki kell lépnünk az elméleti kijelentéseinkből, hogy behatoljunk a római lakónegyedek dobogó szívébe, hogy ott próbáljuk megvalósítani Isten álmát azokkal az emberekkel, akik nem zárkóznak el a Szentlélek kezdeményezése elől. Nem számít, ha közben bepiszkítjuk a kezünket, menjünk oda, vegyük le a saruinkat! – buzdított a pápa.

Majd elmélkedése második pontján idézte a farizeus és a vámos történetéből a farizeus „imáját”: „Hálát adok neked, Uram, mert nem vagyok olyan, mint a többiek” (Lk 8,11). Ez egy szeparatista logika, mely érdekes módon úgy próbálja az identitását megalapozni, hogy elszigetelődik az emberektől, főként azoktól, akik más helyzetben vannak – mutatott rá a Szentatya. – Márpedig nem az elkülönülés adja meg az önazonosságot. Nem tekintetünk úgy önmagunkra, mintha mi a túlsó part vagy egy külön ösvény lennénk, mintha a történelmen kívül lennénk. Mindnyájunknak szükségünk van a megtérésre, hogy megújítsuk a szövetséget Istennel, ezért kell a vámossal együtt így imádkoznunk: „Irgalmazz Uram, nekem bűnösnek!” Ezzel a indulással ugyanis mindnyájan ugyanarra az oldalra állunk, nem különülünk el és nem zárunk ki senkit sem.

A családokra Isten irgalmas szemével tekintsünk, de egyúttal az Ő realizmusával is! – folytatta a pápa. – Fontosak és hasznosak az elemzéseink, de semmi sem hasonlítható az „evangéliumi realizmushoz”, mely nem áll meg a helyzetelemzéseknél, hanem minden arc és minden helyzet mögött alkalmat, lehetőséget lát. Az evangéliumi realizmus nem mással és másokkal törődik, nem is eszmékkel, hanem konkrét emberekkel. Ez nem jelent kevésbé világos tanítást. Ugyanakkor igyekszik az élet egészére figyelni. Ez a lelkület kész bemocskolni a kezét, mert a búza és a konkoly együtt nőnek fel.

Hiszem – vallotta  meg a pápa –, hogy Jézus olyan egyházat akar, mely azokra a javakra figyel, melyeket a Szentlélek hintett törékenységünk közé.

Harmadik szempontként Ferenc pápa Joel prófétára hivatkozott, aki szerint „az öregek prófétai álmokat látnak” (Joel 3,1) és a fiataloknak is látomásaik lesznek.

A szinódusi atyák azt a tanúságtételt emelték ki, melyben meg lehet találni Isten álmát és az emberek valódi életét egyaránt – mondta a Szentatya, hozzátette, az öregek álmaiban sokszor benne rejlik annak a lehetősége, hogy a fiataloknak is látomásuk legyen.

Rómáról szólva a pápa megemlítette, hogy itt a 25 év alatti fiatalok 40 százalékának nincs munkája, és hangsúlyozta:  ezt a két különálló valóságot, az idősekét és a fiatalokét össze kell kapcsolni.

Ferenc pápa utalt az öregek tanúságtételére, ráncos arcuk örömteli vonásaira, ami abból a szeretetből fakad, ahogy egykor egymást választották. Így fogalmazott: szép dolog olyan jegyeseket és házastársakat látni, akik még idős korukban is keresik egymást, egymásra néznek, szeretik egymást, és újból egymást választják.

A Szent Márta-ház reggeli szentmiséire is gyakran jönnek arany- és gyémántlakodalmas párok, akik még mindig szeretik egymást. Az ő tanúságtételüket nem megbecsülni, amikor alig hallathatják manapság a szavukat, nemde szociális bűn, társadalmi vétek? – kérdezte a Szenatatya.

A tanúságtevőknek, ezeknek a nagyszülőknek a hiánya okozza, hogy a fiataloknak napjainkban nincsenek látomásaik. Megállnak, és nem tudnak továbbmenni. Hiszen csak szüleik és nagyszüleik tanúsága révén tudják felemelni a tekintetüket. Fiatalok, ha álmodni akartok – fordult feléjük a pápa –, hallgassátok meg a nagyszülőket, akik megosztják veletek az álmaikat!

Az sem véletlen, hogy a kis Jézust a templomban éppen két nagyszülő veszi a karjára és kezdenek neki látomásaikról beszélni! Most van itt az ideje annak, hogy az idősek meséljenek és a fiatalok prófétálni kezdjenek! – zárta beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír