Június 16-án, csütörtökön este Ferenc pápa a lateráni Keresztelő Szent János-székesegyházban, miután beszédet intézett a római egyházmegyei találkozó mintegytízezer résztvevőjéhez, válaszolt három hívő kérdéseire.

Az összetett kérdések számos aktuális témát érintettek, többek közt ezeket is: a korunkat jellemző individualizmus, a „kiterjesztett családok”, a gyöngédség forradalma, a házasság szentsége, az irgalmas befogadás, a kettős erkölcs.

Az első kérdést egy római plébános tette fel. Utalt Ferenc pápa Evangelii gaudium, illetve Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításaira, amelyekben a Szentatya többek között szólt a korunkat jellemző „kényelmes és fukar” individualizmusról, a „kiterjesztett család” fogalmáról, annak szükségességéről, hogy meg kell teremteni a gyöngédség forradalmát, a misztikus testvériséget. „Hogyan lehet megvalósítani a plébániákon, a közösségekben a családok közötti kapcsolatok hálózatát, leküzdve régi beidegződéseket, megosztottságokat, sértődéseket?”

Ferenc pápa válaszában leszögezte: az individualizmus napjaink kultúrájának tartótengelye. Számos neve, önző gyökere van, az egoista emberek mindig csak magukkal foglalkoznak, nem veszik figyelembe a többieket, a családokat.

Az individualizmus olykor még „lelkipásztori kegyetlenség”-hez is vezethet – mondta a pápa, majd elmesélt egy epizódot Buenos Aires-i tapasztalatai közül. 

Egy szomszéd egyházmegyében néhány plébános nem akarta megkeresztelni lányanyák gyermekeit. Talán állatok voltak? Ez individualizmus, nemde? Az élvhajhászás is individualizmus. Az az „átkozott jólét”, így, idézőjelben mondva, okozza a születések csökkenését is. Olaszországban ez ma rettenetes, mínuszban van. Ez 20 évvel ezelőtt kezdődött, a jólét kultúrájával – folytatta a Szentatya. – Ismertem olyan családokat – de kérem az állatvédőket, hogy ne vádoljanak, mert nem akarok senkit sem megsérteni –, ismertem olyan családokat, ahol inkább két-három macskát, kutyát tartottak, gyermek helyett, mert nem könnyű egy gyereket felnevelni.

A kutya, a macska szeretetet adnak, de ez egyfajta „beprogramozott” érzelem, nem szabad választás. A gyermekek pedig személyek, akik szabadok lesznek és az életben azt teszik, amit akarnak, a kockázatokkal együtt. Ez az a kihívás, amely félelmet kelt: a szabadság. A lelkipásztorkodásban is a szabadságtól félünk – tette hozzá Ferenc pápa. – A félelem helyett kockáztass! Amikor döntened kell, kockáztass! Ha tévedsz, ott van a gyóntató, ott van a püspök, de kockáztass!

A római papság tapssal fogadta püspöke szavait.

A tiszta kezek, a „minden a helyén van” lelkipásztori tevékenység a farizeusoké. Itt minden szép, de ha kilépünk környezetünkből, milyen nagy a nyomor, a szegénység, milyen sok a fájdalom! A hedonista individualizmus fél a szabadságtól, „ketrecbe zár”, nem hagyja, hogy szabadon repülj – figyelmeztetett a Szentatya, majd a kérdés másik témájára utalva felhívta a figyelmet arra, hogy olaszul a „kiterjesztett család” kifejezés valóban nem hangzik túl jól, de a kifejezés értelmezése függ a különféle kultúráktól, és ő az apostoli buzdítást spanyolul írta.

Ferenc pápa itt ismét egy epizóddal támasztotta alá mondanivalóját. Néhány hete egy nagykövet járt nála, hogy bemutassa megbízólevelét. A nagykövettel és hozzátartozóival együtt jelen volt a takarítónő is, aki már sok éve volt alkalmazásban a családnál. Ez egy „kiterjesztett család”. Ez az asszony a családhoz tartozott, és amikor eljöttek a pápához, őt is elhozták. Ez az evangéliumi egyszerűség példája a kiterjesztett családra.

A kérdező kulcsszavai közül a pápa ezután a „gyöngédség”-re tért rá. Egy püspöki szinóduson felmerült – mondta –, hogy szükség van „a gyöngédség forradalmá”-ra. Egyes szinódusi atyák szerint ez nem hangzott jól, de ma állíthatjuk, hogy hiányzik a gyöngédség. Nemcsak a gyermekeknek, a betegeknek van szükségük simogatásra, hanem mindenkinek, a bűnösöknek is. A gyöngédség az a nyelvezet, amelyet a kicsinyek is megértenek, az apukák és anyukák is gyermeki hangon beszélnek hozzájuk. Ez a gyöngédség: lehajolni a többiekhez. Ez Jézus útja. Nem tartotta kiváltságnak, hogy Isten, hanem lehajolt hozzánk, beszélte nyelvünket. Jézus útja a gyöngédség. A hedonizmus, a szabadságtól való félelem: ez napjaink individualizmusa. Lépjünk a gyöngédség, a másik meghallgatásának útjára, kísérjünk el másokat kérdezés nélkül. Ez az a nyelvezet, amelyik növeli a családokat.

A második kérdés a házasságot érintette: „Szentatyánk, mi, mint keresztény közösségek, nem akarunk lemondani a család evangéliumának radikális követelményeiről, mint a házasság szentsége, felbonthatatlansága, a házastársi hűség, az irgalmassággal teli befogadás minden nehéz helyzetben. Hogyan lehet elkerülni, hogy a keresztény közösségekben kettős erkölcs legyen jelen, egy igényes és egy engedékeny?”

Egyik sem az igazság. Sem a szigorú merevség, sem az engedékenység. Az evangélium másik utat választ – hangzott a pápa válasza, majd bővebben, példákkal illusztrálva fejtette ki mondanivalóját.

Rámutatott: mindaz, ami az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításban szerepel, tomista, biztos tanítás.

Azonban hiába szeretnénk, ha a tanítás matematikai bizonyosságot adna, ez nem lehetséges, sem a bőkezű engedékenység, sem a szigorú merevség esetében. Amikor Jézus a néphez beszélt, az emberek érezték, hogy nem úgy beszél, mint az írástudók, hanem mint akinek tekintélye van. Az írástudók ismerték a törvényt – minden helyzetre volt egy törvény, összesen csaknem hatszáz parancsolat szabályozta életüket – emlékeztetett a Szentatya.

Majd elárulta, nagy hatással van rá Máté evangéliumának 23. fejezete, melyben Isten haragja nyilvánul meg Jézus beszédében a farizeusok és írástudók ellen.

Jézusnak mindig csapdát állítottak, mint például a házasságtörő asszony esetében. Az erkölcs szerint meg kellett volna kövezni, de Jézus nem ítélte el. Tehát nem beszélhetünk merevségről, matematikai bizonyosságról az erkölcs esetében. Menjünk az evangéliumhoz, Jézushoz – biztatott a pápa. – Ez nem azt jelenti, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntjük! Nem! Azt jelenti, hogy keressük az igazságot. Az erkölcs mindig a szeretet megnyilvánulása Isten és testvéreink iránt. Nem ítél el, hanem alkalmat ad a megtérésre.

A Szentatya ezt követően ismét személyes tapasztalatait elevenítette fel. Elmondta, Juan Carlos Aramburu bíboros, a pápa egyik előde volt az argentín fővárosban (a Buenos Aires-i „Mindszentynum” magyar központ épületében ő szentelte fel a Szent István-kápolnát 1978-ban – a szerk.), amikor Jorge Bergoglio püspököt érsekké nevezték ki, egy jó tanácsot adott neki: „Ha látod, hogy egy papod csúszós útra lép, hívd magadhoz és mondd neki: »Hallottam, hogy egyfajta kettős életet élsz.« Ekkor a pap tiltakozni fog, hogy nem igaz. Ne hagyd szóhoz jutni, hanem küldd el azzal, hogy jöjjön vissza két hét múlva. És a papnak így lesz ideje, hogy Jézus előtt elgondolkozzon helyzetéről.”

A szigorú erkölcs ezt mondja: ez a pap szentmisét mutatott be, és halálos bűnben élt még két hétig. De mi a jobb? A püspök nagylelkűen adott neki két hetet, hogy elgondolkozzon, azzal a kockázattal, hogy halálos bűnben mutat be szentmisét. Ez a jobb, vagy a szigorú, merev erkölcs? – tette fel a kérdést a pápa, majd tréfásan hozzátette: „Kérlek benneteket, ne vádoljatok be engem ezekért a gondolatokért Müller bíborosnál, a Hittani Kongregáció prefektusánál!”

A harmadik kérdés a házasság válságát a fiatalok oktatása szempontjából közelítette meg: „Hogyan lehet ma szeretetre nevelni őket, különös tekintettel a házasság szentségére, leküzdve ellenállásukat, kételyeiket, csalódásaikat, valamint a végleges döntéstől és végleges állapottól való félelmeiket?”

A pápa a kérdés utolsó szavára válaszolva arról beszélt, hogy ma az ideiglenesség kultúráját éljük. Néhány hónapja történt: egy friss diplomás fiú felkereste püspökét a következő kéréssel: „Pap szeretnék lenni, de csak tíz évre”. Ez az az ideiglenesség kultúrája. Ez történik mindenhol, ez jellemző a papi, szerzetesi életre is. Az ideiglenesség. Ezért a szentségi házasságok egy része is „semmis”, mert bár a felek azt mondják, hogy „Igen, élethosszig vállalom”, de nem tudják, mit mondanak, mert más a kultúrájuk. Kimondják, hogy örökre elkötelezik magukat, és megvan bennük a jó szándék, de nincsenek tudatában annak, hogy mit mondanak.

A Szentatya további történeteket idézett fel. Egy Buenos Aires-i hölgy a következő szemrehányással fordult Bergoglio érsekhez: „Ti nyolc évig tanultok, hogy papok legyetek, de ha a papnak megtetszik egy lány, felmentést adtok neki, hogy megnősüljön és családot alapítson. Nekünk, világiaknak négy alkalmas jegyesoktatás után pedig egész életre szóló, felbonthatatlan, szentségi házasságra kell lépnünk.” A pápa elismerte, hogy számára a házassági előkészítő egyike a nagy problémáknak. Ugyanis szorosan kapcsolódik a társadalmi tényezőhöz.

Egy Róma környéki fiút közelgő esküvőjéről kérdezett a pápa, mire az így válaszolt: „Keressük a megfelelő templomot a menyasszonyi ruhához, az éttermet, mely nincs túl messze, az ajándékot a vendégeknek.” Ezek voltak a fő aggodalmak! – emelte ki a pápa.

Majd elmondta, Buenos Airesben megtiltotta az úgynevezett kényszerházasságokat, amelyeket a gyermek érkezése miatt akartak sürgősen megkötni. A felek ilyenkor ugyanis, bár talán szeretik egymást, nem szabadok. Azután aztán lehet, hogy pár év múlva megtartják a templomi esküvőt: papa, mama és a kisgyermek is megjelenik a templomban, akkor már tudják, hogy mit akarnak. A házasság azért van válságban, mert a jegyesek nem tudják, hogy mi a szentség, nem ismerik a szentség szépségét: nem tudják, hogy felbonthatatlan, hogy egész életre szól.

Ugyancsak Buenos Airesben tapasztalta Ferenc pápa, hogy a jegyesoktatáson megjelent párok többsége már akkor, a házasság előtt együtt élt. El kell kísérni a párokat, meg kell várni, hogy megérlelődjön bennük az elhatározás, a hűségre való készség – hangsúlyozta a Szentatya.

Majd ezzel folytatta: Argentína északkeleti vidékén van egy babona, mely szerint a jegyespárok, akiknek gyermekük van, együtt élnek. Amikor a gyermek iskolába megy, megtartják a polgári esküvőt. És amikor nagyszülők lesznek, akkor kötnek szentségi házasságot. Ez babona, mert azt mondják: az egyházi esküvő megrémíti a férjet.

Küzdenünk kell az ehhez hasonló babonák ellen. Ezeknél az együtt élő pároknál nagyon sok hűséget láttam. Biztos vagyok benne, hogy ez valódi házasság. Megkapták a házasság kegyelmét, éppen a hűség miatt. Azonban sok a helyi babona. A legnehezebb pasztoráció éppen a házasságra való felkészítés – ismerte el Ferenc pápa.

Azután a családi békével kapcsolatosan így tanított: mindig tanácsoljuk, hogy soha ne érjen véget a nap anélkül, hogy ki ne békülnének egymással a házastársak. A hidegháború másnap sokkal rosszabb. Ahogy az is, amikor beavatkoznak a rokonok, az apósok, anyósok – nem könnyű ugyanis a szerepük.

A római egyházmegyei találkozó résztvevői tapssal fejezték ki egyetértésüket, amire a pápa egy újabb tréfás történettel válaszolt: „Amikor egy nő megtudja az ultrahangos vizsgálatnál, hogy fiút vár, már attól a pillanattól kezdve elkezdi tanulmányozni az anyós szerepét.”

Ismét komolyra fordítva a szót a Szentatya hangsúlyozta, a házassági előkészítőt félelem nélkül, a jegyesek elkísérésével kell elvégezni. A megtérés útjáról van szó sok esetben. De vannak olyan, tiszta lelkű fiúk és lányok is, akik nagyon szeretik egymást és tudják, hogy mire vállalkoznak. Bár kevesen vannak. Nekünk el kell kísérni a fiatalokat egészen az érettség pillanatáig. És akkor lépjenek szentségi házasságra, de mindig örömmel! Ehhez nagy türelemre van szükség. Ugyanolyan nagy türelemre, mint amekkora a hivatáspasztorációhoz szükséges.

És kérem, ne ijedjünk meg! Nem tudom, hogy válaszoltam-e a kérdésre, de tapasztalatból szóltam, plébánosként megélt tapasztalataim szerint. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem! – hangzott végül Ferenc pápa kérése.

Forrás, fotó: Vatikáni Rádió

 

Magyar Kurír