Ermes Ronchi szervita szerzetes március 9-én délelőtt, a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának negyedik napján Aricciában az egyházi javak átláthatóságának, az éhezésnek és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek a kérdését állította elmélkedése középpontjába.

Vannak olyan kiéhezett emberek, akik számára Isten csak a kenyér formájában ölt testet – ezzel a megállapítással kezdte szerda reggeli elmélkedését a szerzetes. Az élet az éhezéssel kezdődött. Élni annyit jelent, mint éhesnek lenni. Ha tekintetünk kiszélesedik, akkor meglátjuk a tömeges éhezést, a „szegények ostromát”, milliók kinyújtott kezét, akik enni kérnek, és nem vallási definíciókat. Hogyan válaszol erre az egyház? – tette fel a kérdést Ermes Ronchi.

Az evangélium szavai, amelyekhez elmélkedését fűzte, Jézus csodálatos kenyér- és halszaporítására vonatkoznak: „Erre ő megkérdezte: Hány kenyeretek van?” (Mk 6,38; Mt 15,34). A szerzetes a jelenetet értelmezte: a tanítványok kérik, bocsássa el a tömeget, hogy ehessenek. Jézus viszont azzal válaszol, hogy etessék meg ők a népet. A  költségek miatti tiltakozásukra a Mester azonban megkérdezi a tizenkettőt, hogy mennyi kenyerük van. Menjenek, nézzék meg. Jézus nagyon gyakorlatias, összegzést kér. Ma is minden tanítványtól azt kérdezi: mennyid van? Mennyi pénzed, házad van? Milyen az életszínvonalad? Menjetek, és ellenőrizzétek. Hány autótok és ékszeretek van keresztek és gyűrűk formájában? Az egyház ne féljen az átláthatóságtól, attól, hogy tisztázza, mennyi kenyere és hala van, milyen javai vannak. Öt kenyér és két hal.

Az átláthatósággal igazakká válunk. Amikor igazak vagyunk, szabadok is vagyunk – hangsúlyozta Ermes Ronchi. Ahogy Jézus is az volt, nem hagyta, hogy megvásárolják, és nem lépett be soha a gazdagok palotájába, hacsak nem fogolyként. Amikor valakinek nincs semmije, akkor igyekszik tartalékolni, ahogy azok a szerzetesrendek, amelyek úgy próbálják kezelni javaikat, mintha azok biztonságot adhatnának a hivatások válsága ellen. Jézus logikája azonban az ajándékozás. Az evangéliumi „szeretni” szó az „adni” szóval fordítandó. A kenyérszaporítás csodája azt mutatja, hogy Jézus nem foglalkozik a kenyér mennyiségével, hanem azt akarja, hogy azt a kenyeret megosszák. „Ami leginkább bántja a keresztényeket, az a papságnak a pénzhez való ragaszkodása. Ezzel szemben a kenyér megosztása boldoggá teszi őket” – hangsúlyozta Ermes Ronchi.

Egy titokzatos isteni szabály szerint amikor az én kenyerem a mi kenyerünkké válik, akkor a kevés is elegendővé lesz. Az éhezés viszont akkor kezdődik, amikor szorosan magamhoz szorítom a kenyeremet, amikor a jóllakott Nyugat magához szorítja kenyerét, halát, s javait megtartja magának. Az, hogy táplálékkal lássuk el a földet, lehetséges, van bőségesen kenyér. Nem szükséges megszaporítani, elegendő elosztani, kezdve magunkkal. Nincs szükség csodás megszaporításokra, hanem le kell küzdeni az önzés, az élelmiszer-pazarlás és a kevesek általi felhalmozás Góliátját. Adjatok, és nektek is adnak majd, túlcsorduló mértékkel kaptok majd cserébe. Ez Jézus ígérete az ajándékozás, a „megszázszorozás” titokzatos és hatalmas gazdasága. Ez megnyugvással tölt el, mert megmutatja, hogy a végső igazság az ajándékozás logikáját követi, nem az előírások logikáját. Az utolsó kérdés az lesz: keveset vagy sokat adtál az életnek? Ettől függ az élet, nem a javaktól – figyelmeztetett a szerzetes.

Elegendő öt odaajándékozott kenyér, hogy megváltoztassuk a világot. A csoda az öt kenyér és a két hal, amelyeket a születő egyház Krisztus kezébe helyez, bízva és nem számolgatva, nem visszatartva valamit magának és saját vacsorájának. Kevés, de ez mindene, ez a tanítványok egész vacsorája. Egy csepp a tengerben, de ez a csepp adhat értelmet és reményt az életnek – zárta elmélkedését Ermes Ronchi.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír