Kedves Fiatalok!

Attól a naptól fogva, hogy elolvastam a mai nap evangéliumát, nagy öröm lett a szívemben. Úgy éreztem, mintha ez az evangéliumi szakasz rólunk beszélne. Hatalmas néptömeg vette körül Jézust, hallgatták tanítását, Ő pedig „példabeszédekben sok mindenre oktatta őket” (Mt 13,3). Sokan vagyunk itt, és mind szeretnénk a minket tanító Jézusra figyelni. Ő éppen most szól hozzánk, most érinti meg a lelkünket, most születik meg bennünk a döntés: nem megyek haza, mert hallgatni akarom Őt, aki olyan dolgokat mond, mint amilyeneket még sohasem hallottunk és amelyekre olyan régóta vágyakozik a szívünk.

Tanítványok vagyunk mindannyian: ti is és én is. Nyitott szívvel hallgatjuk, mit mond az Úr, mert tanulni szeretnénk tőle. Nekünk szól a mai evangélium búzamagról szóló példabeszéde is. A búzamagé, amely jó talajba, köves talajba, tövisek közé, útszélre esik. De mindannyian részesei vagyunk a búzamag csodájának is: az elvetés, az elhalás, a termés és a megtöretés csodájának. A búzamag bőséges termést hoz, táplálékká lesz, életet ad. Ezt keressük mindannyian. Honnan származik az élet? Mi táplálja életünket? Mi szolgálja az életet és mi veszi el tőlünk?

Helyezkedjünk bele a magvető, a búzamag és a termőföld kapcsolatába. Csodálatos kapcsolat ez: éltető viszony, amelyben törvény és csoda egyszerre van jelen, reményt és jövőt ad mindannyiunk számára. A magvetőt az ősi bizalom jellemzi: hisz abban, hogy a mag, amelyet a földbe vet, kikel – a földbe kerül, elhal, de termést, bőséges termést hoz. Nemcsak hiszi, hogy van értelme annak, amit tesz, de pazarlóan is szórja a magokat. Bízik a törvényben, amely azt diktálja, hogy a jó földbe kerülő búzamag bőséges termést hoz.

A búzamag a történet legpasszívabb szereplője: látszólag nem tesz semmit, egyszerűen csak hagyja, hogy elhintsék, és az történjen vele, ami belé van írva. Szent Ágoston mondja: ha meg akarod érteni a csodát, nézd meg a búzamagot. A földbe kerül, elhal és bőséges termést hoz. A búzamagban életre kel az elhalás, az önátadás, az odaajándékozás törvénye, hogy élet fakadjon belőle.

A föld a termő és befogadó bizalmat jeleníti meg számunkra. A föld élettelennek tűnhet, mikor dolgozunk vele, vagy mint mikor építünk valamit, és az útban levő földet, mint valami élettelen dolgot, ide-oda tesszük. S közben a föld él és képes élettel megajándékozni, de alkalmatlanná is válhat.

A magvető maga Isten, aki óriási bizalommal van irántunk. Végtelen reménységgel pazarolja ránk szeretetét. Nem mondja: „hányszor elmondtam már ezt neked?” vagy „hányszor kell még elismételnem?”. Sőt: Isten a veszteséget is vállalja értünk, mert szeret téged, szeret engem, szeret mindannyiunkat. Isten éltetni akar és bízik benned, hogy képes vagy befogadni mindazt, amit Ő ajándékul készít neked.

A mag Isten igéje. Az ő jó példája és tanítása életet fakaszt bennünk. Hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus tanítása nem mérgez meg és nem veszi el életünket, nem korlátoz, hanem bontogatja, gazdagítja azt az életet, amely után mindannyian vágyakozunk, de amit most még csak töredékesen élünk. Az ő tanítása találkozás, magvetése pedig a tanítványi élet.

Úgy hinti a magot, hogy látja benned a termést is. Hiszi, hogy képes vagy önmagadat felülmúlva jó termést hozni, hogy képes vagy mindent, de mindent legyőzni, ami önmagadban szűkös, korlátos, és önző módon csak magadra irányítja a figyelmet. A föld mi vagyunk – e példabeszéd jelzi számunkra: fontos művelnünk földünket, önmagunkat akár áldozatok és küzdelem árán is, hogy termést hozz, bőséges termést.

Találkozónk fényében e példabeszéd egy másik tanítással is bír: Te magad is képessé válsz arra, hogy Isten Igéjét, az élet tanítását hordozd mások számára. Képessé válsz arra, hogy tanítványként megjelenítsd az örömet és a reményt, és tanítvánnyá tégy másokat is.

Tanítványi lelkületre van szükségünk ahhoz, hogy tanúkká tudjunk válni. Az Úristen ezzel akar megajándékozni titeket ezen a találkozón, amikor a bennetek levő reménységet és örömöt akarja koncentráltan megmutatni mások számára is: a minket körülvevő világ számára, az egyházmegye és a város számára. A bennetek levő reményt és örömöt nem lehet megkérdőjelezni, csak rákérdezni: honnan van a reménységed? Kérlek benneteket: amikor itt vagytok ebben a szép városban, tudatosan is jelenítsétek meg az örömet, a reményt, a mosolyt, hiszen jelenlétetekkel evangéliumot hirdettek! Jelenlétetekkel, örömötökkel, reménységetekkel mások szívébe is örömet, reményt varázsoltok.

E tanítás az Eucharisztia ünnepében valósul meg a legkonkrétabban. A mag, amely a földbe kerül, elpusztul, majd életet, bőséges termést hoz. Megtöretik, kenyérré, táplálékká lesz. Végül az Egyház nevében kimondott szavakra átformálódik Krisztus testévé és vérévé. Magunkhoz vesszük, hogy az élet teljessé váljék bennünk. Jézus akarja ezt, hiszen készült erre az ifjúsági találkozóra. Jézus találkozni akar veled és a szívedbe költözni.

Hallottuk a mai olvasmányban, amint a választott nép fiai kérdezték: mi ez a táplálék? Manna, Isten élete. Az Eucharisztia Krisztus élete, a mi reménységünk és jövőnk. Ezért kérlek benneteket, aki csak teheti és felkészült, alkalmas rá, vegye magához Krisztus testét! S ha még nem vagy rá képes, járulj nagy örömmel és vágyakozással a bűnbocsánat szentségéhez, hogy megtisztult lélekkel tudd magadhoz venni az életet. Ez a találkozó, amelynek részesei vagyunk, erősíti bennünk a vágyat a jóra, és talán egész életre szólóan átformál bennünket. Azt kívánom, hogy a HungaRio erősítse bennetek a vágyat az életre, az élet befogadására és hirdetésére.

Imádkozzunk ezért, bátorítsuk egymást és hordozzuk egymás számára a remény evangéliumát!

Ámen.