A Szaléziak.hu tette közzé Angelo Regazzo olasz szalézi misszionárius tanúságtételét eddigi életéről és hivatásáról, a szenvedésben megtapasztalt szeretet öröméről.

„Számomra egy misszionárius az volt, aki sokat utazik a dzsungelben, védekezik a vadállatoktól, és természetesen, kápolnát épít és megkeresztel egy csomó embert. Később a plébánosom elküldött az ivreai szalézi misszionárius újoncházba, ahonnan 17 éves koromban misszionáriusként Thaiföldre küldtek, ahol 22 évig dolgoztam” – kezdi beszámolóját Angelo Regazzo olasz szalézi misszionárius, aki jelenleg Etiópiában munkálkodik. Így emlékszik vissza hosszú misszionáriusi életének kezdeteire:

Gyerekkori álmomat akkor valósítottam meg, amikor válaszul a rendfőnök felhívására, önként jelentkeztem az Afrika Tervbe 1981-ben, és a következő évben megérkeztem Mekelébe, Etiópiába. Két évvel később, 1984-85-ben nagy éhínség sújtotta az országot, 1,4 millió ember halt éhen vagy lett valamilyen betegség áldozata.

Két szalézi testvérrel dolgoztam, Cesare Bullo testvérrel és Joseph Reza testvérrel, akik szorgalmazták az egész segélyezési és áttelepülési akciót a tragédia után, amelyet halhatatlanná tett Michael Jackson és Lionel Richie „Mi vagyunk a világ, mi vagyunk a gyerekek” című dala.

1996-ban Eritreába küldtek, hogy egy új szalézi rendházat alapítsak, ahol mára már három szalézi közösség alakult. 2008-ban kiutasítottak Eritreából, 22 másik misszionáriussal együtt. Azóta dolgozom az etiópiai utcagyerekekkel a Bosco Gyermekközpontban. Találkozunk velük az éjszaka folyamán Addisz-Abeba párás utcáin, összegyűjtjük őket, így három évig tudnak iskolába menni, vagy szakmát tanulni és újra beilleszkedhetnek a családjukba.

Bár az emberek kedvesen Abba Melakunak hívnak, még mindig úgy vélem, hogy túl nagy kihívás számomra, hogy kifejezzem magam azon a nyelven, amit itt tanultam. Bár alázatosan el kell fogadnom, hogy csak dadogni tudok egy olyan nyelven, amelyet nem sajátítottam el tökéletesen, rájöttem, hogy nagyobb apostoli gyümölcsöket tudok teremni, ha a magánéletem a szeretet és a hit hiteles tanújává válik.

Ötvenöt évnyi misszionáriusi szolgálatom során nem csak az jelentette a legnagyobb örömet, hogy képes voltam megmenteni szegény és nyomorgó embereket, különösen gyermekeket a biztos haláltól az éhínség idején, de ironikus módon az is, hogy személyesen is megtapasztaltam a szenvedést, amikor meglőttek és kiraboltak a banditák, és egyedül maradtam törött lábbal a semmi közepén. A kezdeti ösztönös lázadás („Miért engem, Uram, hiszen én neked dolgozom?”) átalakult a béke érzésévé és mély örömmé, amikor eluralkodott rajtam a felismerés, hogy én egy „kiválasztott vagyok, aki együtt szenvedhet Krisztussal”. Emlékszem Kalkuttai Teréz anya szavaira, aki azt írta nekem, amikor meghallotta, hogy megsebesültem: „Bátorság, Angelo atya! A szenvedés Isten megkülönböztetett szeretetének jele!”

Végül Éli Sámuelnek mondott szavaival szeretném ösztönözni azokat, akik úgy érzik, hogy az Úr misszionáriusnak hívja őket: „Ha újra hív, mondd meg neki: Szólj Uram, hallja a te szolgád!” És akkor legyen bátorságod, hogy így válaszolj: „Itt vagyok, Uram, engem küldj!”

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír