Ternyák Csaba egri érsek Pintér Bálint, Soltész Ádám, Resch András és Resch Tamás ötödéves papnövendékeket diakónussá, Czókoly Sándor és Drahos Dávid diakónusokat pappá szentelte június 16-án az egri bazilikában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisén részt vett a főegyházmegye papsága, a papnövendékek és a hívők sokasága.

Buda Péter és Michał Bartosz Muszyński szemináriumi rektor szólították a szerpapi és áldozópapi szolgálatra jelentkezőket, kérték szentelésüket, s kifejezték, méltóak a hivatás gyakorlására.

Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: az egész Egyház ünnepe a mai nap. Mindannyian imádkozunk a szentelendőkért, hálát adunk azért, hogy sokan támogatták őket. A paptestvérek a kézfeltétel ősi szertartásával befogadják a szentelendőket. A főpásztor köszöntötte a jubiláló lelkipásztorokat, az öt ezüstmisést, valamint a szentelése 65. évfordulóját ünneplő Katona István nyugalmazott segédpüspököt és Gonda Imre apostoli protonotáriust.

A főpásztor az evangéliumra utalva elmondta: Péter, Simon fia háromszor mondott igent Jézus kérdésére, miként a szentelendők is bizonnyal megkapták ezt a kérdést: „szeretsz-e engem?”, s egyértelműen kifejezték szándékukat, elkötelezettségüket. Jézus Péter szeretetére, egyértelmű válaszára volt kíváncsi, miként az Úr a szentelendőkére. A szeretet a legnagyobb hajtóerő, ha nem a könnyebb végén fogjuk meg a dolgot, a kérdések egyetlen kérdésnek a konkretizálására szorítkoznak: „szeretsz engem?” A válasz után a feladat, hogy kövessük, s legeltessük juhait. Ez nem keresztúti ájtatosságot, jámborságot kíván csupán, hanem a jó pásztor mintájának követését. Megharcoltatok a hivatásért, Krisztus lakik a szívetekben, a hivatás már nem kérdés. A meghívást most a küldetés megerősítésére kaptátok – mondta el Ternyák érsek. A két új pap mellett négy diakónust is szentelhetek, s ez nagy öröm – tette hozzá. Ketten közülük a Redemptoris Mater Szeminárium hallgatói, az Egerben néhány éve működő intézmény tagjai.

A pap szolgálata nem magányos küzdelem, a közösség befogad benneteket, ma bekerültök Jézus egri barátainak legszűkebb körébe, s ez meghatározza életeteket. Köszönet mindenkinek, aki hivatásotok kibontakozásában szerepet játszottak – zárta beszédét az érsek.

Ezután következett a diakónusszentelés, majd a papszentelés. A papszentelés során a szentséget kiszolgáló érsek a felszentelő ima és kézrátétel által adta át a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést. Ezt követően az egyházmegye papjai kézrátétellel fogadták be az új áldozópapokat az egyházmegye papi közösségébe, majd az újonnan felszentelteket beöltöztették a papi ruhába, a főpásztor pedig megkente kezüket krizmával, illatos olajjal, ahogy a kiválasztottak: a királyok, a próféták és a papok esetében ez évszázadok óta szokás. Az újmisések a főpásztorral és a jelenlévő papsággal együtt mutatták be a szentmisét.

* * *

Az újmisés Czókoly Sándor így vall hivatásáról:

1989. május 28-án, Ózdon láttam meg a napvilágot. Bár 18 napos koromban meg lettem keresztelve, vallásos nevelést nem kaptam. Gimnáziumi éveim során kezdtem el foglalkozni az Úr dolgaival.

Miután kilencedikes koromban, irodalomórán megismerkedhettem a Bibliával, azon belül is a 23. zsoltárral, József történetével és a tékozló fiú példázatával; saját kíváncsiságomtól vezérelve, rendszeresen olvasni kezdtem a Bibliát. Az evangéliumok különös hatással voltak rám. Elkezdtem rendszeresen imádkozni, és egy alkalommal arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek egy vasárnapi szentmisére. Itt egy nagy fordulaton mentem keresztül. A szentmise világa teljesen magával ragadott, és az Úr háza után egyre jobban vágyakoztam. Hamarosan már különféle szolgálatokat is végeztem a liturgián és az egyházközségben is. Az akkori plébánosom észrevette az Isten iránti elköteleződésemet, és felkarolt. Azt követően pedig, hogy egy napon megkérdezte tőlem: nem szeretnék-e pap lenni; kihangosította azt a legbelső vágyamat, amelyet én hangosan nem mertem megfogalmazni, és amelyre a válaszom egy örömteli „igen” volt. Nagyon hálás vagyok Székely Dénes atyának azért, hogy segített bennem kibontakoztatni az Istentől kapott hivatást. A szemináriumban eltöltött éveimre boldogan gondolok vissza. Természetesen értek megpróbáltatások, de a felkészülés idejét az öröm jellemezte. Ez volt az az időszak, amely során mélyebben megismerkedhettem Istennel, az ő szeretetével, hosszan tűrésével, és csodálatos szépségével.

Jelmondatom: „Az Úr az én Pásztorom...” (Zsolt 23, 1). Hálás szívvel köszönöm mindazoknak az imáit és támogatását, akik mellettem álltak felkészülésem ideje alatt. Isten áldja mindnyájukat!”

* * *

Drahos Dávid bemutatkozása:

25 éves vagyok, Forróról származom. Ez a falu a szülőfalum, itt nőttem fel húgommal együtt. Középiskolába Miskolcra, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziumba jártam. Kollégiumban a Kelemen Didák Minorita Kollégiumban éltem, mely a hivatásom szempontjából meghatározó volt. Gyermekkoromban vallásos nevelésben részesültem, sokszor ott álltam az oltár mellett ministránsként; a miskolci kollégiumban is megtaláltam az utat az oltár szolgálathoz. A fordulópont az volt az életemben, mikor elkezdtem járni a plébánián egy ifjúsági csoportba. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy vannak más fiatalok rajtam kívül, akiket szintén vonz, hogy a Jóistent minél jobban megismerjék.

A hivatás gondolata mégsem ekkor, hanem később, 16 évesen egy ifjúsági táborban fogalmazódott meg bennem, amely szép, ugyanakkor hihetetlen és megrázó is volt. Ehhez hasonló gondolatok járhattak a fejemben: „Én pap? – Az nem lehet! De hát én mérnöknek készülök...” A táborból tele kérdésekkel mentem haza és Isten nem hagyta válaszok nélkül kérdéseimet.

A szemináriumi éveimben megtapasztalhattam az Isten szeretetét és gondoskodó jóságát. Az Istennek egy ilyen gondosodása volt az is, hogy a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban egy évet dolgozhattam, mint iskolalelkészségi munkatárs és kollégiumi nevelő. Hálás vagyok a jezsuitáknak, tanároknak és diákoknak, hogy ezt az egy évet velük tölthettem.

Papi jelmondatom: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17).

Hálával tekintek vissza a mögöttem álló hét évre, melyben megtapasztalhattam nemcsak az Isten szeretetét és gondoskodását, hanem minden emberét, aki mellettem állt imával, segítséggel, bátorítással és útmutatással. Életükre Isten bőséges áldását kívánom!

Forrás: Bérczessy András/Egri Főegyházmegye

Fotó: Huszár Márk

Magyar Kurír