KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Miért kell teljes szívünkből, teljes lelkünkből, elménkből, minden erőnkből szeretni az Istent? – tette fel a kérdést homíliájában a püspök. – A válasz nagyon egyszerű: mert Isten mindegyikünket teljes szeretettel szeret. Semmit vissza nem tartva szeretetéből, odaajándékozza a szeretet Szentlelkét számunkra; a kenyér és bor színe alatt eledelül adja magát azoknak, akiket szeret. Mindent megad ahhoz, hogy életünk legyen, és életünk bőségben legyen. Semmit nem tart vissza, teljesen átadja magát, odaadja magát megmutatva, hogy mennyire szeret bennünket.

Isten, a Szeretet választ vár. Életünk, a keresztény ember élete szeretetteljes válasz arra a szeretetre, amelyet az Atya Fiában és a Szentlélekben nekünk ajándékozott. Ha megszívlelnénk Isten szeretetének nagyságát, megrendülnénk. Valószínűleg nagyon keveset foglalkozunk Isten szeretetével, sokkal több idő töltünk a világ dolgaival, és legfeljebb vallásgyakorlatra futja életünkből. Isten többet akar. Teljes szívünkből szeretni Istent azt jelenti, hogy egész lényünkkel szeretjük. A Bibliában a szív az emberi lét középpontja – és ha életünk középpontjába engedjük az Istent, szeretni akarjuk őt. Az értelmünk, intellektusunk is bekapcsolódik ebbe a szeretetbe. Minden erőnkből szeretni Istent pedig azt jelenti, hogy mindazt, amink van, amit birtoklunk, odaadjuk, felajánljuk neki.

Hogyan lehet Istent, aki láthatatlan, szeretni? »Ha szerettek engem, – mondja Jézus, akiben megjelent az Isten – tartsátok meg parancsaimat. Barátaim vagytok, ha megteszitek, amit mondtam nektek« – olvassuk János evangéliumában.

Isten iránti szeretetünk nem érzelmi kérdés. Nem egy felfokozott érzés, hullám, hanem elsősorban döntés és cselekedet – mutatott rá Varga László. – Istent, aki láthatatlan, csak akkor szerethetem, ha szeretem a láthatót. Azt, amit és akiket alkotott. A főparancs második része ezért szól így: »Szeresd felebarátodat, mint saját magadat«. Akkor tudom Istent igazán szeretni, egész lényemmel, ha szeretem azokat, akiket ő teremtett, akiket embertársul, testvérül nekem adott.

Nagyon fontos összefüggés van a felebaráti szeretet és az önmagam szeretete között is. Talán a legtöbb probléma önmagunk szeretetével van. Beszélhetünk negatív és pozitív önszeretetről. A negatív önszeretet, mikor valaki nárcisztikusan beleszeret saját magába; nagyobbra tartja magát mindenkinél, hiú és kevély lesz. Minden körülötte forog. Szerelmes saját tetteibe, döntéseibe, sikereibe, szépségébe. De Isten nem ezt kéri tőlünk; ez hiúság és gőg. Az igazi, helyes önszeretet azt jelenti, hogy olyannak fogadom el magamat, amilyen vagyok, Isten szeretetajándékaként. Szeretem azt, aki vagyok. Ha nem lettem az, amivé lehettem volna, még mindig szerethetem azt, amivé lettem. De önmagam elfogadása nem beletörődést jelent, hanem azt, hogy elfogadom ajándékként önmagam, s növekedni akarok a szeretetben, aki maga Krisztus.

Ő azt kéri, hogy »úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket«. A szeretet mércéje nem a közfelfogás, a közhangulat, a divat, a külső körülmények. A szeretet mértéke számunkra Jézus Krisztus. Mondhatjuk: hiszen én nem tudok úgy szeretni. Soha nem fogunk úgy szeretni, mint ahogyan Krisztus szerette az embertársainkat, de tudunk növekedni, közelebb kerülni ahhoz a tökéletes szeretethez, ahogyan ő szeret bennünket. Önmagunk pozitív szeretete azt jelenti, hogy a létem Isten szeretetének az ajándéka, s így vagyok érte hálás. A testemért, a lelkemért, az intellektusomért, adottságaimért. Azért a valóságért, amiben élek. Ha ezt elfogadom, akkor tudok növekedni a szeretet teljessége felé, aki maga az Úr Jézus Krisztus.”

A szentmise végén Bognár Tamás plébános köszönetet mondott az főpásztornak a látogatásáért, továbbá az ünnep szervezőnek. Ezt követően a település hívő közösségének tagjai adtak műsort.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír