Az Apátság története

A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formajában fennmaradt Magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a Magyar nyelv legrégibb írásos emléke is.
Szent Ányos (Anianus) titulusa a történti Magyorországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba. A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felöl csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltünt, alig tizenegynéhény kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránkmaradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható.

Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttest végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek.
A török elleni felszabadító háborúk után a irályi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a Magyarországi Bencés Rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburg Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól.

A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebard, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után Lécs Ágoston idején már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor.

Lécs Ágoston a kor egyik nagy formátumú, de ellentmondásos egyénisége.A nagyképzettségű teológus és hitszónok a vallásos élet újrateremtője volt Tihanyban.Aki azonban életmódjával nem mindenben alkalmazkodott szerzetesi kötelmekhez. Sikerrel zárta le az Apátság birtokpereit és újabb területekkel is gazdagította rendjét. Nemcsak az Apátság építését fejezte be, hanem az Apátság birtokain, így Füreden a savanyúvizű forrásoknal is építkezett.Lécs Ágostont Vajda Sámuel, a mélyen vallásos, aszkétikus életű apát követte. Gazdag irodalmi munkásságából kiemelkedik a három kötetes, szép magyar nyelven írt Jézus életéről szóló munkája, amely 1772-1774 között jelent meg Pozsonyban, s a korszak kedvelt olvasmánya volt.Tevékenysége a vallásos lelkiség elmélyítésére irányult, középpontjában a Jézus Szíve kultusz elterjesztésével és ápolásával.

1786-ban II. József a Bencés Rendet is felosztotta. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostorukat, csak egyetlen szerzetes maradhatott aki ellátta a plébániai feladatokat. A rend tagjai 1802-ben térhettek vissza Tihanyba. A XVIII. századi fellendüléshez képest az anyagi és szellemi lehetőségek alaposan megváltoztak ebben  az évszázadban. Az 1880-as évekre az épületegyüttes nagyon rossz állapotba került és felvetődött az is, hogy a templomot teljes egészében újjá kellene építeni. Czeigler Győző építész, a Műegyetem tanára 1889-1890 között megoldotta a templom és kolostor szerkezeti problémáit, és az épületegyüttest teljesen felújította. A templomban falképek keszültek és az oltárokat iss átfestették, újra aranyozták.

1950-ben ismét el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a rendházat. A plébánia megmaradt, a rendházba először szegényház, később múzeum költözött. A Bencés Rend 1990-ben térhetett vissza Tihanyba, de a kolostoregyüttest csak 1994-ben kapta vissza a Magyar Államtól. 1992-ben elindult a templom belső restaurálása (falképek, oltárok), amely 1996-ra fejeződött be. 1996-ban megkezdődött a kolostor teljes felújítása.

A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négyboltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyeneszáródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt az altemplom helyezkedik el. A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi orgamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogrammja: ALAT(Anianus Lécs Abbas Tihanieniss) 1754 látható.

Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében pedig Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk. A homlokzati szobrokat 1754 ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a Dunai Barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük. A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet. A barokk kolostorban a szerzetesi élettel összhangban, puritán egyszerűségü cellákat alakítottak ki. Reprezentatív megformálású volt a déli szárny foldszintjén a refektórium (szerzetesi ebédlő), és ugyanennek a szárnynak az emeletén a könyvtár.

A refektórium boltozatát stukkó keretbe foglalt falképekkel díszítették, melyek  Bencés Rendi és Árpád-Házi szenteket és magyarországi uralkodókat ábrázoltak. A könyvtár XVIII. századi berendezését az 1786-es feloszlatáskor eladták, könyvei az 1950-es feloszlatás után tűntek el. A barokk kolostor belső ajtóin intarziát itánzó festést kaptak, ezekből napjainkban csak néhány maradt fenn.

A Tihanyi Apátsági templom egységes, egyidőben készült oltárai és fa berendezési tárgyai kiemelkedő helyet foglalnak el a XVIII. századi magyarországi faszobrászatában. Ezeket hosszú időn keresztül kizárólag Stulhoff Sebestyén munkáinak  tartották, aki a XIX. század végén kialakult legendája szerint kertészlegényből lett asztalos, szobrász.  Stulhoff Sebestyén életéről csak annyi bizonyos, hogy 1754-ben 31 évesen érkezett Bécsből Tihanyba. 25 éven át az Apátság szolgálatában állt, 1779-ben halt meg és a templom hajója alatti szerzetesi kriptába temették el. Nem lépett be a rendbe, nem volt laikus testvér, de fizetséget sem kapott munkájáért. Asztalos volt aki eltudta képzelni az oltárt, feltudta építeni, és természetesen kisebb faragványokat is készített, de nem minden részlet az ő munkája.Tudjuk, hogy a pápai és veszprémi faszobrászok szállították a nagyobb szobrokat, hogy Pápáról és Fehérvárról jöttek a festők akik a képeket hozták az oltárokhoz és a kész oltárokat lefestették, aranyozták. Neveik még a művészettörténetnek sem mondanak sokat, Tihany szinte az egyetlen fennmaradt munkájuk, ahogy Stulhof esetében is az. Különböző oltárokon más-más szobrász, festő, aranyozó dolgozott. Ha jobban megfigyeljük szembetűnik ezek az eltérések. Stulhoff fogta össze a különböző helyről jött és eltérő képességű mestereket, és a berendezési tárgyakat tökéletesen komponálta, szervesen kapcsolta a templom építészetiteréhez.

A szentély keleti oldalát teljesen kitöltő, gazdag faragású főoltár a templom berendezései közül elsőnek készült el. A hátoldalán lévő felirat szerint 1757. augusztus 8-án. Az oltárfelépítmény (retabló) jellegzetes XVIII. század közepi típus, magas talapzaton álló oszlopaival. Erőteljes főpárkányával és az egészet összefogó, megkoronázó baldachinnal. Ugyan ez a kompozíció ismétlődik meg kicsiben a szentségház körül. A főoltár egyszerű, közérthető ábrázolási (ikonográfiai) programot testesít meg. Oszlopai közt a rendalapító Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint a Magyar Szent Királyok, István és László életnagyságúnál nagyobb szobrait helyezték el. Az oltárkép az Apátság  védőszentjének, Szent Ányos püspöknek megdicséülését ábrázolja. A főoltárkép alsó részén festője a tihanyi templomot és környékét örökítette meg. Az eredeti oltárkép a források szerint alig száz év alatt nagyon rossz állapotba került, ezért 1822-ben Novák János soproni festő művével helyettesítették. A ma látható kép az eredeti, ismeretlen festő képe után készült másolat, kompozíciójában, színvilágában a szentek megdicsőülésének egy XVIII. században elterjedt típusát követi. (Ugyanez a kompozíció található a sekrestyében, az apáti öltözőszekrény ajtajának domborművén.) Az oltárvázákkal díszített főpárkánya fölött, a baldachin tetején az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának szobrát helyezték el, felhőkoszorúban, angyaloktól övezve. A főoltárt mint a fából készült többi darabját, a felállítás után festették, aranyozták. A retablók minden esetben színes márványt utánzó festést kaptak, a szobrok ruháját aranyozták, arcukat és kezeiket a test természetes színeire festették. A főoltár esetében tudjuk, hogy ezt a munkát Stern János pápai festő végezte.

Az altemplomot többszőr átalakították, felújjították, padlózatát felbontották, felásták, vakolatát leverték. A XVIII. században Ambroso Dornetti falképekkel díszítette, majd 1889-ben ismételten kifestették Lotz Károly irányításával. A mai formájában, a román kori hangulatot visszaidézve 1955-től látható. Ekkor távolították el korábbi falképeit is. I. András felirat nélküli, csupán csak egy kereszttel díszített sírlapját - amely mindíg e térben volt - ekkor tették jelenlegi helyére.

Történet - Herend Herald -