Tizenhárom pap szolgált augusztus 6-án a máriapócsi kegytemplom oltára körül. Egyikük gyalogosan, zarándokként érkezett Úrszínváltozás ünnepére, amelynek szertartása során ifj. Obbágy László alszerpapot diakónussá szentelte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi Szent Liturgián koncelebrált az újszentelt diakónus édesapja, Obbágy László teológiai tanár is.

Prédikációjában Szocska Ábel püspök a zarándoklétről elmélkedett. „Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről helységre zarándokolok” – idézte A zarándok elbeszélései című könyv sorait a főpásztor, melyek ezen az ünnepen különösen időszerűek. Hiszen az Úrszínváltozás napján „arra emlékezünk, hogy Krisztus szolgálatra hívott egyeseket, megmutatta nekik dicsőségét. Az apostolok a Tábor hegyén Jézus színe látásával megerősödve is így élték az életüket: zarándokok lettek.” A papi szolgálatban kiteljesedő zarándoklat Obbágy László számára most és itt kezdődik, Máriapócson, ahová sok személyes szállal is kötődik.

„Sose feledd bűnös voltodat” – intette a szentelendőt, s vele együtt minden zarándoktestvért Szocska Ábel, „mert aki ennek tudatában van, tudja azt is, hogy mindent Istennek köszönhet. Az igazi alázatból és bűnbánatból fakad krisztusi hivatásunk. Hivatásod szerint hontalan vándor vagy te is, amint azt eddigi debreceni, nyíregyházi, dunaújvárosi és mától kezdődő diakónusi szolgálatod során is megtapasztalhatod. Zarándokként mélyítsük el magunkban, hogy minden, ami alkottatott, az az Istené, mindent ajándékba kapunk.”

A helységről helységre zarándoklás ennek a szolgálatnak is a velejárója. Meg kell tanulni elengedni, lemondani, és az imádság emberének lenni. A zarándok elbeszélései erre is tanít, a helyes imádkozásra, arra, hogy hogyan kell az Isten jelenlétében élni.

A zarándok nem zarándokolhat böjtölés nélkül. A zarándok híveket csak úgy vezetheti, ha maga élen jár a lemondás, az önmegtagadás, a mértékletesség erényeiben, mindezt a zarándok állandó „társa”, az evangélium szerint. „Az elbeszélésben a zarándok Jeruzsálembe indul, hogy leboruljon Krisztus Szent Sírjánál, és imádkozzon. De a könyvbéli zarándok és mi mindannyian valójában a Mennyei Jeruzsálem felé igyekszünk, hogy ott leborulva Krisztus előtt beteljünk örömmel. Mert minden zarándok útja az Istennel való találkozáshoz, az üdvösséghez kell hogy vezessen” – folytatta homíliáját Szocska Ábel. – Ezért feladatunk is, hogy azokat, akikkel útközben találkozunk, az üdvösség felé tereljük. A főpásztor összegzésként három szempontra hívta fel a figyelmet, melyet zarándoklétünk során szem előtt kell tartani: „a zarándok nem valahová, hanem valakihez, az Istenhez igyekszik. A zarándok sohasem dicsekszik, és sohasem panaszkodik.”

A homília és a nagybemenet után két hipodiakónus fogta karon a szentelendőt, s a szentélyig kísérték. Ott meghajolt a püspök előtt, aki kereszt alakban megjelölte a fejét. Obbágy Lászlót két diakónus vezette háromszor körbe az oltár körül, melyet mind a négy sarkán csókkal illetett. Az oltár előtt térdeplő szentelendő fejét a püspök kezével és omoforjával (görögkatolikus főpásztorok három csíkkal díszített rendi jelvénye – a szerk.) befedte, ekkor vette kezdetét a fennhangon és némán mondott püspöki ima. Majd megkapta a diakónusi jelképeket: az oráriont (keskeny, hosszú, keresztekkel díszített szalag, a bizánci rítusban a diakónusi hatalom jelvénye – a szerk.), a kézelőt, a ripidiont (legyező – a szerk.) és a tömjénezőt. A liturgia további menetében már diakónusként vett részt.

Obbágy László diakónust Szocska Ábel püspök a balkányi egyházközségbe helyezte szerpapi szolgálattevőnek. A szertartás az Úrszínváltozás ünnepéhez kötődő hagyomány szerint gyümölcsszenteléssel és miroválással (a hívők homlokának megszentelt olajjal való megkenése – a szerk.) ért véget.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír