Az adventi időszakban felolvasott szentírási szakaszok az Isten irgalmára szoruló, és az ezt felismerő ember kiáltásaként jelennek meg. A megváltás utáni kiáltás ez. Az ember fölismeri ajándékul kapott méltóságát, az Isten és közte megköttetett szövetséget. Ráeszmél arra, hogy Isten tanításában ajándékul kapta élete útját, és ő mégis letért erről az ösvényről. Megkeményítette a szívét, tisztátalanná lett cselekedeteiben és gondolataiban. Eközben észrevétlenül elszáradt, mint a falevél, és elsodorta az élet.

Nincs senki más, akinek a nevét segítségül hívhatnánk. Ments meg minket, teremts újjá bennünket! – kérjük mi is, a megváltás előtti nagyokkal, a reményben élőkkel.

„Semmilyen kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk megjelenését várjátok” – halljuk a szentlecke biztató szavait, hiszen hűséges az Isten. Ez a bizakodás jelenik meg az evangélium szavaiban is: „Virrasszatok, legyetek éberek!” Mit jelent ez? Az adventi időszakban, átérezve elesettségünket, elveszettségünket és sodródó mivoltunkat, arra irányítjuk a figyelmünket, aki közénk jön. Kutatva keressük, milyen lehet. Vágyunk arra, hogy felismerjük, mi a szándéka velünk, és milyen üzenetet közvetít számunkra. S kéréseinken, kiáltásainkon és vágyainkon is átsejlik az Atya irgalmas üzenete. Megsejtve ezt az üzenetet, figyelmünket még inkább érkezésére próbáljuk összpontosítani, és megfigyelni, hogyan szól hozzánk, miként cselekszik.

Szeretnénk virrasztani. Kialakítani szívünkben a tanítványi lelkületet, és meghallgatni az Úr Igéjét. Vágyunk leülni a lábaihoz, figyelni a szavait, hogy megismerjük szívének szándékát, az Atyához való viszonyát. Szeretnénk meghallgatni őt, és Igéit befogadni a lelkünkbe. Krisztus befogadásában pedig felismerjük önmagunkat, megtapasztaljuk igazi valónkat. Isten szemével figyelve a szívünket, akár fájdalmas szembesülésként is hathat, amikor ráismerünk jó és rossz vágyainkra. Ezért a tanítványi, virrasztó lelkület bátor szembesülésre és cselekvésre ösztönöz bennünket.

Karácsonykor Jézus gyermekként való megszületését ünnepeljük. Ám ennek hátterében a világunkba érkező Istennel való személyes találkozásra készülünk. Elérkezik az adventi jócselekedetek és adventi naptárak ideje. Ez az időszak a hagyományos és újonnan kialakított vallási szokásokba való bekapcsolódást is megjeleníti.

A csend, a hallgatás a megismerés és a megértés készségét szüli meg. A jócselekedetek a „jó” habitusát alakítják ki bennünk, és krisztusivá formálódunk. A vallási gyakorlatok a vallási élményeket tapasztalatokká mélyítik, és így erősítik Krisztus-ismeretünket, hitünket. Ebből pedig az következik, hogy mi, akik Isten irgalmára szorulunk, irgalmat találunk. Az irgalmasság konkrét cselekedeteit akarjuk véghezvinni, krisztusivá akarunk válni, hogy a találkozásban, bennünk, Krisztus, az Isten fia a maga szavait, gesztusait ismerje föl.

Segítsük egymást ezen az úton!

Udvardy György püspök