Húsvét 3. vasárnapja – 1Pét 1,17-21; Lk 24,13-35

Tapasztaljuk-e, hogy a feltámadott Krisztus – ígérete szerint – velünk van mindig, és személyesen szól hozzánk?

A mai vasárnap szentleckéjében Péter apostol úgy fogalmaz, hogy ez a földi életünk állandó úton levés, földi zarándoklásunk idejét éljük. Vándorlásunkban Isten nem hagy magunkra minket. Isten Fiát értünk keresztre feszítették, meghalt és eltemették, harmadnapra halottaiból feltámadott, azért, hogy égi hazánk felé vezető utunkon vándorlásunk társa lehessen.

Olykor velünk is megeshet, hogy elborítanak minket nyugtalanító, szomorú gondolataink, esetleg súlyos csalódásaink, és reményvesztett állapotba jutunk. Ilyenkor örömtelenül, esetleg elkeseredetten járjuk utunkat, vagy magunkba roskadva bezárkózunk otthonunkba, mint napjainkban a járvány idején, és elfelejtjük, hogy Krisztus mindig velünk van, mert szeret minket.

Ő a mi reményünk. Akik igazán szeretik egymást, azok mindig együtt akarnak lenni. Ha a jelenlegi járvány miatt nem tudunk együtt lenni azokkal, akiket szeretünk, akkor, ha van rá lehetőségünk, igyekezzünk segítségükre lenni, vagy legalább telefonon felhívni őket, akiket szeretünk. Ha többekkel együtt kell bezárva lennünk, akkor Jézustól tanuljuk el, hogyan kell törődnünk egymással! Ne feledjük, hogy egyedül az Isten gondoskodó szeretetébe vetett hitünk ad erőt ahhoz, hogy kitartsunk az egymás iránti türelmes és áldozatos szeretetben!

Jézus példája szerint először türelemmel meg kell meghallgatni a másikat. Hadd fogalmazza meg, hogy mi fáj neki, mi okozott csalódást vagy fájdalmat! Legyünk együtt érzők, megértőek, és ne legyünk okoskodók!

Az emmauszi tanítványok csak akkor tudtak megszabadulni a szomorúság és a reménytelenség árnyaitól, amikor megértették, hogy a szenvedés vállalása elkerülhetetlen. Ennek felismerése és elfogadása nyomán lángra gyulladt a szívük, és föltámadt bennük az a vágy, hogy Jézussal együtt maradhassanak. Ezt ki is mondták: Maradj velünk!

Jézus szívesen teljesítette a kérésüket, hiszen ez volt az ő szíve vágya is. Igaz, hogy aztán eltűnt előlük, de ott maradt a kenyér színe alatt. Jézus az Eucharisztia szentségével megtalálta a módját annak, hogy érzékelhetően velük maradjon mindig.

Templomaink nyitva vannak. Jézus vár minket, hogy elmondjuk gondjainkat, kéréseinket, és azt, hogy szeretjük Őt. Válaszol és erőt ad nekünk. Minden étkezés előtti imáinkban is kérjük Őt: Jöjj el, Jézus, légy vendégünk! Ha készek vagyunk arra, hogy Krisztussal együtt vállaljuk a szenvedést és a keresztet, akkor eltölthet el minket Krisztus békéje, az a nyugalom, amely abból születik, hogy Isten mindig jelen van a számunkra. Örök szeretettel szeret minket, ezért teljesen rábízhatjuk magunkat. Így képesek leszünk arra is, hogy saját személyes tapasztalatunk alapján másokat is segítsünk eljutni a feltámadott Krisztusban való hitre.