Nagyböjt 1. hete, kedd – Mt 6,7-15

Tudjuk-e, hogy miért van szükség a megkísértés próbatételére?

Mivel az Úr imájának Máté evangéliuma szerinti hosszabb változatát gyakran szoktunk mondani, talán megszoktuk már, hogy a mindennapi életünk négy alapvető szükséglete közül az első a mindennapi kenyér, a második helyen következik a bűneink megbocsátásának a szükségessége, utána a harmadik kérés: Ne vígy minket kísértésbe! Fontos tudnunk, hogy miért szükséges és elkerülhetetlen, hogy Jézushoz hasonlóan mi is kísértést szenvedjünk.

XVI. Benedek pápa „A Názáreti Jézus” c. könyvében írta: „Jézus messiási feladatához hozzátartozott, hogy megállja helyét a nagy kísértésekben, amelyek az emberiséget eltávolították és ismételten eltávolítják Istentől. Át kellett szenvednie ezeket a kísértéseket a kereszthalálig. Nemcsak halála után, hanem halálában és mintegy egész életében alá kellett szállnia a poklokra, a mi kísértéseink és vereségeink terébe, azért,

Szentírási értelemben kísérteni annyit jelent, mint próbára tenni,kipróbálni. Ábrahámról Izsák feláldozásával kapcsolatban olvassuk a Bibliában, hogy Isten (!) megkísértette Ábrahámot = kipróbálta, próbára tette, próbának vetette alá, hogy kiderüljön: milyen erős Ábrahámnak a hite Istenben. (Ter 22,1)

Ismét XVI. Benedek pápa könyvéből idézek: „Az embernek próbatételre van szüksége ahhoz, hogy éretté váljék, hogy a felületes jámborságból egyre inkább eltaláljon az Isten akaratával való mély eggyé váláshoz. Ahogyan a szőlő levének ki kell forrnia ahhoz, hogy nemes borrá legyen, úgy az embernek is szüksége van többszöri megtisztulásra, átalakulásra, amelyek veszélyesek számára, s melyekbe bele is bukhat, s mégis a kísértések próbatételei elengedhetetlen utak ahhoz, hogy eljusson önmagához és Istenhez.”

A getszemáni kertben már Jézus is figyelmeztetett az elbukás veszélyére, és ezért hívta fel a figyelmet az ima fontosságára: imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mivel jogos a félelmünk attól, hogy elbukhatunk (főleg önzésünk, kényelemszeretetünk, kicsinyhitűségünk vagy éppen elbizakodottságunk miatt), ezért jogosnak tűnhet az a kérésünk, hogy Isten ne vigyen minket kísértésbe, vagyis ne tegyen próbára bennünket. Ugyanakkor bíznunk kell Istenben, hogy nem szab ki ránk nagyobb próbatételt, mint amilyent el tudunk viselni. Pál apostol így biztat minket: „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor 10,13)

Ilyen lelkülettel kell imádkoznunk az Úr imájának utolsó előtti kérését, annak tudatában, hogy a kísértést nem lehet kiiktatni életünkből, sőt a legváratlanabb, a legszebb, vagy a legnehezebb pillanatainkban jelentkezik. Inkább azt kell megfogalmaznunk egyéb imáinkban is, hogy Ne engedd, hogy elszakadjunk tőled! És azoktól se szakadjunk el soha, akikkel Isten akaratából vagyunk együtt!