Évközi 9. hét, kedd – 2Pét 3,12-15. 17-18; Mk 12,13-17

Istent tesszük-e életünkben az első helyre?

A mai evangéliumban Jézus azt mondja, hogy: „Adjátok meg a császárnak, ami császáré, és az Istennek, ami az Istené!” De nem mindegy, hogy milyen, illetve melyik rész illeti meg a császárt, vagyis a világi hatalmat és Istent. Jézus többször is megerősítette, hogy Istent minden képességünkkel kell szeretni. Ezért Istent az első hely illeti meg, és Neki kell mindent alárendelni.

Az evangélium másik tanulsága, hogy Jézus tudatosan elhárította, ha valamelyik társadalmi vagy politikai irányzat fel akarta használni Őt és a tanítását. Ugyanakkor történelmi tény, hogy a kisebb-nagyobb közösségek, sőt a nemzetek evilági társadalmi, gazdasági és politikai élete szempontjából is jó, ha Jézus tanításához ragaszkodunk. Ha például a zsidók Jézus tanácsát követték volna, és nem tagadták volna meg a rómaiaktól az adó megfizetését, a rómaiak nem rombolták volna le a jeruzsálemi templomot.

Az Újszövetségben Péter apostol az egyetlen, aki arról írt, hogy a világ tűzben fog elpusztulni.

A tűz a zsidóknál a legrégebbi időktől fogva Isten megjelenésének volt a formája, illetve a jele (pl. Mózes csipkebokra), és főleg a próféták látomásaiban szerepelt. Isten ítéletei igen sokszor tűz formájában sújtottak le. Gondoljunk például Szodoma és Gomorra esetére. Jézus is beszélt a tűzről a gonosz lelkek büntetésével kapcsolatban. Viszont Pünkösd ünnepe után nem nehéz megérteni, hogy elsősorban nem a fizikai tűzre kell gondolnunk, hanem a Szentlélek tüzére, ami nem büntet és pusztít, hanem éltet. Ugyanígy a régi világ gyökeres átalakulását és az új világ születését sem egy kozmikus katasztrófa viszi végbe, hanem Isten szeretete, amely már el is kezdte működését bennünk, a hit és a keresztség által szívünkbe árasztott Szentlélek erejével. Lényünk középpontja már átkerült Isten világába, de tudatos életünk, akarati döntéseink, érzelmeink, erkölcsünk, testi megnyilvánulásaink még kötődnek a régi világhoz és annak törvényeihez. Ezekben kell megújulnunk a Szentlélek által.

Számunkra ezért a régi világ összeomlása nemcsak eljövendő esemény, hanem valamiképpen jelenvaló is. A régi világ gyötrelmes átalakulása, valamint a kegyelmi élet megjelenése és kibontakozása bennünk folyik. A keresztény ember lelkében már alakul az új ég, vagyis az új minőségű Isten-ismeret és Isten-kapcsolat. Az új föld tehát az isteni létmód fokozatos térhódítását jelenti földi életünkben.

Várni és siettetni az Úr eljövetelének napját azt jelenti, hogy együttműködünk a Szentlélekkel, és egész lényünket Isten felé fordítjuk. Ez a hűséges, odaadó figyelem egyre jobban megnyitja a szívünket Isten befogadására.

Úgy lehet tehát segíteni a fejlődést és siettetni az Úr eljövetelének napját, hogy törekszünk Istent tenni az első helyre az életünkben.