Nagyböjt 1. hete, szerda – Lk 11,29-32

Hiszünk-e Jézus csodáiban és a feltámadásban?

Akik Jézussal szemben követelődztek, nem elégedtek meg azokkal a hatalmas tettekkel, amelyeket Jézus a nép csodálatára végbevitt. Jézus tudta, hogy a végtelenségig szaporíthatná a csodajelek számát, csak újabb kifogásokra adna okot, és kortársai megmaradnának a folytonos követelődzésüknél. A jelektől ugyanis nem azt várták, hogy azok meggyőzzék őket, hanem azt, hogy igazolják saját elméleteik helyességét, és szentesítsék megszokott életvitelüket. Magatartásuk oka az engedetlenségük és megátalkodottságuk volt Isten szavával szemben.

A csodahajhászás eltereli a figyelmünket arról, hogy mindennap Isten csodái vesznek körül minket. A csodákat tehát nem várni és követelni kell, hanem észrevenni, de erre csak az képes, aki elfogadja Jézus tanítását.

 

 

Már az is csoda, hogy Istennel személyes kapcsolatba tudunk lépni. Még nagyobb csoda, hogy amikor bűneinkkel ezt a kapcsolatot megrontjuk, akkor őszinte bűnbánatunk és bocsánatkérésünk után Isten helyreállítja a vele való kapcsolatot, és segít a többi kapcsolatunkban is. Nagyobb csoda ez, mint a teremtés, amikor Isten a semmiből teremtett valamit, mert a bűnök megbocsátásakor Isten a semmibe dobja bűneinket.

 

A bűnében megátalkodott, hitetlen ember ezt a csodát nem becsüli, illetve visszautasítja. Jézus kortársai elzárkóztak Isten bölcsessége és bűnbánatra hívó szava elől, ezért csak azt a jelet kapják, amely majd a végítéletkor elítéli őket: a bíróként eljövő Emberfia jelét. Büntetésük az lesz, hogy hitetlenségük miatt rájuk szigorúbb ítélet vár.

Az Emberfia úgy lesz jel, hogy majd újra eljön az ítéletre. Akkor majd senki sem zárkózhat el a felismerés elől, hogy Isten Neki adott minden hatalmat. Ezt a jelet említette Jézus a főtanács előtti kihallgatásakor: Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható hatalmának jobbján és eljön az ég felhőin. (Mk 14,62)

Isten üdvözítő tettei tehát készséget, hitet és elfogadást kívánnak. Elutasításuk bűn, amely önmagában hordja a büntetését. Ez alatt nem az Isten által előidézett természeti csapásokat kell érteni, hanem Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal megromlott kapcsolatokat. A súlyos és a halálos bűn következménye (legnagyobb büntetése) pedig az, hogy megszakad a kapcsolat az élet forrásával, Istennel.

! Isten legnagyobb csodája a feltámadás. Ebben van részük azoknak, akik bűnbánatot tartanak. Meghallottuk-e és eleget teszünk-e Jézus megtérésre buzdító felszólításának, hogy a bűnbánat szentségében elnyerhessük bűneink bocsánatát? Értékeljük-e Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben, és keressük-e a kapcsolatot Vele? Ha ez már a földi életünkben megvalósul, akkor bízhatunk abban, hogy Isten feltámaszt minket a vele és szeretteinkkel való örökké tartó boldog kapcsolatra, az örök életre.