Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak az ünnepe (2012-től) Zsid 10,11-23; Lk 22,14-20

Mit jelent számunkra az, hogy Jézus Krisztus az Örök Főpap?

Az ünnep elnevezése Jézus Krisztusnak a velünk kapcsolatos legfontosabb szerepét és tevékenységét nevezi meg. A Zsidóknak írt levélben olvassuk, hogy Jézus „pap mindörökké” (Zsid 7,21), valamint, hogy az ő „papsága örökké megmarad, örökké tart” (Zsid 7,24).

Ez a levél ír arról is, hogy „Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban! Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. (Ezt a) tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem (az Atya), aki így szólt hozzá: »A Fiam vagy, ma szültelek.« Másutt meg ezt mondja: »Pap vagy mindörökké.«” (vö. Zsid 4,14-5,10).

XII. Piusz pápa „Mediator Dei” kezdetű enciklikája (enciklika = körlevél, mediator = közvetítő) részletesen elmélkedik arról, hogyan lehet Krisztus egyszerre pap és áldozat is. Igaz, ugyan, hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de Ő nem saját magáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának. Igaz az is, hogy Ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség bűneiért saját magát áldozza fel.

XII. Piusz pápa körlevele arra is buzdít minket, amire Pál apostol: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt!” (Gal 2,5). Ez azt jelenti, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben volt áldozatának bemutatásakor. Töltse el a mi lelkünket is az ő mélységes alázatossága, az ő érzéseivel adjuk meg Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket és hálaadásunkat!Legyünk mi is vele együtt áldozattá oly módon, hogy felajánljuk magunkat és követjük az evangélium parancsait; önként és készségesen vállaljuk keresztünket; felindítjuk a bűnbánatot, és így engesztelünk bűneink miatt.

Összefoglalva: arra intenek az apostol szavai, hogy vállaljuk mi is életünk keresztjét, azért, hogy mi is elmondhassuk magunkról: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,19-20)