Évközi 9. hét, péntek – Mk 12,35-37

Mit válaszolunk életünk két legfontosabb kérdésére, hogy kinek tartjuk Jézust, és szeretjük-e Őt?

Érthető, hogy „A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.” (Mk 12,37), hiszen rendkívül izgalmas kérdést tett fel a 109. zsoltárral és a Messiás személyével kapcsolatban. Ezt a zsoltárt mindenki nagyon jól ismerte, és úgy gondolták, hogy kb. 1000 évvel korábban Dávid király írta. „Ha maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?”

Többen is voltak, akik Jézust Dávid fiaként tisztelték, vagyis hogy Dávid családjából származott. Ilyen volt például a Jerikó kapuján kívül kolduló vak Bartimeus. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus vonul arra, így kiáltozott: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47)

 Fel kell figyelnünk arra, hogy a 109. zsoltár ennél sokkal többet állít. Mert a zsoltár szerzője nem jövő időben mondja, hanem jelen időben: „Így szól az Úr az én Uramhoz.” Ez azt jelenti, hogy a Messiás már Dávid korában is élt, sőt, már előtte is, aztán majd valamikor az ő leszármazottja: a fia lesz, tehát utóda.

Az is rendkívüli, hogy Dávid király Urának nevezi a Messiást, holott az apa korban megelőzi a fiát, mint a fiú életforrása. S ha egy apának a fia király lesz, aki a nép fölött uralkodik, az apja akkor sem válik alattvalóvá, tehát a fia akkor sem lesz az ő ura.

Jézus ezzel nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Dávid, aki a zsoltár szerzője, a Szentlélek által már azt is tudta a Messiásról, amit mi tudunk: hogy valóságos Isten és egyben valóságos ember is. A „jobbom felől foglalj helyet” kifejezés ugyanis azt mondja, hogy már akkor Isten jobbján ült, amikor Dávid élt, sőt már előtte is. A Dávid fia megnevezés pedig azt jelenti, hogy korban Dávid után lett valóságos emberré.

Mit jelent az, hogy „lábaid alá vetem ellenségeidet”? A 109. zsoltár hátterében az újonnan felkent uralkodó állt. Őt a jeruzsálemi templomból a királyi palotába vezették, és elkísérték a trónusig. A trónszékhez vezető lépcsőfokokba az ellenséges harcosok domborművei voltak bevésve. Az új király így tiporta őket lábbal. A trónon ülve aztán átvette a katonai és politikai hatalmat jelképező jogart. A szertartás végén pedig az új királyt papi méltóságra emelték. Mindez a Messiás-király előképe volt.

A nagy népsokaság jól ismerte a Szentírást, ezért Jézus arra tudott hivatkozni. A nép azért is szívesen hallgatta Jézust, mert a Messiás-királytól földi katonai és politikai hatalmat várt. Jézus azonban tudta, hogy melyek az igazi ellenségek, és hogyan kell őket lába alá tipornia. A gonoszságot, a gyűlölködést, a halált kell legyőznie, mégpedig szelídséggel, szeretettel, és legfőképpen áldozatos életével és halálával.

Mi kinek tartjuk Jézust, és mit várunk tőle? Aztán a másik fontos kérdés: hogy szeretjük-e Őt? Mert Ő azoknak nyilatkoztatja ki magát, akik Őt szeretik (v.ö. Jn 14,21)

A Szentlélek segítségével mindennap igyekezzünk válaszolni életünk két legfontosabb kérdésére!