Úrnapja A – Jn 6,51-58

Nyitottak vagyunk-e a Szentháromság titkának a befogadására?

Szentháromság vasárnapjának ünnepét Krisztus Testének és Vérének ünnepe követi. Ez a két ünnep 1264 óta az egész Egyházban egymáshoz kapcsolódik, és tartalmában is szorosan egybefonódik.

Múlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy amikor Krisztus megdicsőült emberi teste is fölkerült a három isteni Semély szeretet-közösségébe, az Atya és a Fiú azért küldték el a Szentlelket, hogy mi is személyes kapcsolatra léphessünk mindhárom Személlyel, és így eljuthassunk az Istennel és az egymással való szeretet-egységre. Ezért nekünk arra kell törekednünk, hogy legyen a Lélekben eleven személyes kapcsolatunk az Atyával, a Fiúval és egymással.

Istenben a személyek nemcsak egymásnak adják át önmagukat, hanem minket is fel akarnak venni a szeretet-közösségükbe. Emlékezzünk Jézus mondatára, amely az elmúlt vasárnap evangéliumában hangzott el: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, örökké éljen.” (Jn 3,16)

A mai ünnepen Jézus ezt a tanítását folytatja. Amikor azt mondja, hogy: Ő „a mennyből alászállott élő kenyér”, és hogy: „az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért”, úgy jelöli meg önmagát, mint számunkra az isteni élet a forrását. Ennek az életnek az ősforrása az Atya, a tápláléka, vagyis éltetője és fenntartója pedig: „Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Aztán beszél az ő testéről, sőt húsáról és véréről: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, … Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.”

Ma azt ünnepeljük, hogy Isten, aki szeretetből teremtett minket, nemcsak távolról akarja az embert szeretni, hanem teljes és tökéletes szeretettel, úgy, hogy önmagát akarja odaadni egészen. A világot teremtő hatalmas Isten már most, a földi életünkben is velünk egészen eggyé akar válni. Nem úgy, hogy felolvadunk benne, hanem személyiségünket teljesen ki akarja bontani, hogy minél teljesebb legyen a vele való kapcsolatunk.

Jézus Krisztus eledelünkké akar válni. Ahogyan az életben maradásunkhoz földi eledelre van szükségünk, mert aki nem vesz magához táplálékot, az meghal. Ehhez hasonlóan a Szentháromság örök életének bennünk való fenntartásához mennyei eledelre, az Oltáriszentségre van szükségünk. Ezt is ugyanúgy rendszeresen kell magunkhoz venni, mint a földi táplálékot, legalább minden vasárnap.

Jézusnak a mi lábunkra, kezünkre és főleg a szívünkre van szüksége, hogy tovább folytathassa megváltói és üdvözítő művét.