Nagyböjt 5. hete, szombat – Jn 11,45-57

Nagyböjti vallási gyakorlataink és komoly bűnbánatunk gyümölcseként eltöltötte-e szívünket Krisztus békéje?

Ha a nagyböjt folyamán elhárítottunk minden akadályt az elől, hogy betöltsön minket Isten irgalmas szeretete, ha komolyan vettük a nagyböjti gyakorlatokat, ha mélyreható lelkiismeret-vizsgálat után kértük Isten bocsánatát, nemcsak a bűneink miatt, hanem bűnös indulataink miatt is, és ha megbocsátottunk minden ellenünk vétkezőnek, akkor ennek a gyümölcse az, hogy eltölti a szívünket Krisztus békéje. Krisztus békéje a legfőbb személyes bizonyítékunk, hogy a mennyei Atya gyermekei és Krisztus testvérei vagyunk! Aki nem tudja elfogadni Krisztust, annak a szívét nemcsak Krisztussal szemben, hanem a Krisztusban hívőkkel szemben is harag és gyűlölet tölti el.

A mai evangéliumi részletből megismerhetjük, hogy akik befogták Jézus előtt a fülüket és a szemüket, azok előtt Jézus hiába mutatta meg isteni mivoltát, azokban a gyűlölet és a féltékenység egyre inkább növekedett, és annyira elhatalmasodott, hogy Jézus meggyilkolásához vezetett.

Számunkra is fontos üzenete van annak, ahogyan az apostoli hagyomány értelmezte Kaifás főpap szavait: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, mint hogy az egész nemzet elpusztuljon!… Prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg, sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.

Jézus keresztáldozata számunkra akkor lesz eredményes, ha engedjük, hogy minket is egybegyűjtsön, vagyis a mi megsérült kapcsolatainkat is meggyógyítsa, hogy megszűnjék közöttünk a megosztottság.

Jézus tudta, hogy mi vár rá, és azt is tudta, hogy mikor jön el az ő órája. Ezért egyelőre nem mutatkozott Jeruzsálemben, hanem elvonult a puszta szélén fekvő Efrém (Efraim) nevű helységbe, amely a mai azonosítás szerint Jeruzsálemtől kb. 20 km-re feküdt a hegyek között. Az elfogatásáig hátralevő napokat tanítványai oktatásának akarta szentelni.

Az elkövetkezendő néhány napban mi is törekedjünk egyre több időt együtt tölteni Jézussal, felidézve mindazt, amit nagyböjt folyamán átelmélkedtünk, hogy felkészüljünk Krisztus értünk vállalt kereszthalálának és feltámadásának méltó ünneplésére!

Akkor lesz igazán eredményes a nagyböjti felkészülésünk, ha megerősödünk az egymást elfogadó, sőt ellenségeink iránt is irgalmas, áldozatos és jóakaró szeretetben, és megerősödünk a feltámadott Krisztusba vetett hitünkben. Hitünknek az a lényege, hogy az Isten halálosan szeret minket, és nemcsak ebben a földi életben akar velünk lenni mindennap, minden örömünkben és szenvedésünkben (mert Krisztus föltámadásával erre megnyílt a lehetőség), hanem halálunkban is, hogy átvezessen minket az örök életbe, ahol együtt lehetünk vele és egymással, határtalan szeretetben és boldogságban.