A hagyományteremtő szándékkal megrendezett nagyszülők miséjére Szombathely több plébániájáról érkeztek a hívek. Voltak, akik az egészen kicsi, vagy a már szinte felnőtt unokáikkal jöttek, másokat gyermekeik is elkísértek, és így pár családból három generáció is jelen volt az ünnepen. Néhány nagymama egyedül érkezett, de gondolataikban, imáikban minden bizonnyal ők is magukkal hozták szeretteiket.

„Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall!” (Mt 13,16) – hallottuk az evangéliumban. Székely János püspök e mondatról elmélkedett a szentbeszéd elején. Jézus talán fáradtan, poros ruhában mondta ezeket a szavakat, szintén kimerült tanítványai körében. Elképzelhetjük, hogy azt gondolták, akik hallották ezt: Ki van itt? Egy egyszerű názáreti tanító. Miért mondja ezt? Miért lenne boldogság őt látni? De Jézuson átragyogott a végtelen Isten szépsége és ereje. János apostol azt írta róla: „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,14); máshol pedig: „az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla” (1Jn 1,2). A tanítványok meglátták ezt Jézusban, az ő egyszerű, földi, alázatos alakjában az élő Istent.

Minden jó nagyszülő hasonló küldetésre kapott meghívást: hogy az ő egyszerű, megfáradt testén átragyogjon Isten szelídsége, szépsége, jósága – mutatott rá a püspök. Különleges lehetőség van egy nagyszülő kezében, hiszen már nincs a vállán a nevelés felelőssége, elég csak szeretnie az unokákat, és emiatt egészen közel kerülhet a gyerekek szívéhez.

Székely János elmondott egy történetet, amit egy amerikai férfi írt le. Gyerekként újságot hordott ki, és délután a barátjával viccből kavicsokat dobált az egyik ház tetejére, amiben egy néni lakott. Egyszer aztán véletlenül betört egy ablakot. Másnap, amikor vitte az újságot, félt, hogy ki fog kapni, de a néni csak mosolygott, mintha nem is sejtené, hogy ő volt a ludas. A fiú lelkiismeretét azért mégis bántotta a dolog, ezért betett egy borítékba hét dollárt, azzal az üzenettel: „Bocsánat”, és ezt bedobta a néni postaládájába. Az idős néni másnap egy zacskó sütivel várta a fiút, aki később megtalálta a sütik mellett a hét dollárját és egy üzenetet: „Büszke vagyok rád.”

Milyen nagy kincs az ilyen idős ember, aki egyszerűen csak szeret – mutatott rá a püspök. Hasonló a mennyei Atyához, aki „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Mt 5,45). Az időskor az élet beteljesedése. Szomorú, ha valakiben a panaszkodás, a maga körül forgás kristályosodik ki. De áldás a családjának és a világnak az az idős ember, akiben a jóság, az önzetlenség, a hála érik be.

Ilyen az élet beteljesedése, ha megértjük, mit jelent: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30). Kisebbednem kell azért, hogy Isten, az ő békéje és jósága növekedhessen bennem.

Sokszor a hit legfőbb továbbadói a nagyszülők – mutatott rá megyéspüspök. A hit olyan, mint az anyanyelv: tanítani kell nemzedékről nemzedékre. Óriási felelőssége van e kincs átadásában a nagyszülőknek. Sajnos a mostani keresztény nemzedéket az a veszély fenyegeti, hogy ez a láncolat megszakad. És ha ez megtörténik, nagyon nehéz újraépíteni, pótolni a hiányzó láncszemet.

Székely János elmesélte egy az Egyesült Államokban élő libanoni nagymama történetét, aki sok részt fejből tudott a Bibliából, és azokat énekelte otthon a gyerekeinek, majd az unokáinak. Egy napon a nagymama mellé egy fanatikus család költözött. Egyszer, amikor a nagymama éppen templomban volt, felgyújtották a házát. A fiatalabb családtagjaiban égett a bosszúvágy, erről beszélgettek, amikor összegyűlt a család. A nagymama elkezdett énekelni: „Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,28). És még ezt is hozzáénekelte: „Gyűlölet ne lakjék a szívetekben, gyűlölet soha.”

Milyen nagy ajándék az ilyen nagyszülő, aki beleénekli az evangéliumot az unokái szívébe. Imádkozzunk – kérte Székely János –, hogy minél több ilyen nagyszülő legyen, és minél több olyan unoka, aki befogadja a hit kincsét, és megőrzi azt!

A szentmise végén a megyéspüspök egyesével megáldotta a nagyszülőket és unokáikat. A megjelentek családonként kis ajándékot is kaptak: egy rózsafüzért – bár olyan sokan érkeztek, hogy nem jutott mindenkinek. De éppen ez, hogy ennyien eljöttek erre a szentmisére mutatja, milyen fontos az emberek számára a nagyszülők és unokák közötti különleges kapcsolat.

És ha Mária mindannyiunk édesanyja, Szent Anna és Joachim mindannyiunk nagyszülei. Ezért – az ünnepen elhangzott áldás szavaival – bátran kérhetjük mi is: az ő közbenjárásukra adjon az Úr a nagyszülőknek békességet, türelmet, hitet, derűt és bölcsességet. Adja meg, hogy családjaik számára az imádság és a béke forrásai legyenek. És adjon az unokáknak nyitott szívet, hogy befogadják mindazt, ami értékes, hogy növekedjenek bölcsességben és a szív jóságában.

Fotó: Merényi Zita

Szalontai Anikó/Magyar Kurír