Élete
Alacoque Margit-Mária 1647. július 22-én született Charolais
megyében, a Vérosvres város melletti faluban, Lauthecourban. A család
paraszti eredetű volt, de sikerült felküzdenie magát: Margit atyja
királyi jegyzőként működött. Margit gyermekkorában néha Corchval
kastélyában keresztanyjánál, Madame de Fautriéres-nél tartózkodott, aki a
helyi arisztokráciához tartozott. Úgy tűnik azonban, hogy egész nyolc
éves koráig semmiféle iskolázásban nem volt része.
1655-ben, amikor Margit nyolc éves volt, meghalt az édesapja, és a
család meglehetősen rendezetlen anyagi körülmények között maradt.
Margitot a charolles-i klarisszák kollégiumába adták, ahol hamarosan
elsőáldozáshoz járulhatott. De nem maradhatott itt hosszú ideig. Csak a
legelemibb ismereteket sajátította el, mert tíz éves korában súlyos
beteg lett: gyermekbénulás támadta meg. Betegsége négy évig tartott, s
gyógyulása oly váratlan és hirtelen volt, hogy ő maga csodának
tulajdonította.
Közben a lauthecouri birtok kezelését Margit anyai nagybátyja vette
kézbe, akinek családja cselédként bánt Margittal és édesanyjával. Ebben a
nyers és barátságtalan környezetben sokat kellett szenvednie. 1665-ben
édesanyja férjhez akarta adni, hogy kiszabadítsa ebből a kegyetlen
helyzetből, és Margit egy pillanatra megingott. Egész kicsi
gyermekkorától ugyanis nagy jámborság és a szemlélődő imádságra való
hajlam mutatkozott benne, szerette a magányt és az egyedüllétet. Mire a
férjhezmenetel gondolata felmerült, imádságos élete elmélyült és
misztikus vonásokat kezdett mutatni. Hosszú órákat töltött az
imádságban, kemény testi vezeklést folytatott, s a szórakozottságot,
amely néha meglepte, súlyos hibaként bánta és gyónta meg. Néhány
rendkívüli jelenség is mutatkozott már az életében, belső hangokat
kezdett hallani és látomásai voltak. Ezért 1667-ben egy
magánkinyilatkoztatás hatására elhatározta, hogy szerzetbe lép.
Döntése igen nagy ellenállásba ütközött édesanyja és annak bátyja,
Krizosztom részéről. Huszonkét évesen, 1669-ben kapta a bérmálás
szentségét és második nevét: Máriát. Majdnem két évnyi bizonytalanság és
reménység után 1671-ben végre megkapta az engedélyt a kolostorba
vonuláshoz. Ez év június 20-án felvették a Paray-le-Monial vizitációs
apácái közé jelöltnek. Két hónappal később beöltözhetett.
A novíciátus ideje alatt tovább folytatódtak a belső életét kísérő
rendkívüli jelenségek, és megszakítás nélkül Krisztus lelki látásában
élt. Elöljáróit nyugtalanította állandó Istenbe-merültsége, a szünet
nélküli félig eksztatikus állapot, ezért komoly vizsgálatoknak vetették
alá. Éppen rendkívüli jelenségei miatt csak 1672. november 6- an
tehetett fogadalmat. A vizsgálatok és próbatétek jelentős része
megaláztatásokat jelentett. Így a fogadalomtétel előtti rekollekciós
napon is kirendelték, hogy vigyázzon a kolostor szamaraira. Ő zokszó
nélkül engedelmeskedett, s miközben a szamarakat őrizte, egy bokorba
húzódva imádkozott, ahol rendkívüli megvilágosodást kapott Krisztus
kínszenvedéseiről.
Ugyanebben az időben kapta az első magánkinyilatkoztatásokat Jézus
Szent Szívéről. Az egyik látomásban megismerhette, hogy e Szívnek
mennyit kellett szenvednie.
A kolostorban változatlanul folyt kíméletlen próbatétele. Amikor a
betegszobára küldték ápolónak, a vezető betegápoló nővér nagyon gorombán
bánt vele. Közben Krisztus egyre inkább feltárta előtte Szent Szívének
titkát, s valószínűleg 1673. december 27-én kapta az első nagy
kinyilatkoztatást. Hamarosan ezután a diákotthon vezetőnővére mellé
küldték segítségül. A kolostor többi nővére részéről sok bántást és
megnemértést kellett elszenvednie, de Margit-Mária nővér türelme
kimeríthetetlen volt.
Az egyre folytatódó kinyilatkoztatások mind határozottabb és
világosabb tartalmat nyertek. Sajnos Margit-Mária nővér önéletrajzi
feljegyzései nem teszik lehetővé e kinyilatkoztatások időbeli
sorrendjének megállapítását. Egyik legmegrázóbb látomása az volt,
amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. Ez valószínűleg 1674
Úrnapján történt. Hogy e látomások felől ítéletet alkothasson, a
főnöknő anya különböző szakértőkkel vizsgáltatta meg, akiknek véleménye
nagyon kedvezőtlen volt rá nézve.
Isten azonban gondoskodott leányáról: 1675 februárjában a vizitációs
apácák elöljárónak kapták a paray-i jezsuiták közül Claude La Colombiére
atyát (1641--1682). Rövidesen ő lett Margit-Mária nővér lelkiatyja, és
megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról. Margit- Mária akkor
feltárta előtte a vágyát és a küldetését, mely szerint a Jézus
Szíve-tiszteletet kell szélesebb körben terjesztenie. Elmondta nagy
látomását, amelyben 1675. június 15-én, Úrnapja oktáváján volt része,
amelyben az Úr Krisztus megbízta azzal, hogy gondoskodjék Jézus Szívének
ünnepéről. Erről írást is készített, amelyet átadott La Colombiére
atyának, aki azt később lelki írásaiban közzé is tette. Június 21-én
mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének.
La Colombiére atya támogatásával Margit-Mária nővér egy évig
nyugodtabb körülmények között élhetett. Ebben az évben halt meg az
édesanyja. 1676 szeptember végén La Colombiére atyát Angliába küldték, s
amint eltávozott, a nővértársak ellenségeskedései ismét fellángoltak. A
tetőpontot akkor érték el, amikor 1677. november 20-án Margit-Mária
nővér, engedve a belső indításnak, elmondta nővértársainak azokat a
kifogásokat, amelyeket Krisztus mondott neki a kolostor ellen. Emiatt
szabályos lázadás tört ki a nővérek között. Végül azonban a kolostort
felkavaró félreértések elcsitultak.
1678-ban új elöljárónőt kapott a kolostor Péronne Rosalie Greyfié
személyében, aki Annecyből jött. Kiváló apáca volt, s jóllehet hamarosan
meggyőződhetett Margit-Mária nővér életszentségéről, mégis
kötelességének érezte, hogy komoly próbák elé állítsa és ismételten
mélyen megalázza. Margit közben megbetegedett, s amikor a főnöknő két
alkalommal is megparancsolta neki, hogy imádságban kérje a
felgyógyulását, Margit engedelmeskedett, és fel is épült mind a két
alkalommal!
1679 elején La Colombiére atya végre visszatért Angliából. Ott néhány
hétig börtönben is volt és megbetegedett. Tuberkulózist kapott, ami
aztán a halálát is okozta: 1682. február 15-én halt meg Paray-ban. 1684.
március 26-án látott napvilágot Retraite spirituelle (Lelki
magábaszállás) című könyve, amely által széles körben ismertté váltak
Margit-Mária nővér magánkinyilatkoztatásai is. Ez a könyv nagyban
hozzájárult a Jézus Szíve-tisztelet elterjedéséhez. A korábbi
ellenségeskedés dacára a könyvet a vizitációs apácák ebédlőjében is
felolvasták!
1684 májusában ismét új főnöknőt kaptak a nővérek. Melin anya azonnal
maga mellé vette Margit-Mária nővért asszisztensnek. Ezután két évig a
novíciák mesternője volt, majd ismét asszisztensi megbízást kapott. E
hivatalok lehetővé tették számára, hogy szélesebb körben is
megismertesse Jézus Szent Szívének titkát, és egyre jobban felszítsa a
lelkekben a Szent Szív iránti tiszteletet, amely hamarosan a többi
vizitációs kolostorban is otthont talált. Margit-Mária nővér egész
életében meg volt győződve arról, hogy a Jézus Szíve-tiszteletben nagyon
jelentős szerepe lesz a jezsuita rendnek.
1689-ben ismerkedett meg egy fiatal jezsuita atyával, Jean Croiset-
vel, aki nem sokkal később megjelentetett egy írást Lyonban a Jézus
Szíve-tiszteletről. Így Margit-Mária nővérnek megadatott az az öröm,
hogy láthatta az általa kezdeményezett jámborsági forma egyre nagyobb
körben való terjedését.
Közben azonban az egészsége meggyengült. 1690. október 9-én ágynak dőlt és október 16-án estére meghalt.
Nagyon értékes önéletrajzot hagyott hátra, amelyet 1685-ben írt, s
csak a nővérek ügyességén múlott, hogy utolsó betegségében meg tudták
menteni, ugyanis meg akarta semmisíteni.
Margit-Mária nővért 1864. április 24-én boldoggá, 1920. május 13-án
szentté avatták. Ünnepét 1929-ben vették fel a római naptárba, október
17-re. 1969-ben Antiochiai Szent Ignác miatt egy nappal korábbra, 16- ra
helyezték át.
Imádság
Kérünk, Istenünk, áraszd reánk azt a lelkületet, amellyel Szent
Margitot oly különlegesen gazdaggá tetted, hogy megismerjük Krisztus
minden értelmet felülmúló szeretetét, és beteljünk Isten egész
teljességével!
|
Kommentáld!