Április 23. a pápa névnapja

Ferenc pápa névnapján a vatikáni Apostoli Palota Pál-kápolnájában mutatta be a szentmisét a Rómában élő bíborosokkal. Homíliájában köszönetet mondott nekik koncelebrációjukért, azért, hogy befogadták őt. „Köszönöm, jól érzem magam veletek” – mondta a Szentatya.

A napi olvasmányokból kiindulva a pápa hangsúlyozta: „éppen abban a pillanatban, amikor kitört az üldöztetés, egyben az egyház missziós lendülete is nagy erőre kapott. A keresztények elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, hogy hirdessék az evangéliumot. Apostoli buzgóság éltette őket, és így terjedt el a hit. Az evangéliumot hirdették a görögöknek, vagyis a pogányoknak is. Ezáltal a Szentlélek kezdeményezésére újabb lépésre került sor”.

A Szentlélek egyre inkább arra buzdította őket, hogy mindenki számára hirdessék az evangéliumot. De Jeruzsálemben valaki, aki ezt hallotta, kissé ideges lett és elküldte Barnabást „apostoli vizitációra”. Talán egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy Barnabás apostoli vizitációja volt a Hittani Kongregáció teológiai kezdete. Barnabás látta, hogy a dolgok jól mennek.

Az egyház így még inkább anya, sok gyermek anyja lett. Egyre inkább anyává vált. Olyan anya, aki hitet, önazonosságot ad. A keresztény önazonosság azonban nem személyazonossági igazolvány: a keresztény önazonosság azt jelenti, hogy az Egyházhoz, az Anyaszentegyházhoz tartozunk. Nem találhatjuk meg Jézust az Egyházon kívül – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Idézte VI. Pál szavait: „abszurd kettősség” lenne, ha Jézussal akarnánk élni az Egyház nélkül, ha Jézust az Egyházon kívül akarnánk követni, Jézust az Egyház nélkül szeretnénk.” Az Anyaszentegyház, amit Jézustól kaptunk, önazonosságot ad nekünk, ami nem pusztán egy pecsét: egyben hovatartozás”. A pápa elmagyarázta: az önazonosság hovatartozást jelent, és nagyon szép az egyházhoz tartozni.

Homíliájában azután rámutatott: Barnabást öröm töltötte el, amikor látta, hogy sokan hittek és megtértek az Úrnak. Ez az evangelizáló öröme. VI. Pál pápa szavaival „az evangelizálás édes és vigasztaló vidámsága”. Ez az öröm, üldöztetéssel, nagy szomorúsággal kezdődik, de örömmel végződik. Az egyház így halad előre a világ üldöztetése és az Úr vigasztalása közepette. Ilyen az egyház élete. Ha egy kicsit a világ útjain akarunk járni, alkudozva a világgal, akkor soha nem lesz részünk az Úr vigasztalásában. Ha csak a vigaszt keressük, ez mindig felületes lesz. Az emberi vigasztalás nem olyan, mint az Úré. Az egyház a kereszt és a feltámadás, az üldöztetés és az Úr vigasztalása közepette halad előre. Aki ezen az úton jár, nem téved – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

Ezután az egyház missziós természetéről elmélkedett: az első keresztények bátran hirdették Jézust a görögöknek, ami abban az időben botrányosnak számított. Gondoljunk az Anyaszentegyházra, amely egyre növekszik. Új gyermekeinek megadja a hit önazonosságát, mert nem lehet Jézusban hinni az egyház nélkül. Maga Jézus mondja az evangéliumban: „Ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók”.

Ha nem tartozunk Jézus juhai közé, akkor a hit nem jut el hozzánk, hitünk gyenge rózsavíz, tartalom nélkül. Gondoljunk arra a vigaszra, amit Barnabás érzett: ez „az evangelizálás édes és vigasztaló vidámsága”. Ferenc pápa homíliája végén így imádkozott: „Kérjük az Úrtól ezt az apostoli buzgóságot, hogy késztessen bennünket az előrehaladásra. Mint testvérek, mindnyájan haladjunk együtt előre, vigyük el Jézus nevét az Anyaszentegyház szívébe, amely Szent Ignác szerint „hierarchikus és katolikus”.

A szentmise elején Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja köszöntötte a névnapját ünneplő Ferenc pápát. A Rómában élő bíborosok nevében kifejezte jókívánságait és köszönetet mondott a mennyei Atyának, azokért az ajándékokért, amelyekkel idáig elhalmozta a pápát, egyben fohászkodott azért, hogy péteri szolgálata továbbra is sok kegyelemben részesüljön.

A bíborosok minden jót kívánnak a pápának névnapja alkalmából és kérik számára, valamint maguk számára a keresztény hősiesség ajándékait, amelyekkel a Szentlélek minden idők vértanúit elárasztotta.

Valójában a Szentlélek öntötte a római hadsereg fiatal tisztjének szívébe az erőt, amely révén képes volt szembe nézni minden nehézséggel; otthagyta katonai szolgálatát, Krisztus tanítványa lett és szétosztotta vagyonát a szegények között.

Szent György levetette katonai páncélját; majd magára öltötte a hit és a szeretet páncélját, annak a figyelmeztetésnek a hatására, amelyet Szent Pál intézett a Tesszalonikaiakhoz, nekik szóló első levelében: „legyünk józanok, és öltsük föl a hit és a szeretet páncélját, sisakként pedig az üdvösség reményét” (1Tessz 5,8) – idézte a Népek apostolát Sodano bíboros, majd így folytatta:

„Szentatyánk, Önnel együtt fohászkodunk a keresztény erősség ajándékáért azok számára is, akik még ma is szenvednek hitük miatt, mint Szent György idején. Ön Csak néhány nappal ezelőtt emlékeztetett minket arra, hogy még nem ért véget a vértanúk ideje” – mondta Sodano bíboros, majd Szent Györgyhöz fohászkodva fejezte be köszöntő beszédét.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír