Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Búzaszentelés: A búzaszentelés (latin litaniae maiores, vagyis "nagyobb könyörgés") a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása a keresztény liturgiákban, pogány eredetű népszokás. A római katolikusoknál a népszokás napja Szent Márk napja (április 25.) vagy egy ehhez közel eső nap, a bizánci szertartásban április 23.

A római katolikusok búzaszentelő körmenetet tartanak a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. Bár a körmenet neve búzaszentelő, a vetés minden fajtáját, a fákat és szőlőket is megáldották ilyenkor.

Szent Márk napján tartották, de magának a szertartásnak nincs kapcsolata Szent Márk ünnepével.

A hagyomány szerint a búzaszentelő körmenetet Liberius pápa rendelte el a 4. század közepén és a pogány Robigalia (vagy ambarvalia = körmenet a mezőre) ünnepet váltotta ki a keresztények közt. Tudjuk azt is, hogy Nagy Szent Gergely idején Rómában milyen útvonalon rendezték a körmenetet. Ez megegyezett az ambarvalia felvonulásának útvonalával. (A Robigalia könyörgő körmenete a Via Flaminiáról indult Robigus isten berkéhez (robigo = ’gabonarozsda’), ahol tömjént, bort, kutya és birka beleit áldozták fel Robigusnak.)

A Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalosan évente négy könyörgő napot ír elő, ezek közül az egyik a búzaszentelés. ( A másik három: január 1. a világbékéért, farsang vasárnapja a világ éhezőiért és augusztus utolsó vasárnapja hálaadás a termés betakarításáért).

Nyugat-Európa országaiból ezután a 9. században bukkan fel az írott forrásokban. 

Az asszonyok a szentelt búzát imakönyvükben tartották, a férfiak kalapjuk mellé tűzték. Tápén a szentelés alatt koszorúkat készítettek a búzából, melyeket a templomi zászlóra, keresztekre helyeztek, majd nyolc nap után levették, és a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. Kenyérsütéskor még a 20. század elején is (lehet, hogy még később is) sok helyen a búzából néhány szálat a kenyérkovászba tettek, volt ahol a teába főzték.

A palócok, vagy a völgységiek még a jószágnak is adtak belőle. Almágyon, a Medvesalján a tyúkok, kacsák elé szórták.Pereszlényben, ahol a pap a négy égtáj felé hintette a szenteltvizet, onnan egy maroknyi földet vittek haza és elhintették a méhek előtt, hogy a raj ne menjen el.

A magyar területeken sokfelé volt szokás, hogy a szentelt búzát a vetőmaghoz keverték, viharban a tűzre vetették, vagy az eresz alá dugták.

A muravidékiek szerint Szent Márk napján: „Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, ellenben, ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz.”

A hagyományosan berendezett parasztszobákban néhol ma is megtalálható a szentképek mögé tűzött szentelt búzaszál.