Szent Lőrinc vértanú diákonus a legnagyobb tisztelettel körülvett szentek közé tartozik. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, s a régi római naptárban kiemelt ünnep volt vértanúságának napja. Életéről azonban semmi, haláláról is csak néhány megbízható történeti adat maradt ránk.

Szent Ciprián karthagói püspök a nyolcvanadik levelében beszél Sixtus pápa és négy diákonusának vértanúságáról, de Lőrincről nem mond semmit. A későbbi hagyomány a pápa fődiákonusát látja benne, aki néhány nappal Sixtus pápa után csodálatos győzelmet aratott az üldözők felett. E későbbi hagyomány legnevesebb tanúja Szent Ambrus, aki ezeket mondja: ,,Amikor Lőrinc látta, hogy a püspökét halálba viszik, sírni kezdett. Nem azért, mintha sajnálta vagy féltette volna, hanem mert ő nem kísérhette a vértanúságba. Ezért így szólt hozzá: ťAtyám, hová mégy a fiad nélkül? Szent püspököm, hová sietsz a diákonusod nélkül? Az áldozatot soha nem mutattad be nélkülem! Valami kivetnivalót találsz bennem? Méltatlannak tartasz arra, hogy magaddal vigyél? Vizsgálj csak meg, hogy mindig hűségesen szolgáltalak! Szolgádra rábíztad Krisztus vérét, és most meg akarod tagadni tőle, hogy a te véredben is része legyen? Vigyázz, nehogy szó érje a bátorságodat, hiszen elutasítottad tanítványodat, s ez a mesternek nem válik dicsőségére! A nagy férfiak tanítványaik harcában legalább úgy győztek, mint a sajátjukéban. Így ajánlotta fel a fiát áldozatul Ábrahám, s így bocsátotta maga előtt a vértanúságba Péter Istvánt...Ť -- Akkor Sixtus pápa így válaszolt: ťNem, fiam, nem mellőzlek, és nem is hagylak magadra. Előtted keményebb küzdelem áll. Én, az öreg, a könnyebb harc útját járom, reád azonban, aki fiatalabb vagy, dicsőbb győzelem vár a zsarnok felett. Hamarosan jössz majd utánam, hagyd abba a sírást! Három nap múlva követni fogsz. Ez az idő méltányos a pap és a diákonus között. Nem illik, hogy a mester oldalán harcolj, mintha segítségre szorulnál. Miért akarsz az én testi halálomban részesedni? Rád hagyom teljes örökségemet. Miért vágyódsz testi jelenlétem után? A gyenge tanítványok megelőzik mesterüket, az erősek a nyomában járnak. Mesterük nélkül győznek már, mert nincs többé szükségük a tanításra. Ezért hagyta maga után Illés Elizeust. Most rád hagyom, hogy kövess engem a férfias erényekben...Ť'' (De officiis I. 41.)

Szent Ambrus ezt nem maga költötte, hanem az átvett hagyományt öntötte formába. Lőrinc pedig ebben a hagyományban a rómaiak által annyira becsült férfias erények megtestesítője lett, aki az erőszakos haláltól sem riadt vissza, és erősebbnek bizonyult a halálnál. Ez mutatkozik meg Lőrinc halálában, ahogyan Ambrus elbeszéli: rostélyon égették meg, és a lángok között így szólt a hóhérhoz: ,,Ez az oldalam már megsült, fordíts meg és egyél belőlem!''

A forrást azonban, amelyből Ambrus ezt a hagyományt merítette, nem ismerjük. S mindaz, ami ezen kívül mint épületes történet kialakult a szent vértanúról, már jámbor hozzáadás a történeti maghoz. Annyi azonban kétségtelen, hogy Lőrinc diákonus kapcsolatban állt Sixtus pápával, és vértanúságuk közvetlen egymás után történt. Az is beleillik a történeti összefüggésbe, hogy Lőrinctől az Egyház kincseinek kiadását követelik, hiszen Valerianus és pénzügyminisztere szemet vetett az Egyház vagyonára.

Szent Lőrinc életrajzához a 4. század vége után újabb elemek adódtak. Így például tudni vélik, hogy Lőrinc Hispániából származott, és Sixtus pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton részt véve Hispániában járt. Ő vitte magával Rómába. Ezzel az adattal az a nehézség, hogy az első toledói zsinat 589-ben volt. De ennek ellenére a legenda állítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában.

Egy másik hagyomány ezzel szemben nagyon fontos történeti adatokat őriz. Egészen a 4. század elejéig követni lehet visszafelé azt, hogy Rómában Lőrinc ünnepét augusztus 10-én ülték meg, és vértanúsága helyét a Via Tiburtina mellett tisztelték. E helyen már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és a templom hamarosan keresett zarándokhellyé vált. Ma is a hét római főtemplom közé számolják. S ezt a két adatot -- halála dátumát és a vértanúság helyét -- mint megbízható történeti adatot kell elfogadnunk. A részleteket közlő, párbeszédekkel gazdagított legenda pedig azt a szeretetteljes tiszteletet fejezi ki, amellyel a római egyház egykori diákonusát vette körül.

Tagadhatatlan, hogy Lőrinc hosszú időn át a leginkább tisztelt szentek közé tartozott. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen augusztus 10-e, azaz Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért tisztelete nagyon fellendült német földön. Spanyolországban pedig, hivatkozva állítólagos hispániai származására, valóságos nemzeti szentnek tekintik. Erre a tiszteletre az is hatással volt, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diákonust: Lőrincet és Vincét (lásd január 22-én). Amikor II. Fülöp 1563--1584 között az Escorialt, királyi palotáját építtette, az épület tervében is kifejezésre juttatta Lőrinc iránti tiszteletét. A palotával engesztelést akart nyújtani egy elpusztult Lőrinc-templomért, és az 1557. augusztus 10-én aratott győzelmét szintén Lőrincnek tulajdonította. Ezért az egész palotaegyüttes alaprajza a vértanú diákonus rostélyát mintázza.

 

Archívum