Május 10.

János 1499-ben vagy 1500-ban született a dél-spanyolországi Almodovar del-Campóban, apja tehetős zsidó konvertita volt. Ez a körülmény állandó akadályt gördített életútjába. A tehetséges ifjút apja a salamancai egyetemre küldte, hogy jogot tanuljon, származása miatt azonban el kellett hagynia az egyetemet.

János egy napon bikaviadalon vett részt, s e kegyetlen játék hatására elhatározta: elhagyja a világot és szerzetes lesz. Először szülei engedélyével három évig otthon élt az imának és szemlélődésnek. Ezután sikerült neki az alcalái egyetemen ,,a művészetek baccalaureusa” fokozatot megszerezni. Majd három éven át teológiát tanult. Szülei időközben meghaltak és tekintélyes vagyont hagytak rá; amit pappá szentelése után szétosztott a szegények között.

Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át bejárta egész Andalúziát. Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok tolongtak prédikációira, a szavait követő megtéréseket pedig nem is lehet felsorolni. E rendkívüli ember nyitottsága a világ felé messze kora előítéletei fölé emelkedett. Foglalkozott Rotterdami Erasmus írásaival is.

Hozzájárult mindezekhez, hogy János nem ismerte a félelmet. Névrokonához, Keresztelő Jánoshoz hasonlóan, ő is kipellengérezte a gazdagok és hatalmasok köreiben található visszásságokat; ezáltal sok ellenséget szerzett magának. Ebből érthető, hogy mint veszedelmes hitújítót bepanaszolták az inkvizíciónál, és fogságba vetették. 1532 decemberében huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Válaszai következtében és jámborságára való tekintettel a következő évben szabadon engedték. De könyvét, az Audi filia-t betiltotta az inkvizíció, és figyelmeztették, hogy legyen óvatosabb kifejezéseiben. Amikor szabadon bocsátása után első ízben prédikált nyilvánosan, a néptömeg nagy lelkesedéssel ünnepelte.

Bár hitszónokként megfeszített tevékenységet folytatott, tanítványokkal foglalkozott és kiterjedt levelezése volt, mégis vállalta egyéb feladatok elvégzését is. Tizenöt magasabb fokú iskolát alapított. Nagy anyagi és emberi nehézségek ellenére is működtek iskolái, sőt közülük a baezai csakhamar egyetemi rangra emelkedett.

Szükséges kiemelnünk, hogy különösképpen felkarolta sorstársait, a megtért zsidókat és félzsidókat, akiknek hasonló nehézségeket kellett elszenvedniök, mint neki. Ugyanilyen okokból több tanítványát küldte Granadába a moriszkók, az iszlám konvertiták megsegítésére.

1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Hosszú ideig azon gondolkodott, hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Andalúzia akkori provinciálisa azonban nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként szolgált János folytonosan rosszabbodó egészségi állapota is. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába.

Amikor a trienti zsinatra (1545-1563) Granada érseke szívesen magával vitte volna Jánost tanácsosaként, egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. Az 1565. évi toledói zsinaton viszont, amelyen a zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról volt szó, János fontos szerepet játszott.

Leveleiben és egyéb írásaiban különösen feltűnő a Szentírás ismerete; az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt idézte. Írásai még ma sem veszítettek kifejező erejükből és eredetiségükből.

Szentünk az elfogultaktól sokat szenvedett, de a szentéletű kortársak között megértőkre és segítőkre talált. Barátai közé tartozott Loyolai Szent Ignác, Alcantarai Szent Péter, Avilai Nagy Szent Teréz és később Istenes Szent János, akit ő térített meg.

1569. május 10-én halt meg a Córdoba melletti Montillában, és az ottani jezsuita templomban temették el. 1894-ben boldoggá, 1970. május 31-én pedig szentté avatták.

*

János pap nyitott eszű és megértő szívű ember volt. Nyitottságával magasan kora előítéletei fölé emelkedett. Minden tevékenységet helyesnek vélt, ha – amint mondta – „Istent szolgáljuk vele”. Amikor nyíltan bírálta a gazdagokat kapzsiságuk, az egyháziakat pedig szívtelenségük miatt, ezt éppen azért tette, mert nem Istent szolgálják vele. Igazáért vállalta az inkvizíció börtönét is. Sokat tanulhatunk tőle napjaink előítéletei, elfogultságai és gyűlölködése közepette. Mindeme rossznak csak akkor lehet vége, ha megtanulunk megértéssel közeledni embertársaink felé.

Szentünk életében zsidó származása miatt sok kellemetlensége és hátránya volt. Ő ennek ellenére sértődés nélkül végezte megbízatásait. Válaszul sokat törődött éppen azokkal, akiket hozzá hasonlóan félreállítottak, lenéztek. Felkarolta nemcsak a zsidókat és félzsidókat, de segítségére volt az iszlám konvertitáknak is. Ily módon iparkodott helyrehozni a hibákat, amelyeket egyházi és világi vezetők lélekfurdalás nélkül elkövettek. Milyen szép lenne, amikor a félreállítások és zaklatások miatt bántalom ér bennünket, bosszúállás helyett segítségére volnánk azoknak, akiknek hasonló zaklatást kell elviselniük.

*

"Ne fordítsuk el tekintetünket Istentől, ha nem akarunk megvakulni!” (Avilai Szent János szavai)